Futva éltek, de egyenesen

Elkezdődik az időutazás a Ruttkai-Latinovits emlékszobában, amelyre annyira vártam.

Talán 1995 késő nyarán történt. Hosszas téblábolás, tévelygés után végre eltalálok a Keselyű utcába, valahol a budai hegyek között. Nyár vége van, hétágra süt a nap, az épületben Szigethy Gábor és Gábor Júlia fogad, s elkezdődik az időutazás a Ruttkai-Latinovits emlékszobában, amelyre annyira vártam.

„Tudd viselni a keresztedet, és higgy! Én hiszek, és ha a hivatásomra gondolok, már nem félek az élettől" – néz szembe az élettel Nyina, Csehov emblematikus hősnője. Sokszor elmormolhatta ezt magában Ruttkai Éva is, a magyar színjátszás legendás alakja, aki már kétévesen színpadra lépett Lakner bácsi színtársulatában, ahol az első mondata így hangzott: „Parancsolj velem, Tündérkirálynőm!" Az igen mostoha körülmények között élő családnak fontos kereseti forrást jelent, hogy a három életben maradt gyerek idejekorán eljegyzi magát a színházzal. Több filmben is feltűnik a kis Éva egy-egy pillanatra, bár a stáblista még nem jegyzi a nevét. „A színház olyan, mint a szerelem. Ott nem szabad, hogy helye legyen a rutinnak, megszokásnak, ott nap mint nap, újból és újból hódítani kell! Nekem, e tekintetben nagy szerencsém volt. Gyerekszínészként 5 éves fejjel már sztárnak számítottam Lakner bácsinál. Így juthattam el, amikor gyerekszereplőket kerestek, a kor híres, nagy színházaiba, vagy játszhattam filmeken. Olyan voltam, mint általában a gyerekszínészek, teljesen kész, tip-top, felszabadultan játszó. És mellettem olyan óriások, mint Tőkés Anna, Bajor Gizi, Somlay, Jávor küszködtek, kínlódtak, gyötrődtek..."

A háború után Jób Dánielnek, a Vígszínház zseniális igazgatójának köszönhetően ugrik be Tolnay Klári szerepébe A hattyúba, s ez végleg megpecsételi a Vígszínház és az ő sorsát is. Ugyan pár év a Nemzetiben, de az ötvenes évek eleje már ismét az akkor még Magyar Néphadsereg Színháza álnévre hallgató Vígben találja. Színésznővé Heltai Jenő, vagyis János bácsi Zíliája avatja, amelyet az akkor még emlékeiben elevenen élő Bajor Gizi legendás alakítása után kellett magára öltenie. Ő Szent Johanna is páros szereposztásban Reinhardt egykori színésznőjével, a pozsonyi születésű Bulla Elmával, aki a szinte ugyanakkor forgatott Egy pikoló világos című Máriássy-opuszban az anyját játssza. Szent Johannáik egykorúak, de amíg Elmuskánál azon van a hangsúly, hogy „Isten is egyedül van", Ruttkai az „Egyedül vagyok" c. mondatot hangsúlyozza. Tolsztoj, Molnár, O´Neill, Csehov-hősök egy legendás társulatban. Ég és pokol egyszerre. Film mintha kevesebb lenne, de a technika jóvoltából ma már csak azokra emlékezünk. De a Liliomfi zsémbes, pipiskedő, Soós Imre csókjaitól mégis elolvadó Erzsije, a Történelmi magánügyek minden kort átvészelő Terényi Máriája, az Egri csillagok történelmi viharaiban tehetetlenül vergődő, de a maga fenségességét egy pillanatra fel nem adó Izabella királynéja, a Hamis Izabella diákjáért veszélyes titkok után kutató Végh tanárnője ma is átsüt a filmvásznon. S közben az Ilyen nagy szerelem, Pavel Kohout akkoriban slágergyanús színdarabja, amely tényleg végzetes lesz Ruttkai Éva számára, ugyanis Latinovits Zoltán szemében saját magát látja viszont a miskolci deszkákon. S ha bőven túl is a kamaszkoron, mégis az egyik legfiatalosabb, legtüzesebb veronai szerelmespárt adják Várkonyi színházában. De mivel Latinovitsnak a dohányzás mellett egyetlen káros szenvedélye volt, hogy nem viselhette a tehetségtelen percembereket, sorsa gyorsan megpecsételtetett. IV. Henrik, Pirandello őrületbe menekülő hőse, a Tóték háborúban megrokkant Őrnagya, a miniszterelvtársakat is megtáncoltató Cipollája, az állandóan az életbe menekülő Ványa bácsi, s a kutyaként emberré visszavágyó Bozzi ura. Mert az alig húszéves színházi létezés alatt „ennyi" jutott.

Szigethy Gábor színháztörténész, egykori vígszínházi díszletmunkás és neje, Gábor Júlia, Ruttkai Éva nem színpadképes lánya a legintimebb titkaikat osztják meg velünk, ahogy észrevétlenül, a fejezeteket és emlékeket egymásba oldva, Éva Ruttkay (és Latinovits Zoltán) összes titkait bőrbe kötve mindörökre átadják nekünk (Weöres Sándor után szabadon). A kötet sajátos nekrológ is valahol, az egykori, ma már nem létező emlékszoba utóirata.

Két és fél órás áhítat után, erősödő szürkületben lépek ki az esőáztatta utcára. Felhúzom az esernyőmet, s már jó száz méterre járok az épülettől, amikor kiáltást hallok a hátam mögött. Visszanézek, s egy pillanatra elakad a lélegzetem. Mintha Ruttkai Éva futna felém csapzott hajjal, egy fényképet szorongatva a kezében. Kérem, hogy tegye el emlékbe – mondja Júlia, s félve csúsztatom a képet védett helyre a zuhogó esőben. Ruttkai Éva képét bekeretezve azóta is az asztalomon őrzöm.

Juhász Dósa János

megjelent: Új Szó/Pozsony

-----
Gábor Júlia - Szigethy Gábor: Álomszínészpár - Történetek Ruttkai Éváról és Latinovits Zoltánról

Helikon Kiadó, 2010

191 oldal