„Valamennyien Őrnagyok vagyunk Tótokkal körülvéve...„

Örkény István: Tóték című tragikomédiáját Kijevben 2011. március 18-án és 19-én a Molodij Teatr-ban, (a Kijevi Akadémiai „Ifjú” Színházban) Merő Béla, a Békés Megyei Jókai Színház rendezője állítja színpadra. A rendezővel Sz. Kovács Viktória készített interjút.



Mer_Bla
Merő Béla

 

Örkény István Tóték című tragikomédiája a legnépszerűbb magyar drámák egyike. Hatalmas sikerrel játszották szerte a világon, Párizstól Wasinghtonig, Berlintől Jakartán át Japánig. A darabot az ukrán fővárosban 2011. március 18-án és 19-én a Molodij Teatr-ban, (a Kijevi Akadémiai „Ifjú" Színházban) Merő Béla, a Békés Megyei Jókai Színház rendezője állítja színpadra.

-Miért pont a Tótékat állítja színre Kijevben?
 

Merő Béla: Eredetileg Zalán-ősbemutatóval készültem. Tiborral álmodtunk egy, a nálunk lezajlott rendszerváltás eltorzulásáról szóló abszurd komédiát, tragikomikus fantáziálást egy elsüllyedt világról, mely a Szása és Szása címet viselte. Ukrán barátaimnak tetszett a darab, de nekik másféle problémáik vannak. Számukra nem Magyarország és az egykori Szovjetunió viszonya érdekes és aktuális, hanem inkább az ukrán-orosz konfliktus. Mivel mindenképpen magyar mű színreállításában állapodtunk meg, ezért esett a választásom a Tótékra, és miután a színház illetékesei elolvasták a darabot, lelkesen támogatták elképzelésemet. Mindenekelőtt a tragikomédiát le kellett fordítani ukrán nyelvre, mert idáig ez nem történt meg: A Szovjetunióban mindenfelé játszották a darabot, még Kijevben is, de oroszul. Az orosz fordításokat módom volt átnézni. Rendkívül silányak, nem tudják visszaadni Örkény nyelvi leleményeit és humorát. Persze mindez nem zavarhatta egy magyarul nem tudó rendező elképzeléseit, de most más a helyzet. Sokat dolgoztam a műfordítóval a szövegen, s most is ezt teszem a próbák folyamán a színészeimmel, akik nagyon érzékenyen reagálnak az észrevételeimre.

-A Jókai Színházban a Klasszikusok évada van. Vajon az Örkény-darab kapcsán klasszikus eszközöket felvonultató előadást láthatnak az ukrán nézők?
 

Merő Béla: Nem tudom mit jelent az, hogy „klasszikus eszközök". A Nórát rendezvén is feltették többen ezt a kérdést. Nem tudtam rá válaszolni. Azt hiszem, a klasszikus évad otthon is „kimerült" a klasszikus művek kiválasztásában. A színrevitel eszközei nem lehetnek „klasszikusak". Minden kornak megvan a saját konkrét világa, amelyben, és amelyből születik meg az adott színpadi mű. Ha a klasszikus eszközök alatt a darab konkrét - az előadás idejétől és helyétől elvonatkoztatott - világát értjük, akkor unalmas és poros múzeumi tárgyat kapunk. Tehát a válaszom: nem.

 

 

 

Mer_Bla_rendez
Merő Béla

 

 

 

- A rendezők általában kiszakítják abból a korból a Tótékat, amelybe helyezve a szerző megírta. Az Ön rendezése mennyire akar emlékeztetni külső jegyekkel, díszlettel, jelmezzel, kellékkel, a szereplők játéka által a II. világháborús közegre?
 

Merő Béla: Nem lehet elvonatkoztatni a darab szabta koordinátáktól. A kérdés az, hogy milyen súllyal esik latba az előadás megvalósításában: megmarad-e a maga partikuláris világában, vagy egyetemes törvényszerűségeket vizsgál és mutat meg? Külön pikantériája a műnek az adott történelmi helyzet. Magyarország háborúban állt Szovjetunióval, benne Ukrajnával. Az én édesapám a Don nyugati oldalán harcolt, vagyis itt ellenségnek számított... Én nem akarok elszakadni a konkrétumoktól, de nem is fogom azokat abszolutizálni. Az alapvető kérdések egyetemes érvényűek: véges vagy végtelen az elnyomottak tűrőképessége? Van-e végpont, amikor elfogy tűrőképességünk és fellázadunk? Ránk, magyarokra mindig jellemző volt a rosszkor lázadás, a hatalom passzív kiszolgálása, az indokolt cselekvés elmulasztása, a tűrés félelemből és tunyaságból. Most is kölcsönös függőségben élünk. Ezért mi valamennyien Őrnagyok vagyunk, Tótokkal körülvéve, akik magukban hordják saját őrnagyukat - írta Örkény, és nagyon is egyetértek vele. Ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk a színpadon, persze nem filozófiai síkon.
Mindezt fűszerezzük a szerző groteszk látásmódjával, amelynek lényege, hogy működik a gravitációs erő, de éppen fordítva, vagyis természetesnek fogadjuk el a fejreállított világot.
Az előzőekből talán sejthető, hogy nem a naturalizmus fogja uralni az előadást... A II. világháború csak, mint alaphelyzet van jelen. Fontosabb a belőle származó rettegés, mely minden fontosabb szereplő cselekedetét és magatartását meghatározza.

-Nyelvi nehézségekkel nem kell megküzdenie, hiszen kiválóan beszéli a nyelvet, de azért mesélje el, milyen egy magyarországi rendezőnek ukrán színészekkel dolgozni? Nagy a különbség az ukrán és a magyar színész között?
 

Merő Béla: De, keményen küzdök a nyelvi nehézségekkel! Mivel tolmács nélkül dolgozom, eleinte és a felkészülésem folyamán sokat bújtam a magyar-orosz szótárat. Teleírtam a rendezőpéldányomat orosz nyelvű instrukciókkal, hogy aztán a próbák hevében mégse használjam azokat. Nagyon nehéz olyan fogalmakat megmagyarázni, amelyeket sokszor a magyarul tudók is nehezen értenek meg. Ám a színészekkel külön nyelven beszélünk: egy mozdulat, gesztus, hangsúly, tekintet sokat segít. Idáig különösebb nehézségeim nem voltak. A színészek a világ minden részén színészek. Szeretnek játszani és akarnak játszani. És ebben egyetértünk...

- A próbák során mennyire számít a színészek kreatív erejére és improvizációira?
 

Merő Béla: Alapvetően színészközpontú rendező vagyok, tehát sokat építek rájuk. Szabadok is - a kristálytisztán megrajzolt koordinátarendszeremen belül. Elvárom, hogy instrukciómra legyen valamilyen válaszuk, hogy aztán én is tudjak arra válaszolni, és így tovább.

-Ez már a harmadik Tóték-rendezése lesz (Kőszegi Várszínház, Jókai Színház 2002.). Mit enged megvalósítani az ottani színházi struktúra és anyagi lehetőség mindabból, amit itthon elképzelt?
 

Merő Béla: Pontosan tudtam, milyen feltételek között fogok itt dolgozni. Semmilyen kérdésben nem kellett megalkudnom. Ezzel együtt a mostani rendezésem alapvetően különbözik az otthoniaktól. Mélyebb, kegyetlenebb, tragikusabb és őszintébb lesz, egyetemesebb és mégis magyar - legalábbis remélem. 2002 óta én is sokat változtam...

 

Sz. Kovács Viktória
Fotó és forrás: Békés Megyei Jókai Színház