Március 12-én lett volna száz éves Kiss Manyi komika, tragika, táncos operett szubrett, kupléénekesnő, kabarettista, jellemszínésznő, artista, parasztszínésznő, és maliciózusan megformált színésznő-színésznő.
Mindenevő színész volt. Pártos Gézával Berlinbe ment Helene Weigel és a brechti színjátszás tanulmányozására, de a száraz tekintettel a világ kuszaságait költőien mérlegelő Courage mama helyett ráérzett az eredeti Grimmelhausen-költötte markotányosnő-tábori lotyóra és Pestre megkönnyeztetően schillerizálta a háborúból élő áldozatot. A rendezés és a szcenika másolta a Berliner Ensemble előadását, a színésznő azonban magyarra fordította a harmincéves háború kalmárasszonyát. Megrendítő családi kálváriáját csatázta végig. Brecht hősnője mellé menten odagondolandó egy rádiókabaré jelenet ellenállhatatlan komikumú távirodai kisasszonya, aki Darvas Iván szerelmi rajongásának telegramüzenetét érzéketlenül olvassa vissza hivatalos postaszolgálati hangon ledarálva. Ugyanolyan hivatalosan, a másik emberrel szemben megérintetlen tárgyilagossággal beszélt, mint Kurázsi. Ugyanabból az emberi tapasztalatból és anyagból szabta ki a tragikus és a kabarékomikai alakot.
A Koldusoperában Pécsi Sándorral
(Fotó: Keleti Éva)
Gyárfás Miklós pazar Giccsparádét állított össze az Irodalmi Színpadnak. Kiss Manyi Csákányi Lászlóval könnyesre nevettetően énekelte el Eisemann Mihály és Zágon István érzelmes dalát, őrizve a stílus szentimentalizmusát, és egy-egy magánhangzót megnyomva, a hófehér paripán érkezendő királyfi után pipaszár karjait vágyakozóan és sürgetően nyújtogatva, szerelmi mohósággal markát sürgetően pumpálva paródiába kapaszkodott a levegőbe. Ugyanabból merítette, mint a Madách Három nővérének Olgájának elvágyódását.
Tragikai és komikai színei őszinte játékosságának és megrendült együttérzésének forrásából fakadt fel. Úgy játszott, mint egy kisgyermek, aki egyidejűleg hatvan éves, bölcs öregasszony.
Utolsó szerepében, a Bodnárnéban
(Fotó: Keleti Éva)
Öregnek hittük, jóllehet színészetének egyik diadalmas csúcsának közepén – Németh László Bodnárnéjaként – kórházba ment kivizsgálásra, néhány nap múltán operálhatatlanul meghalt kórházi ágyán tizenkét nappal 60. születésnapja után.
Számomra Kiss Manyi halálával befejeződött a magyar színészet óriásainak korszaka.
Századik születésnapján lexikonközhelyekből kötöttek hírlapi koszorúkat. László Ferenc történész és sokoldalúan felkészült kritikus a revizor online-on hitetlenkedve idézte mondását – „Kit is játszom én ebben a darabban?" Az idézet pontatlan. Gábor Miklóstól kérdezte csipogó csúfondáros csibészséggel a III. Richárd előadásán színrelépés előtt: „Mikike, ki az anyád picsáját játszom én neked ebben a darabban?"
- Az anyámat – felelte ingerült sértettséggel Gábor, aki több kötetet állított össze Naplóiból a színészmesterség gyötrelmeiről.
Kiss Manyi idézet mondata ugratás volt persze, de alapvetése színészetének. Ő nem alkotott. Játszott. Játékosan volt Hitzig Jucika és Margit királyné a Yorkok oldaláról.
A kihívóan trágár és komolytalanra hangszerelt mondat fontos színészesztétikai gondolatot rejt ugratásában. Mintha Brechtet hangszerelte volna csibészesre (Mit meresztetitek a szemeteket olyan romantikusan?) A művészetet ájult tisztelettel misztifikálóknak öltött nyelvet az egészséges arányérzékű Manyika. A színészet nem varázslat. A színészet meghosszabbított gyermekkori játékosság. Megriasztanak mindazon kritikusok, különösen teatrológusok, akik úgy írnak színházról-színészről, mintha meg sem érintette volna a színpad felől érkező élmény. Számukra a művészet kínos teher. Száraz adathalmaz. Szaktudomány. Nem pedig élvezet, gyönyörködés, a valóság bohóci mása.
Kiss Manyi színészete és mindennapjai összeolvadtak. Csintalan rosszkislányként viselkedett mindennapjaiban. Komolytalanság mögé rejtette művészi nagyságát. Megragadott minden alkalmat gúnyolódásra, nézeteit tréfák mögé rejtve.
Lenyilatkozta, hogy sosem olvas hozzá szerepeihez. Elolvassa – eljátssza. Manyika a második olvasópróbán, a szöveg visszaolvasásakor, amikor a színészek rendszerint a folyamatos felolvasással bajlódnak, máris úgy mondott szöveget, mint a bemutatón majd. Nem tudni, honnan tudta. De tudta. Hibátlan stílusérzékkel, emberi mélységeket megnyitó őszinteséggel egyből beleugrott szerepébe.
Színrelépés előtt a Téli regében a mellette statisztaként várakozó Ronyecz Máriától megkérdezte: Tudsz olyan kicsit pisilni, mint Bijou, a kutyám? Felhúzta kicsit udvarhölgyi jelmezét, leguggolt a színfal mellé és egyetlen csöppet pöttyentett a deszkára. Majd belépett a színpadra, mint játszó személy Shakespeare-től.
Kiss Margitot, a nagy komédiásnőt nem is hívták Margitnak, sem Manyinak.
Manyika volt.
MGP
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.