Havel az utolsóra készül

Saját bevallása szerint utolsó darabjának megírására készül Václav Havel cseh szerző, volt államfő.

 

vaclav-havel

 

Mint azt az író a Lidove noviny című lapnak elmondta, a mű még nem állt össze teljesen a fejében, csak ötletek körvonalazódnak.


"Ezzel befejezem irodalmi pályámat, utána alaposan kipihenem magam" - fogalmazott az író, aki a színdarab tartalmáról nem akart beszélni, címét azonban elárulta: a mű Szanatórium címmel kerül majd a közönség elé.
Václav Havel nemrég fejezte be a saját - Távozás című - drámáján alapuló film forgatását, a mű bemutatóját március 24-re tervezik. A Távozást az 1968-as prágai tavasz ihlette, és az író már 1989-ben hozzálátott, de csak 2007-ben fejezte be.