E.T. és a szirének éneke

Márciusban még két alkalommal látható a Színművészeti Egyetemen Dömötör András Az E.T. című független produkciója, ezután pedig az előadás az egri Stúdiószínházi Fesztiválra utazik. A darab Madách Tragédiájából jött létre, meglehetősen rendhagyó módon.

Jelenet az előadásból

Dömötör András: Örülök, hogy visszamehetek Egerbe egy előadással, és külön szép lesz, hogy az E.T. egyik paradicsomi jelenetében ugyanaz a lego figura játssza Évát, aki a Párnaemberben az anya volt. Erre nem számítottam persze, de a Párnaember megidézése szándékos volt. Egyébként ilyen egyértelmű jeleket nem használnék fel különböző előadásaimban. Szóval ez egy comeback lesz annak az emberkének ott.

- Miért idézted meg a Párnaembert Madách kapcsán?

Dömötör András: Nekem az E.T., amit Horgas Péterrel és öt színész barátommal hoztunk létre (Katán kívül Dankó István, Klem Viktor, Hegedűs D. Géza és Barabás Richárd játsszák két zenész társaságában) egyfajta összegzés volt arról, hogy hol tartok a megértésben. Egy keresést mutat be, és ehhez volt szükségem egy másik előadás megidézésére. Az első pillanatban megtörténik a bűnbeesés, egy almaharapással indulunk, és ebből bontakozik ki minden.

- Hogyan jött létre a szövegkönyv? Mi volt a koncepció, amikor 33 oldalra húztátok meg Madách klasszikusát?

Dömötör András:  Először is Madách műve fantasztikus. Kevesen szeretik, mert a legtöbben középiskolás korukban öklendezve, rágás nélkül gyorsan lenyelték. Utána esetleg láttak belőle hosszú és unalmas előadásokat. Mi, Ari Nagy Barbara dramaturggal a lényeget szedtük ki belőle, és úgy tűnik, hogy egyfajta Madách-tripet hoztunk létre, amely igazából felforgatja ugyan az eredeti darabot, de hű marad hozzá. A visszajelzések pont ezt erősítették meg bennünk: sok nézőnk élvezte Madáchot és rácsodálkozott újra a mondatokra. Nem mindent, de lényegileg a történeti színek ál-cselekményét kihagyva koncentráltunk a tartalomra. Ez is érdekesen hatott eddig: felszabadító volt és a jól ismert jelenetsor megbontása kifejezetten felfrissítette a befogadói oldalt.

Igazából kifordítottuk az eredeti darabot: a forradalmi szín, Ádám saját álma egyfajta végkifejletté vált, és az első szín, a teremtés került az előadás közepére. A megmutatott út a bűnbeesés pillanatától indul el, visszafelé halad, egy kereső ember innen próbálja értelmezni önmagát és a világot, a történelmet: a paradicsomi szín és a teremtés is elképzelt, álomszerű, azaz nem objektív, mint Madáchnál, mindkettő terhes attól a tudástól, ami a bűnbeesés velejárója. Mintha egy spirálon haladna befelé valaki, majd a teremtés után újra vissza, ugyanoda. De persze sok minden megváltozik, mire a történet körbeér. Ezért sincsenek hagyományos szerepek nálunk: Ádámok vannak, akik különböző álomképekben eltérő szerepekben gondolkodnak ugyanarról. Kísérteties volt, amikor először olvastam Nádas Szirénénekét, aki lényegileg olyan dramaturgiával írt darabot, mint amilyennel mi dekonstruáltuk Madáchot. Már megvolt a bemutatónk Az E.T.-ből, amikor megtudtam, hogy egyáltalán létezik a Nádas-darab. Ott minden szerepet hárman játszanak, itt egy idő után három Ádám gabalyodik egymásba, sokszor együtt beszélnek. Más a képlet, de a két világkép nagyon hasonló. Mindkét darab zenei szerkesztettségű és úgy érzem, a két előadás is értelmezi egymást valamennyire. A Szirénének végére, mikor Niké érkezik, például ugyanazt a zenei motívumot raktam, mint itt amikor Hegedűs D. Géza Mikulásként betoppan. Ő az Úr, de nem hoz igazi megoldást. Csak látszólagosat.

Jelenet az előadásból

- Ez mit jelent pontosan?

Dömötör András:  A forradalmi szín jelszava (Egyenlőség, Testvériség, Szabadság) volt fontos számunkra. A Tragédiából elsősorban Ádám, az Ember története érdekelt, az Úr és Lucifer is bizonyos értelemben leszerepelnek nálunk, és ezt a három szent szót Ádám álmodja meg Madáchnál, függetlenül Lucifer forgatókönyvétől. Úgy tűnik, ez a legszebb és legtöbb, amit magunknak ki tudtunk vakarni a meglehetősen durva történelmünkből. Nádasnál is megjelenik a Forradalmi Bácsikák közt Robespierre, de ott nem valósul meg az eszme, a káosz elnyeli a teremtést. Az E.T. vége a bejutás hátulról a Paradicsomba: egy végső álomban megvalósul valami. Igaz, Éva nélkül nem menne. Mert nálunk a női szerep kicsit határozottabb, mint Madáchnál. Nem kiegészítője a férfinek, hanem titkos vezetője. Nála van az „isteni szikra". Ez a motívum rendkívül szépen megy végig a szövegen, végső soron az értelmezésünk egyik központi eleme volt, ezzel összefüggésben érvényes a kérdés: mikor nevezi a Teremtőt Úrnak és mikor Istennek Madách, Lucifer vitája az Úrral szintén ebben az értelmezési tartományban gyökerezik.

- Az egri vendégjáték lesz az utolsó E.T. ...

Dömötör András: Sajnos, mert nagyon-nagyon szerettük ezt az előadást. De Pálfi Katának annyira sikerült anyának éreznie ó Ádám magát, hogy kisbabát vár. Ennek meg örülünk.

Lejegyezte: Várady Zsuzsi

Az E. T.

a SZAKKÖR (az AKKU színházi egysége) a Színművészeti Egyetemen

játsszák:
Barabás Richárd, Dankó István, Hegedűs D. Géza, Klem Viktor, Pálfi Kata

díszlet: Horgas Péter

jelmez: Bujdosó Nóra

dramaturg: Ari-Nagy Barbara

zene: Zombola Péter, Ölveti Mátyás

zenészek: Dinnyés Dániel, Kurucz Krisztián, Ölveti Mátyás, Szakáll László

rendezőasszisztens: Lambing Emese, Orosz Eszter

rendező: Dömötör András

Előadás időpontok:
2011. március 7. 23 órától

2011. március 9. 15 órától

Helyszín: Színház- és Filmművészeti Egyetem - Hevesi S. terem

/bemutató: 2010. május 1., Thália Színház Régi Stúdió/

Az előadás hossza 75 perc
16 éven felülieknek!

Kritika részletek az előadásról:

„A rendező tiszteli a művet, de nem a mítoszt. Utóbbit szétbikázza, hogy az előbbihez jusson. Nincsenek például történelmi színek. Van viszont IKEA és Lego. Meg negro. Dömötör logikája öntörvényű és végig következetes, amikor a hatalmas szövegtengerből egy sebész szikéjével emeli ki azt, ami őt érdekli (jó 70 perc az előadás mindösszesen). Szellemi tágasság, materiális szűkösség, kicsi és nagy, fennkölt és profán – az ellentétek egyszerre jelennek meg e konstrukcióban, végig izgalmas nézőpontokat teremtve a kíváncsi befogadó számára, akit remekül átmozgat ez a folyamatos és tempós ugrálás a jelentésrétegek közt." Nagy Gergely Miklós, revizor

„A Paradicsom kis virágosláda, amely kivetítve fölnagyítódik, míg a tévében látható fókagyilkoló halászok az eszkimó színhez fűznek kommentárt. A londoni szín öngyilkosai apró legófigurák, akiket a csellón játszó zenész a vonójával lökdös sorban a kukába, ahogy a sírmonológokat halkan maga elé merengő Pálfi Kata a megfelelő sorhoz ér. A guillotine alkatrészei originál áruházi dobozból kerülnek elő, a játszók közösen szerelik össze. Önmaguk a rész és az egész, ők állítják elő kérdéseiket és feleleteiket. Mikrofonba mondják a kiemelt mondatokat, egyiket-másikat többször is megcsócsálják, állandó szerepcserékkel vagdossák egymás fejéhez, pro és kontra, hátha valamelyikük tudja a „megoldást". Naivak, őszinték, játékosak és infantilisak. Ádám hasából kioperálják a lenyelt almafalatot, visszadugják oda, ahonnan kiharapta, kvázi „nem kell a tudás", és a „sebészek" véres ujjal fölírják a sátor falára az Egyenlőség, Testvériség, Szabadság jelszavát. A játékos hangulat itt elromlik, a szereplők eltűnnek, a történelem teljesítetlen ígéretei véres mementóként lebegnek az elhomályosuló térben, a zongora-cselló bánatos hangjaitól kísérve. Keserű ez a vég - összhangban Madáchcsal és a korral. Ne címkézzünk - az előadás úgy jó, ahogy van." Koltai Tamás, ÉS

„Szép az egész. Nem tudom, mitől szép; tán mert csupa ötlet, frissesség, mozgékonyság – és mert rengeteg igenlés van a tagadásban." -ki-, Magyar Narancs

„A lineáris időkezelés teljességgel felbomlik, ahogyan az alkotói szándék szerint a klasszikus szerepalakítások lehetősége is elvész. Barabás Richárd e.h., Dankó István, Hegedűs D. Géza, Klem Viktor és Pálfi Kata több epizódalakítást állít elő egyetlen produkción belül, mindvégig remekül." Markó Róber, szinhaz.net