MASZK Gálaest sztárokkal az Operettben

2011. március 28-án a Budapesti Operettszínházban gyűlik össze a magyar színésztársadalom a MASZK Országos Színészegyesület immár hagyományos jótékonysági gálaestjére.

A gálában két operett-részlet is felcsendül: az Egy éj Velencében című darabból (premier március 25-én és 26-án) az Alle Maskiert című kvartettet Boncsér Gergely, Bordás Barbara, Peller Károly és Vörös Edit adja elő, a Szerdán tavasz lesz című nagysikerű operettből pedig a Rulett-revü Vágó Zsuzsi és Kerényi Miklós Máté előadásában lesz látható. A tavalyi Soós Imre-díjas Kerényi Miklós Máté ráadásul az est műsorvezetőjeként is színpadra lép.

maszkjpg

 

A színház - amióta csak létezik - erkölcsi intézmény. Nem csak a közönségre, a városra, a világra akarunk hatni, de vigyázunk egymásra is. Sok buta pletyka kering arról, hogy a színésznők (és színészek) hogy bántják egymást. Mi tudjuk, hogy a munkánk figyelmet, törődést, egymás megbecsülését és segítését kívánja. Ezt az estét a szegény vagy öreg - gyakran öreg és szegény - kollégákért szervezi a MASZK Országos Színészegyesület a Budapesti Operettszínházban. A nagyszabású gála során több mint ötvenen lépnek színpadra - pályakezdőktől a nagy doyenekig, fiatal színészektől a Kossuth-díjas művészekig. Látható-hallható lesz természetesen operett, musical, próza, dráma és kabaré.

Az este folyamán átadásra kerülnek a Gobbi Hilda-, Soós Imre-, Vámos László-, Mensáros László-, az Amphiteatrum- és Hevesi Sándor-díjak, valamint, az elődás szünetében, az előcsarnokban kerül sor a Kiss Manyi, Básti Lajos és Rodolfó bélyegek ünnepélyes kibocsátására, a művészek születésének 100. évfordulója alkalmából.

 

Az est házigazdája: Piros Ildikó és Huszti Péter.

Műsorvezető: Herczeg Adrienn és Kerényi Miklós Máté.

 

Az est folyamán színpadra lép: Barnák László, Boncsér Gergely, Bordás Barbara, Csémy Balázs, Dunai Tamás, Farkas Dénes, Fehér Anna, Fehér Tibor, Fekete Linda, Felföldi Anikó, Géczy Dorottya, Halas Adelaida, Haumann Péter, Hegedűs D. Géza, Kertész Marcella, Kulka János, Mácsai Pál, Mesterházy Gyula, Nagy Sándor, Oberfrank Pál, Orth Péter, Peller Károly, Szeles József, Szirbik Bernadett, Tompos Kátya, Trill Zsolt, Vágó Zsuzsi, Vörös Edit.

Közreműködik: a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakának növendékei; a szolnoki Szigligeti Színház Tánckara és a Budapesti Operettszínház Balettkara. Zongorán kísér: Gyarmati István.

 

A gálaest rendezője: KERO®.

 

A jótékonysági előadásra belépők a Budapesti Operettszínház Jegypénztárában, valamint a jegy.operett.hu internetes oldalon válthatók 1200-8000,- forintos áron.

 

Forrás: Budapesti Operettszínház

süti beállítások módosítása