Radó Denise váltja Méhest?

"Nincs pénz" - derül ki abból az interjúból, amit Csomós Miklós a Magyar Narancsnak adott. A főváros terveiről és arról is beszámolt a főpolgármesterhelyettes: különbséget tennének művészszínházak és "a többi közt".

 

 

Infláció függvénye ki mennyire jár rosszul

 

„A kulturális területen 3,8 százalékos csökkenés van tervezve, ami az inflációval együtt nyilván több lesz. Ez nem lenne olyan súlyos, bár az egyenetlen elosztás egyeseket rosszul fog érinteni. A színházi terüketen már például működik a TAO, a társadalmi nyereségadó kedvezmény, ami azt jelenti, hogy a jegybevétel 80 százalékáig a színházak befogadhatják a cégek adóját, vagyis ők tudnak kompenzálni” – nyilatkozta Csomós Miklós a Magyar Narancsnak, aki szerint a színház, akárcsak a sport elősegíti a nemzeti identitás erősödését.

 

 

tarlos_csomosTarlós István és Csomós Miklós (forrás: index.hu)

 

 

Radó Denise jöhet a József Attila Színház élére?

 

A lap a József Attila Színházról is faggatta a főpolgármesterhelyettest. Tudomásuk szerint Radó Denise követi Méhes Lászlót az igazgatói poszton. „Ezek szerint minden baj okozója Méhes László?” – kérdi a lap. Csomós így válaszolt: „Személyekről, vagy elvekről beszéljünk?” Az újságíró arra kérte, lehetőség szerint mindkettőről ejtsen szót, „esetleg Léner Pétertől kezdve”.

 

„Tavaly nyáron jutott tudomásunkra, hogy van ez a 270 milliós hiány. A főjegyzői vizsgálat januárra zárult le. A gazdálkodás meglehetősen hányaveti volt, hogy finoman fogalmazzak, már a Méhes korszak előtt. Méhes – aki állítása szerint nem tudott semmiről, noha jó ideje már a színház művészeti vezetője volt – próbálta megmenteni a helyzetet, lefaragni a hiányt, növelni a bevételt, de azért az előző igazgatóval, Léner Péterrel kötött egy 30 milliós szerződést művészeti tanácsadásra – a következő 5 évre. Az önkormányzat nem mehet el szó nélkül egy ilyen helyzet mellett: azt kértem Méhestől, hogy tegyen feljelentést – megtette. Jelenleg a VPOP is, a mi szakértőink is vizsgálódnak” - mondta Csomós.

 

Erről Méhes László a Színház.hu-nak azt árulta el: „A 270 milliós adósság közel 70 százalékkal csökkent, február 8-ára 62 millió forintra”. Azt is közölte: “Több helyen megjelent a médiában, hogy harminc milliós tanácsadási szerződést kötöttem Léner Péterrel. Ez egyszerűen nem felel meg az igazságnak. Ötéves munkaszerződést kötöttünk, a művészeti vezetői munkakör betöltésére”.

 

“Megoldás-e Radó Denise?” – vetette fel a Magyar Narancs. Csomós pedig arról számolt be, hogy nem ezen gondolkodnak. A lap megjelenésekor -február 3.-án- még úgy tűnt, hasznosítási pályázatot írnak ki a színházra. Méhes László viszont aznap reggel már azt mesélte nekünk: március 15.-ével megszűnik igazgató lenni és igazgatói pályázatot írnak ki.

 

rado_deniseRadó Denise

 

 

Különbséget tesznek színház és színház között

 

Csomós a Mikroszkóp Színpadot is megemlítette: "A Mikroszkóp esetleg valamelyik közeli színház másik játszóhelyévé válhat - ezen még gondolkodunk. (...) E pillanatban ezen a két helyen alakult ki olyan helyzet, hogy nem tudunk más megoldást (...) Igaz, hogy itt kényszerhelyzet állt elő, de az is igaz, hogy egyszer végre ki kell mondanunk, hogy különbséget tennénk művészszínházak és a többi közt. Ez most a költségvetésből kiderül". 

 

A főpolgármester helyettes szeint ez úgy valósulhat meg, hogy sem az Operett, sem a Madách nem kap önkormányzati támogatást. Ez azt jelentené, hogy sok millióval többet adnak a többi színháznak.

 

"Túl szigorúra sikerült"

 

Nemrég hoztak egy olyan rendelkezést, miszerint az igazgató az általa vezetett színházból az igazgatói béren kívül más juttatást nem vehet fel. Ez föltehetően például az Operett igazgatójának különféle jogdíjai miatt született - de brutálisan és igazságtalanul érinti a művészszínházak művészigazgatóit is, akik nem jogdíjat, hanem gázsit kapnának a minden esetben konkrétan elvégzett munkáért. Ők ezentúl ingyen játszanak és rendeznek? Például Mácsai Pál, Máté Gábor, Eszenyi Enikő?" - kérdi Csáki Judit a Magyar Narancsban.

 

"Az új javadalmazási szabályzat az új városvezetés eltökélt szándékát tükrözi, és nemcsak a színházakra, hanem például  a közműcégekre vonatkozik. Tiszta viszonyt akartunk. A színházigazgatóknak is elismertem , hogy lehet, hogy ez a szabály túl egyszerű és túl szigorúra sikerült. Ősszel ezt felülvizsgáljuk" - szögezte le Csomós.

 

"Ez sem fogja megmenteni őket"

 

A függetlenek helyzetére is reflektált, elmondta, nincs keretük arra, hogy rezsitámogatást nyújtsanak és több éves halogatott problémákat egy év alatt nem tudnak megoldani. De létrehoztak egy pályázati keretet a színházi támogatáson belül, ahová a függetlenek is pályázhatnak, "bár ez sem fogja őket megmenteni". Körülbelül 230 millió forintot különítettek el abból a pénzből, ami egyébként is a fővárosi önkormányzati színházaknak járna. "Csak így tudunk a minőségre külön ösztönözni. És igaz, hogy eredetileg többet akartunk, de az anyagi helyzet a lehetőségek szűkítésére kényszerít bennünket. (...) Nem kifejezettem a művészszínházakat céloztuk meg, hanem például a jegyár-kiegészítéssel a fiatalokat. Ezzel együtt valószínű, hogy végül ugyanoda megy" - tette hozzá a főpolgármesterhelyettes, aki elismerte, hogy tárgyalnak az Operettszínház, illetve a Trafó eladásáról és hogy Vitézy Zsófiát, a Fesztiválközpont igazgatóját pályázat nélkül nevezték ki. 

vitezy_zsofiaVitézy Zsófia

 

"Mi is itt vagyunk Budapesten"

 

"Szakmai ügyekről lévén szó nem politikai, hanem szakmai tanácsokra hallgatok. Folyamatosan konzultálok a szakmák képviselőivel is. Az itteni kulturális főosztályon is szakemberek dolgoznak, velük is gyakran beszélek. A parlament kuturális bizottságának elnökével is szoktam egyeztetni, Szőcs Gézával is" - felelte arra a kérdésre, hogy kire hallgat. Csáki Judit ennek kapcsán kifejtette, látszik némi önállóságra törekvés a főváros részéről, ugyanakkor hiányzik a pénz, "a város akkor is "bűnös város marad", ha sok benne a fülkeforradalmár", illetve a várost a polgároknak, művészeknek, lakosoknak kéne vezetni, nem valami felsőbb elvárásnak. "Mit mondjak erre? Mi is itt vagyunk Budapesten. Nem könnyű - de ezt nem is ígérte senki" - összegzett Csomós Miklós főpolgármesterhelyettes.

süti beállítások módosítása