"Excelsior!" - ősbemutató a Tháliában

Fekete Gyula "Excelsior!" című operájának bemutatója március 18-án a Thália Színházban. Ajánló.

Az excelsior szó jelentése: feljebb, magasabbra. Az opera címadója, Papp András szövegíró. "Lisztnek van egy ilyen című prelúdiuma, melyet valószínűleg Longfellow azonos című versének hatására írt. De közvetlenül sem a zenei mű, sem a vers nem jelenik meg az operában (még motívumaiban sem), s a címadást sem ezek a művek indokolták, hanem a latin környezet (a Vatikán mint helyszín) és Liszt spirituális emelkedése."

Liszt Ferenc

Részletek Papp András:

"A történetről, a szövegről és az emelkedésről" című esszéjéből

A történet kezdetén

Bartók szerint az igazi Lisztet a zenéjén keresztül lehet megismerni. Sok zenefelvételt hallgattam, de ahhoz a hús-vér emberhez, akit kerestem, akire szükségem volt, abból ilyen módon keveset kaptam. Lisztre, az emberre voltam kíváncsi; a jellemre, a hiteles karakterre, aki történetesen zenész volt, virtuóz zongorajátékos, karmester, zeneszerző, növendékeket oktató mester - ám éppen ebből kívántam a legkevesebbet ábrázolni. Konkrétan semmit... Azt már az első pillanatban tudtam, ha bármilyen történetben ábrázolom is Lisztet, semmiképpen nem zenészként fog megjelenni, mivel az nemcsak nekem jelenthet könnyen mélyülő csapdát, hanem a zeneszerző Fekete Gyulának is. A színen megjelenő zongorázó Liszt gondolatától a hátam borsózott, ezért az obligát hangszer felbukkanásának lehetőségét elve kizártam. Azt hiszem, ez volt az első: tudtam, mit nem szeretnék. A következő pedig az, hogy minél bensőségesebb viszonyba kell kerülnöm Liszt Ferenccel, aminek a zenehallgatás fontos része, mint ahogyan a róla szóló könyvek és cikkek olvasása, vagy éppenséggel a kortársak visszaemlékezésének ismerete, magának a kornak, a romantikának a tanulmányozása.

Liszt életében volt néhány váratlan fordulat, romantikusan kalandos megoldás és jó néhány olyan drámai csomópont, melynek megoldásával egy következőt hozott létre. Engem leginkább ezek érdekeltek. És amikor már láttam az emberi gyöngeségektől sem mentes művészt, az önzetlen, a nagylelkű és segítőkész barátot, a haragvót, a duhajkodót, a szeretőt, a felmagasztaltat és megalázottat, a társalgót, az elcsöndesedőt, és itt még sokáig lehetne sorolni, hogy milyet, akkor már körvonalazódott bennem a történet. Amint az elején elvetettem a zongorázó Liszt ábrázolását, ugyanúgy volt még néhány eldöntendő kérdés, fölmérve a történet konstruálásának egyéb más lehetőségeit. Ha nem dokumentarista, akkor ugyanúgy nem lehet tisztán mese sem, mert annak tündérvilágában súlytalanná és megfoghatatlanná válik Liszt, márpedig mégiscsak róla kell szólnia, az ő életéről, persze valószínűleg nem az egészről, születésétől haláláig, hanem csak valamennyiről, valamiről, valakivel - volt egy hosszú, súlyos csönddel terhelt pillanat, amikor azt gondoltam, ilyen operát nem lehet írni. Vagy csak egy nagyon extravagánsat, egy érthetetlenségig modern darabot, amiben a trendi motívumok váltakozása közben néha bevillan Liszt Ferenc alakja. Ilyet pedig nem akartam, már csak azért sem, mert Gyulának egyetlen kívánsága volt: egy történetszerű történet.

Video - Részletek a próbákról

"Mi korszerű, mi korszerűtlen"...

Fekete Gyula zeneszerzővel az EXCELSIOR! keletkezéséről Mesterházi Máté beszélgetett.
(Szerkesztett változat; a teljes interjú az Operaház műsorfüzetének része.)

Korábbi operáid meglévő irodalmi alkotásokon alapulnak. Amerikában komponált egyfelvonásos kamaraoperád, a Római láz (1992) Edith Wharton novellája nyomán íródott; az 1999-es millenniumi operapályázaton díjat nyert s a Magyar Állami Operaházban 2002-ben nagy sikerrel bemutatott, egész estét betöltő műved, A megmentett város pedig a szó műfajtörténeti értelmében is "irodalmi opera", azaz meglévő drámán, Eörsi István azonos című színdarabján alapszik. Most viszont újonnan kellett librettót íratni, hiszen a téma adott volt: Liszt Ferenc. Hogyan esett a választásod Papp Andrásra, honnan tudtad, hogy erre a feladatra ő az alkalmas személy?

Andrással együtt dolgoztunk az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára írt s a Katona József Színházban Gothár Péter rendezésében színre vitt Kazamaták előadásán, bár akkor még nem ismertük egymást különösebben. András Térey Jánossal közösen írta a darabot, amelyhez én a zenét szolgáltattam. Tudtam, én magam képtelen lennék jó librettóval előállni, végtére is ez egy szakma, amely nem az enyém. Így - mivel a Kazamatákat jól megírt darabnak, remekül megszerkesztett konstrukciónak vélem - megkérdeztem Papp Andrást, ráér-e drámát, méghozzá librettót írni. Ráért.

Liszt Ferenc életét és alakját romantikus regények és színes, szélesvásznú filmek szokták témájukul választani. Hogy egy opera főhőse maga is zeneszerző, az inkább szokatlan. Példaként az utóbbi időkből Alfred Schnittke Gesualdója, korábbról Hans Pfitzner Palestrinája jut hirtelenjében az eszembe. Ahogyan a Te operád, úgy ezek a művek is egy-egy válságos politikai-emberi-művészi pillanat köré kristályosították ki a drámát. Vagyis, gondolom, te és Papp András is rögtön tudtátok: nem életrajzi epizódok füzérét, de nem is történelmi panorámát kívántok operaszínpadra vinni. Hanem mit? Hogyan jutottatok el Liszt életének éppen ehhez a pontjához?

Andrástól jött az ötlet, hogy ez lenne a megfelelő drámai fordulópont Liszt életében, amely köré föl lehetne fűzni a történetet. Sokat beszéltünk arról, mit nem szeretnénk az operánkkal, és ez sokat segített annak tisztázásában, hogy mi az, amit viszont szeretnénk. Nem szerettük volna Lisztet gúnyolni, "beáldozni" valamely "modern", éppen divatos irányzatnak csak azért, hogy fokozódjék a nézettség, a szenzáció. Nem akartuk fölmelegíteni a hálásnak tűnő, ám kissé kifáradt "Liszt és a nők" témakört. Lina Schmalhausen kisasszony néhány éve magyarul is megjelent, szenzáció számba menő naplójának földolgozását is elvetettük - amely pedig kurrens cikk lehetne, de végtelenül elfogult és bizonytalan hitelességű alapanyag, ráadásul Liszt és főleg Cosima "rosszul jön ki belőle"... Ez sem volt a célunk.

Amikor tudtátok már, hogy a liszti életpályának éppen ezt a sarkalatos pontját viszitek operaszínpadra, miként közelítetted meg a témát? Hogyan mélyültél el ebben a szinte kimeríthetetlenül gazdag életműben? Mit olvastál el Lisztről és Liszttől?

Liszt-kutatónak lenni egy élet munkája, nagyon nemes vállalás, és bevégezhetetlen is egyben. Már az elején rájöttem: nem vállalhatom, hogy a könyvtárnyi anyagot elolvasom, elemzem és értékelem. A zeneszerzői munka, azt hiszem, egyébként is más talajból sarjad. Nem föltétlenül onnan jön a komponista inspirációja, hogy elolvas négy vagy huszonnégy könyvet, és megtanulja Liszt életrajzát. Sokkal inkább hangulatokból, benyomásokból és hát a Jóistentől... inkább ebből a szférából jön a sugallat. András hihetetlen mennyiségű anyagot olvasott el a librettó megírásához, sokat segített a szövevényes Liszt, Wittgenstein, Bülow és Wagner család föltérképezésében és összefüggéseik megértésében, igazi szakértője a témának. A darabban minden történet és mondat hiteles, csak nem akkor és ott hangzottak el, történtek meg, de a drámai sűrítés az alkotói szabadság eszköze. Na jó, majdnem minden hiteles... Tehát tények és fikció kombinációjáról van szó. Körülbelül másfél évtized eseményei sűrűsödnek egyetlen estébe, amely történetesen 1861. október 21-edikére esik. Rám - ha már kérdezed - Cosima naplója volt a legnagyobb hatással. Annak stílusából és leírásaiból építkeztem a legtöbbet.

Volt-e már korábban is mélyebb kapcsolatod Liszt művészetével? Tanítottad-e például valamely művét zeneszerző növendékeidnek a zeneakadémiai óráidon?

Liszt hangszerelésének tanulmányozásával sok időt töltünk. Joggal. Struktúrái világosan átláthatók, elemzésük alapján jól megérthető a 19. századi hangszerelési technikák mibenléte. Jól tanítható. Liszt ezenfölül rendkívül érdekes "sziget" is, hiszen munkái az olasz, német, francia iskolák különleges elegyei - helyenként egy kis magyar fűszerrel meghintve.

Fekete Gyula zeneszerző

Miért éppen ezeket az énekeseket választottad operád előadásához, illetve hogyan "választották ki" maguk a szerepek adekvát megszemélyesítőjüket?

Azonnal tudtam, csak Fekete Attila lehet Liszt, és már csupán azért izgultam, hogy elvállalja! Rendkívüli hasonlatossága a fiatal Liszttel eleve ráosztotta a szerepet. Követtem az operai tradíciót, miszerint a szerelmesek, házasulandók tenor és szoprán hangfajúak. Liszt tehát tenor - és nem bariton, mint ahogyan más szempontok szerint talán indokolt lehetne. Carolyne viszont mezzo, ezzel is jelzem, hogy ez a házasság nem jön létre; azaz Liszt hangfaji párja a szoprán Szent Erzsébet, hiszen a főhős a darab végén mintegy az égiekkel lép majd frigyre. Carolyne-hoz, Mester Viktóriához is nagyon hamar elkezdtem ragaszkodni - hangszíne sokat segített. A katolikus egyház aszexuális mivoltát azzal jelzem, hogy a pápa kontratenor, Gustav Hohenlohe kardinális pedig alt. Örülök, hogy a hazai énekes gárda színe-javával dolgozhatom, és ezt nem az udvariasság mondatja velem!

Hogyan merült föl az a gondolat, hogy Liszt alakja megkettőződjék, vagyis hogy az "éneklő" Liszt alakját afféle "Doppelgänger"-ként kísérje a prózában beszélő, idős Liszt figurája?

Elképzeltem, hogy Liszt bejön a színpadra, és énekel... De miért énekel?! Nonszensz! Liszt nem énekelt, ő zongorázott. A többi szereplő esetében nem zavart, hogy dalra fakadnak, de Liszt más, ő Liszt Ferenc, minden idők - valószínűleg - legnagyobb zongoravirtuóza. Túl egyszerű lett volna, ha ő is énekel, mint a többiek. Ki akartam őt emelni: idős kori énje prózai szereppel került be a darabba, ezáltal jelleme összetettebben mutatható meg. Az idős Liszt prózában kommentálja, értékeli, magyarázza az énekben hallott eseményeket, és néha nem állja meg, hogy bele ne szóljon a történésekbe.

Téged sokan nagy szakmai tudású, megkérdőjelezhetetlen tehetségű, de hagyományos, "konzervatív" hangütésű komponistának tartanak. Liszt viszont (Berlioz és Wagner mellett) a 19. század egyik leginnovatívabb zeneszerző zsenije volt, az úgynevezett  "új német iskola" - az akkori avantgárd - oszlopos tagja. Ha nem veszed rossznéven: van valami "frivol" abban, hogy éppen te írtál operát Lisztről... "Mi korszerű, mi korszerűtlen, nem firtatom" - mondatja az opera prológusában az idős Liszttel Papp András, és ezzel mintha korunk zenéjének problematikájára tapintana. Te hogyan látod ezt a kérdést?

Nem hiszek a csoportos véleményekben. Annyiféle a vélemény, ahányan vagyunk, szerencsére. Mint ahogyan a mai kortárs zene is rendkívül sokrétű. Óvatosan bánok ezzel a kifejezéssel, mert hozzátapadt egy olyan jelentéstartalom, amely ma rendkívül behatároló. Ha ezt a kifejezést használja valaki, mondjuk, az Egyesült Államokban, akkor dzsesszt, country music-ot ért alatta, és lelkesen mosolyog, hogy ő mennyire szereti a kortárs zenét! Sokan nem is tudnak arról a fajta muzsikáról, amelyet mi itt "kortárs zenének" nevezünk. Európa más tájain is szélesebb a paletta, mi valahogy beszűkítettük. Azt pedig végképp nem tudom, mi az avantgárd zene ma. Nem tudok megnevezni egyetlen olyan irányzatot sem, amelyre azt mondanám, a leghaladóbb - ha van ilyen egyáltalán, ugyanis a zene és a művészet nem "halad". Csak eszközei változnak, de ez nem előrehaladás. A ló az, ami halad. Az opera komponálásának kezdetén kipróbáltam, mire jutok a 20. század második felében használatos eszközök némelyikével. Elvetettem valamennyit, mert az eredmény hallatán arra gondoltam: szegény Liszt, ennél jobbat érdemel... Hiszen mennyivel erősebb az ő anyaga! Liszt zenéjének igazsága, tisztasága, ereje van, és mérhetetlen tisztessége. Zenéjéhez képest az én „korszerű" próbálkozásaim, anyag-generálásaim rendkívül gyengének, hitványnak tűntek. Tényleg nem tudom, "mi korszerű, mi korszerűtlen", de talán nem is létezik ez a kérdés, mert a darab van önmagában, és kész. A többi humbug...

Gothár Péter rendező

Kesselyák Gergely karmester gondolatai a darabról:

"Az Excelsior! felületesen szemlélve: romantikus opera Liszt- és Wagner-idézetekkel, melyet énekelni és hallgatni egyaránt nagyon jó. Méltó tisztelgés a Liszt-évforduló alkalmából.
Ennél azonban sokkal többről van szó. Egészen különleges, modern zenés színház; balladisztikus misztériumjáték. Liszt és Wagner zenéjének szellemiségét, azaz a lényegét idézi meg, kifinomult zeneszerzői eszközökkel.
Fekete Gyula következetes dramaturgia mentén egységes zenei nyelvezetű, saját művet alkot, melyből jóleső színfoltként - indokolt esetben - bátran kacsint ki a sanzonok világa felé is.
Remélhetőleg a mű nem marad egyszeri megemlékezés. A későbbiekben mindenesetre nem nyelvtörő Excelsior!-ként, inkább »Liszt Ferenc mennybemenetele« címmel számíthat sikerre."

Kesselyák Gergely

karmester

CSELEKMÉNY

Papp András

Az opera története Liszt Ferenc tervezett esküvője köré épül szerető, de túlzottan aggodalmaskodó menyasszonnyal (Carolyne), egy nem várt fordulattal, a pápai ítélettel, mely semmisnek nyilvánítja a korábban engedélyezett házasságkötést. Ma már tudjuk, cselszövés következtében hiúsult meg ez az esküvő. Mindazonáltal a csalódás és összetöretés után Liszt spirituális átalakuláson megy keresztül: fölszentelik, abbévá lesz, megkapja a tonzúrát. Ám ezzel nem kell lemondania a világi életről és a zenei hivatásáról. A történetben az embert látjuk, nem a "hírhedett zenészét a világnak", zongora sem lesz a színen.
Minden történés középpontjában Liszt áll, akit kétszer is sorsfordító helyzetben látunk. A drámai történések hatására testi-lelki átváltozáson megy keresztül. Az előállt új helyzet mindenkiből más érzelmeket és reakciókat vált ki, de Liszt lesz az a kezdeményező, aki az eseményeket alakítja és befolyásolja - látszólag saját erejéből, ám legalább annyira a természetfölötti erők révén is: látjuk a vesztét akaró sötét démonit és a védelmére kelő szent segítőt, Erzsébetet, aki jelenlétével és csodáival cselekvő részese a történéseknek.
Liszt átváltozása a jóságos erők győzelmének drámája: emberként megtalálja a helyes választ és utat, fölül tud emelkedni saját kétségbeesésén. Az addig ható démoni viszont nem egyszerűen elbukik: ha bukását megelőzi a bűnbánat, bocsánatot nyer (Liszt inasa). Ha ez elmarad, akkor megsemmisül (Hohenlohe kardinális).
A mellékszereplők Liszt döntéseinek következményét viselik, ők is változásokon mennek át, kivéve egy párost. Cosima és Wagner Liszt morális fölfogásának másik aspektusát mutatják meg, arra valók, hogy az ő mellékszálon futó szerelmi történetükben Lisztet mint apát és barátot lássuk. Az ő sorsuk részben párhuzamba állítható Liszt és Carolyne történetével: mindkét páros házasságra készül, mindannyian fölülről várják az atyai áldást.
Az opera általános mondanivalója Liszt emberi nagyságának megnyilvánulásaiban keresendő: nem a zenészt látjuk, hanem olyan embert, aki válságos pillanatokban morális kérdésekben döntést hoz - ez az ember bárki lehetne, de ami történik, az csak Liszttel történhetett meg. A házasság Liszt számára a továbbélés egyik lehetséges útja, mely elsősorban formális, külsőségekben megnyilvánuló egyensúlyt teremtene a világgal, míg abbévá válásában a lelki béke a cél. Valamilyen formában mindegyik szereplő erre az egyéni boldogságra törekszik. Egyik oldalon a világias szereplők állnak világias boldogságuk lehetőségével, a másik oldalon a transzcendens világ jelenik meg - emberi gyöngeségektől sem mentesen. Liszt az előbbiekhez tartozván próbálja vágyait beteljesíteni, de itt átkerül a másik oldalra, a spirituális élet vállalásának térfelére. Az addigi világi emberből és elismert művészből egyszerre csak egyházi-világi ember lesz. Nem mond le addigi hivatásáról, ám lényegesen megváltozik életszemlélete.
Minden szereplő változás határán áll: Liszt Carolyne-nal együtt ugyanazért, amiért Cosima és Wagner is; Hohenlohéra és a pápára pedig a világegyház kérdéseit érintő fontos döntések várnak. Még az inas sem kivétel, mert ő átmenetinek gondolja a szolgálatot a zenész mellett, hiszen az a célja, hogy a megkeresett pénzből saját egzisztenciát és karriert teremtsen. És a változások határán egyelőre senki nem tudja, elhatározásaik helyesek-e, csak azt, hogy választásaik (döntéseik és ítéleteik) elkerülhetetlenek, a jövő boldogságának reményében.

Az előadás plakátja

Zeneszerző:Fekete Gyula
Szövegíró:Papp András
Rendező: Gothár Péter
Díszlettervező:Gothár Péter
Jelmeztervező:Bujdosó Nóra
Világítástervező:Pető József
Karmester:Kesselyák Gergely

Szereplők:

Liszt- Fekete Attila
Liszt (prózai szerep)- Fodor Tamás
Carolyne hercegné- Mester Viktória
Áprádházi Szent Erzsébet- Kertesi Ingrid
Hohenlohe kardinális- Kovács Annamária
IX. Pius- Birta Gábor, Bárány Péter
Cosima von Bülow- Frankó Tünde
Wagner- Káldi Kiss András
Spiridion, Liszt inasa- Kiss Tivadar

További előadások:

2011. március 20., vasárnap
2011. április 6., szerda
2011. április 10., vasárnap
2011. május 18., szerda
2011. május 20., péntek

A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Magyar Állami Operaház közös produkciója.

Forrás: Magyar Állami Operaház