"Beértük a sci-fit"

Anger Zsolt rendező, Jászai Mari-díjas színész a tavalyi évadban a Dogville-t rendezte a Bárka Színházban. Nemrég hasonló, új vállalkozásba fogott. Ray Bradbury, a science fiction irodalom egyik óriásának kisregényét állította színpadra a Bárka társulatával. A Fahrenheit 451-ből 1966-ban Francois Truffaut készített játékfilmet, Anger Zsolt azonban elsősorban a regény üzenetét fogalmazta újra.

Anger Zsolt Blaskó Péterrel a Farenheit próbáján

- A Fahrenheit próbák kapcsán folyamatosan felmerült a nem-olvasás, nincs-már-könyv, mi-lett-belőlünk... Zsolt, te még olvasol?

Anger Zsolt: Sokkal, sokkal kevesebbet, mint mondjuk tíz éve..., szóval, sajnos magamon is észreveszem, hogy a technikai fejlődés miatt – itt most a „szórakoztató elektronikára" gondolok –, és mert rohanok egész nap, hogy előteremtsem azt, amiből megélek – szóval benne vagyok én is a mókuskerékben, ami felzabálja az időt. Nem létezik úgynevezett „szabadidő". Vagy amikor meg hirtelen ránk zuhan, akkor a totális „agykikapcsolást" választjuk, például bekapcsoljuk a tévét, hisz az a legegyszerűbb. Merthogy fáradtak vagyunk. Tudom, minden általánosítás veszélyes, biztosan vannak, akik nem ezt választják. Mindig csodáltam és irigyeltem azokat az embereket, akik úszni járnak, meg van idejük olvasni, moziba, színházba járni, a gyerekekkel foglalkozni meg szülői értekezletre menni. Emlékszem, gyerekkoromban egyszer a kezembe került egy statisztika valami ifjúsági lapban arról, hogy például mennyi időt tölt el egy ember az életéből a vécén, mennyit alszik... És kiderült, hogy az életünknek egyharmadát átalusszuk. Gondold el, egy hatvan éves ember már húsz évet aludt életében! Ezen akkor nyilván mosolyogtam, de most már megijedek tőle. Ijesztő adatok. Ha én most fel tudnám azt mérni, hogy egy napomból mennyi időt tudok értelmes – nagybetűvel, felkiáltójellel: ÉRTELMES! – dolgokkal foglalkozni, az ijesztően kevés lenne, míg értelmetlen és haszontalan dolgokkal rengeteg időt kell eltöltenem. Mondok egy példát: minden nap bejövök a színházba a délelőtti és az esti próbára, egy nap kétszer, tehát összesen 4 órát töltök a BKV járművein. Napi 4 óra tömegközlekedés – már maga a szó is taszít: „tömegközlekedés", sokkal jobban szeretem azt, hogy közösségi közlekedés. Jobban hangzik, nem? A tömegközlekedés szótól az embernek már eleve összeugrik a gyomra... szóval, ha azt vesszük, hogy én napi 4 órát töltök buszon és villamoson, az azt jelenti, hogy az életem egy hatodát közlekedéssel töltöm. Ez nem túl szívderítő.

- Mégis, mikor volt utoljára szabadidőd?

Anger Zsolt: Szoktuk azt mondani, hogy az embernek mindig arra van ideje, amire akarja, hogy legyen. Csak ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a szabad akaratunknak kéne érvényesülnie, én meg állandóan azt érzem, hogy elképesztően sok kényszerpályán futunk, rengeteg dolognak próbálunk megfelelni, és alig marad időnk, hogy a „szabad akaratot" érvényesítve bármit is csináljunk. Bradbury is erről ír, de megoldást, választ ő sem ad. És igazából nem is tudom, hogy van-e válasz. Megint csak egy adat a gyerekkoromból – emlékszem, azt olvastam akkor, hogy a Föld lakosainak száma kettőmilliárd, mostanában meg már elértük a hétmilliárdot. Ez is ijesztő adat, azt jelenti, hogy negyven év alatt megháromszorozódott a Föld lakossága. Hát ki sem tudom számolni, hogy negyven év múlva mennyien leszünk! Mindenből egyre több van, minden egyre zsúfoltabb, egyre több fogyasztó van és egyre több termék. Valahogy azt érzem, hogy a lehetőségeink rabságában vagyunk. Nem elég, hogy benyomod a tévét, de rögtön 100 tv-csatornával találkozol!

Jelenet a Fahrenheit 451 c. előadásból

- És mind a százat ki is próbálod.

Anger Zsolt: Hát persze, hogy kipróbálod! Szóval ez a kínálat-dömping nagyon megnehezíti az ember dolgát. A gyerekkoromhoz képest őrületesen összezsugorodott a világ. Úgymond fékezés nélkül elmehetsz Párizsig, vagy felülsz a repülőre és máris Amerikában vagy – persze, sokba kerül, de már szinte semmi nem elérhetetlen. És a táguló lehetőségek miatt az ember egyre rövidebbnek érzi az életét. Meg amiatt, hogy nincs kiszámítható jövő, nincs kiszámítható sors. A sok kapkodás miatt, meg hogy hirtelen szakadt a nyakunkba a sok minden, amit a tőlünk nyugatra fekvő országokban élő emberek lassabban, normálisabb tempóban, jóval hosszabb idő alatt kaptak meg. Amerikában például, ahonnan az író, Bradbury is származik, politikailag, társadalmilag sokkal szabadabban éltek, mint mi, és együtt alakult az életük a technikai fejlődéssel. Ők folyamatosan, egyenletesebb adagokban kapták ezt a fejlődést. Nekünk meg ez húsz évvel ezelőtt egyszerre zúdult a nyakunkba, ráadásul nagyjából egy időben azzal, amikor hatalmas lendületet kapott a számítógép fejlődése, és az „egyszerű" ember számára is elérhetőek lettek azelőtt elképzelhetetlennek hitt dolgok. Megint egy példa: a nyolcvanas évek végétől elindult a pornóláz, bejöttek a pornóújságok, emlékszem, jöttem ki a metróból, és tízből tízszer az orrom alá dugtak valami pornómagazint, majd' elsüllyedtem! Gyomorforgató volt. Mostanra ez, úgy tűnik, lecsengett... félreértés ne essék, nekem nincs ezzel problémám, azt mondom, ez is egy választható dolog, van az embernek szabad akarata, és választhatja, ha akarja. De akkor, a nyolcvanas évek végén mindenhol ez volt, pornólázban égtünk! A hetvenes években meg... Mennyivel békésebb, egyszerűbb volt minden, vasárnap rántott hús, és arról beszéltünk, hogy lesz-e a szilveszteri műsorban Hofi vagy sem. Most meg akkora hír-dömping van, és olyan hatalmas harc folyik a vásárlókért, konkrétan reklámharc, hogy az ember – érthető módon – azt érzi, hogy ha valamit nem vesz meg, ha valamiben nem vesz részt, akkor lemarad. Elképesztő a tempó és elképesztő a dilemma.

- Hogy kiszállj vagy teperj a többiekkel?

Anger Zsolt: Pontosan. Hogy legyek-e a legtrendibb és ismerjek-e minden együttest és márkát és nem tudom, még micsodát, vagy vonuljak el egy házikóba, neveljek csirkét, hogy éhen ne haljak, és foglalkozzak a magam szellemi fejlődésével, és igenis kényszerítsek ki magamnak időt a tartalmas dolgokra. Az olvasásra például. Szóval, ez a dilemma. Biztosan vannak olyanok, akik ki tudják keverni maguknak az egészséges arányt, de szerintem nagyon kevesen.

- Az olvasás annak hiányzik, akit az egyszer már beszippantott.

Anger Zsolt: Engem az apám már 5 éves koromban megtanított olvasni, és volt otthon egy hatalmas... vagyis én akkor annak láttam, de hát panelben laktunk, szóval a lakáshoz képest egy hatalmas könyvespolc. Az egész falat beborította. Nagy szerencsém volt a szüleimmel, mind a ketten imádtak olvasni, és meg is találták rá az időt. Szóval, amikor a barátaival megépítették ezt a könyvespolcot és felkerültek rá a könyvek, akkor apám azt mondta nekem: „Na, kisfiam, ide az alsó polcokra leraktam neked azokat a könyveket, amiről azt gondolom, hogy gyerekkönyvek, de ez nem azt jelenti, hogy ami fönt van, az nem rád tartozik. Bármikor bármelyiket leemelheted. Ha ügyes vagy, felmászol érte, vagy csak szólj, és levesszük neked." Ettől aztán lettek plátói "könyvszerelmeim", amiknek nagyon tetszett a címe, évekig nézegettem őket. Voltak köztük olyanok, amiket csak akkor vettem le a polcról, amikor szemmagasságba kerültek, vagy amikor már felnőttem. Ilyen például Fejes Endrétől a Szerelemről, bolond éjszakán – na azt például tíz éven át csak néztem a polcon, nagyon vonzott a címe, de úgy éreztem, hogy az valahogy még vár rám, nem akarok csak úgy belefalatozni. Aztán, úgy 17 éves korom körül eljött az ideje, hogy levegyem a polcról, és alaposan be is húzott! Vagy például Nexötől a Hódító Pelle... szóval, voltak nagyon jó könyvélményeim. Attól, hogy apám engem mindig felnőttként kezelt, volt bátorságom olyan könyveket is elolvasni, amik nem kifejezetten gyerekkönyvek. Például 10-11 éves lehettem, amikor A Mester és Margaritát kiolvastam. Ez szokatlan élmény egy fiatal számára. Sok olyan könyv van, amit elolvastam, nem teljesen értettem, aztán mondjuk tíz év múlva...

Jelenet a Fahrenheit 451 c. előadásból

- Újraolvastad. Sokan vagyunk így.

Anger Zsolt: Igen, újraolvasni érdemes. Ahogy az ember változik, változik az is, amit egy könyv jelent neki, egész máshova talál be. Azon veszem észre magam most, így negyven felett, hogy olyanokról dumálok, amiket fiatalon nem bírtam hallgatni. De egyszer csak az idő igazol bizonyos gondolatokat, és ez így van a könyvekkel is. Az idő ráébreszt bizonyos gondolatok igazságára – nagyanyám például állandóan azt nyomatta, hogy „kisfiam, az életben farkastörvények uralkodnak" – na, azt például nagyon nem bírtam hallgatni, de ma már sajnos értem, hogy miről beszélt. És a könyvekkel is valahogy így van, ahogy Bradbury is írja: a könyvek tartályok, amikbe különböző korokból és társadalmakból, bizonyos gondolatokat tároltak. És az igazán jó írók művei mindig igazak, bármerre is fordul körülöttük a világ, a társadalom. Hogy az embert éppen milyen pillanatban találja el, az persze befolyásolja a dolog megértését. A Mester és Margaritát tízévenként elolvasom, és mindig másképpen szűrődik át rajtam. Mint ahogy a tíz évvel ezelőtti érzéseimet, élményeimet és indulataimat is egészen másképpen látom már. Olyan ez, mint a régészet. Mennyire tudunk örülni annak, ha találunk, mondjuk egy mamutagyart, de arról elfeledkeztünk, hogy a könyvek is régészeti leletek. Elolvasni például egy Shakespeare-t, hallani a szavait, a gondolatait egy ötszáz évvel ezelőtt élt embernek, megismerni az akkori világról kialakított képét, az egy nagyon érdekes időutazás, pont olyan, mint a régészet. De természetesen ez sem gyógyír, a könyv sem tudja azt, amit ma az egész világ kínál, hogy tessék, itt van egy tabletta, kapd be, és azonnal elmúlik a fájdalom, azonnal szép leszel tőle meg boldog! A könyv mást tud. A könyv olyan, mint egy ismeretlen magocska, hazaviszed, elülteted, locsolgatod, de nem tudod, hogy pontosan mi fog belőle kihajtani, csak azt tudod, hogy egyszer benned valamivé kinövi magát.

- Az meghatározó, hogy miféle magot ültetnek belénk gyerekkorunkban.

Anger Zsolt: Az! Nagyon nem mindegy. És vannak nagyon jó könyvek, meg nagyon rosszak. Kifejezetten szemetek!

- Tűzre velük?

Anger Zsolt: Ezt nem tudom! Vajon kimondhatjuk-e azt, hogy bizonyos emberi gondolatokat el lehet égetni? Én azt mondom, az irtással nem lehet eredményt elérni. Az csak a nemesítéssel sikerülhet. És nekünk, felnőtteknek lenne a feladatunk, hogy ezen a girbegurba, göröngyös és meredélyes úton, ami az emberi élet – különösen a mai világban, a 21. század rohanó meg zsugorodó világában – időt találjunk arra, hogy az utánunk jövő generációnak tudjunk értelmes fogódzókat adni, cölöpöket leverni. És persze pont azért, mert az ember úgy érzi, kevés az ideje, rövid az élete, menni kéne, élni kéne, erre sem fordítunk figyelmet és időt. Hát igen. Azt veszem észre, hogy az ember a gyerekeivel tölthető időből próbál szabadidőt lopni magának. Bekapcsol például valami elektronikát a gyereknek, hogy nézze, hallgassa, játsszon rajta. Aztán meg sápítozik, hogy tiltsák be ezt vagy azt a műsort. Még egyszer mondom, a tiltás szerintem nem célravezető. Tanítani kell a gyerekeket. És magyarázatot mellékelni, amihez csak lehet. Nekünk, felnőtteknek meg kell tudnunk fogalmazni, hogy mi az, ami jó és mi az, ami rossz, mi az, ami erkölcsös, illetve erkölcstelen. Meg kell tanulni választani.

Blaskó Péter a Fahrenheit 451 c. előadásban

- És ebben szerinted segítenek a könyvek?

Anger Zsolt: Hát hogyne! Éppen erről ír Bradbury is. Hogy a könyvek mit tesznek az emberrel, vagy éppen mit tesz a hiányuk. Majd' hatvan éve, 1953-ban írta a Fahrenheitet, és vátesz módjára megjósolta például a televízió hatását, azt, ami most van. Tökéletesen megérezte, hogy a tévének mekkora hatalma van, hogy egy harsogó, csiklandozó szerkezet, ami a lakásod közepén van, hogyan zabálja el az időt a könyvek elől, az olvasás elől, a kapcsolatok elől. Belenézett egy távcsőbe, és a mai napot látta benne. Ezért virít a plakátokon, hogy „a science fiction ma van!", mert most szóról-szóra az van, amit ő hatvan éve megírt. Beértük a sci-fit. Emlékszem, apám elvitt gyerekkoromban a 2001 Ürodüsszeia vetítésére, és utána azt számolgattuk, hogy hány éves leszek akkor, 2001-ben. Vagy hogy mást ne mondjak, azok a technikai kütyük, amikkel a Fahrenheitben találkozunk, ma már mind léteznek. De nem is ez a lényeg. Az a lényeg, amire Bradbury rákérdez: hová lesz a szabad gondolat, a szabad akarat, a szabad idő?! És egyáltalán, ebben a rohanásban életképes marad-e a szeretet meg a morál?

- Sokszor mondtad a próbán is, hogy a science fiction írók látnokok, egyfajta váteszek.

Anger Zsolt: Hát bizony, a jobbakat sajnos sikerült igazolni. Nem véletlen, hogy a negyvenes években indult ez el, amikor a tévét feltalálták. Az sokaknak megindította az agyát. Orwell 1984-ét – amit 1948-ban írt – már mennyire meghaladtuk! Nagyon szeretem a sci-fik világát, sok ilyet olvasok, és sok ilyen filmet nézek.

Én még életemben nem találkoztam olyan emberrel, aki annyi filmnet látott volna, mint Te. Ez alapélményem veled kapcsolatban, az első perctől kezdve az.

Igen, sokszor elmondtam már: én moziban nőttem fel, mert a nagymamám jegyszedő volt. Úgyhogy engem nem úgy ébresztettek reggel, hogy megyünk az oviba, hanem hogy megyünk a moziba. Nekem szerelmem lett a mozi, nagyon szeretem a filmeket. Újabb dilemma: olvassak, vagy filmet nézzek? Mind a kettőt szeretem, bár – ha szabad ezt itt mondani –, nálam a film talán még a könyvnél is fontosabb. Azt hiszem, több filmet láttam, mint ahány könyvet elolvastam. De hát nem lehet minden könyvet elolvasni, ezért kell tudni választani, szelektálni. És ahhoz bizony kell segítség. A szülőké, a felnőtteké, a művészeké, az íróké. Sok-sok gondolkodó emberre van szükség. A gondolkodó emberek szerintem a leghasznosabbak. Hogy ne váljunk emberevő majmokká, hogy ne alacsonyodjunk vissza főemlősökké.

- Próbán néha erős indulattal beszélsz a „nem gondolkodó" emberekről, gondolom, azért, mert szerinted alapdolgunk lenne a gondolkodás.

Anger Zsolt: Ez igaz, de ez nem jelenti azt, hogy magamat valami nagy gondolkodónak tartom. Bármikor jöhet valaki, aki bebizonyítja, hogy mennyire nem vagyok az. Bennem nagy vágy van a gondolkodásra. Az indulatom soha nem azok ellen irányul, akiknek nem adatott meg a gondolkodás képessége, hanem azok ellen, akiknek megadatott, és mégsem élnek vele. Lustaságból, igénytelenségből, vagy mit tudom én. Egy biztos: a műveletlenségére senki ne legyen büszke. Ha valaki büszke rá, és sikkesnek tartja a saját tudatlanságát, az bolond, őrült, kártékony.

Jelenet a Fahrenheit 451 c. előadásból

- És lehetőleg húzza meg magát?

Anger Zsolt: Hát, hogy is fogalmazzak... nem az agresszió meg a harag a megoldás, hanem az útmutatás. Az ébresztgetés. Például hogy kezébe adjuk Bradbury regényét.

- Te hogyan találtál rá a Fahrenheitre? A filmmel vagy a könyvvel találkoztál előbb?

Anger Zsolt: A filmet láttam először, még kamasz koromban, aztán elolvastam a könyvet is. Nehéz volt olvasni, mert az író nagyon fura világot rajzol, és nem nagyon foglalkozik azzal, hogy te érted-e ezt vagy sem, ő csak leírja. Hogy ezt a Bárkán bemutassuk, az nem az én ötletem volt, Seress Zoli ajánlotta nekem. Én meg azt mondtam, hogy húúú! – részéről megtisztelő a felkérés, részemről szemtelen a vállalás, de akkor ennek most nekimegyünk. Van a regény, van a rádiójáték-változat, mindkettőt Bradbury írta, és van a film, amit Truffaut rendezett: mind a három más-más dramaturgiával bír, csak az alapszituáció közös. A miénk egy negyedik verzió: a regényből a színészekkel közösen létrehozott, általam megírt szövegkönyv. Természetesen a minket körülvevő világról próbálunk beszélni, ami nem jelenti azt, hogy bármit is aktualizálnánk. Sokkal inkább arról beszélünk, hogy itt és most, Kardos Robinak és Szorcsik Krisztának és Blaskó Péternek és Anger Zsoltnak és a többieknek mik is a kusza gondolatai, kérdései, aggodalmai, félelmei. Erről próbálunk meg Bradbury történetének segítségével beszélni.

- A Fahrenheit 451 mellett mik a legfontosabb sci-fi könyvek vagy filmek számodra?

Anger Zsolt: Szerintem a legnagyobb, legzseniálisabb tálalás, legnagyobb fogás a Csillagok háborúja, mind a hat részével. Meg azzal, hogy a negyedikkel kezdték. Hogy létrehoztak egy galaxist és írtak egy történetet, népmesébe illő, tök egyszerű fordulatokkal, közérthető dramaturgiával, jóról és gonoszról és hatalomról, csupa olyan fogalomról, ami bárkit a világon foglalkoztathat, mint ahogy a meséket is azért szereti az ember, mert közérthető módon beszélnek fontos és jól behatárolható emberi problémákról. Egy egész világot megrajzolni: ebben biztosan a Csillagok háborúja az első. Filmben. Könyvben Isaac Asimov volt igazi úttörő. Meg van egy nagyon ellentmondásos alak, akit én mostanában kezdtem olvasni, és akinek legismertebb könyve a Vajon az androidok elektronikus birkákkal álmodnak?... Ezen mindenki elmosolyodja magát, pedig ebből a könyvből készült a Szárnyas fejvadász című film. Ez a Philip K. Dick nevű pacák egy nagyon fura, nagyon ellentmondásos fickó volt, és elképesztően érdekes dilemmákat vetett fel az ember létével kapcsolatban. Most ő van nálam célkeresztben: őt olvasni, megismerni.

- De miért olyan fontos a sci-fi?

Anger Zsolt: Nekem azért, mert szeretek gondolkodni, de nem csak emiatt. Szórakoztat is, hát persze. Nem lehet mindent elolvasni, engem ezek a könyvek találtak meg, mást meg mások. Ez egy komoly játék, ahogy az élet is: hányast dobsz, hová lépsz, ki jön veled szembe, mit kínál, mint most éppen Seress Zoli a Fahrenheitet... ami azért érdekes, mert fiatalkorom egyik legnagyobb filmélménye. A sci-fi, a jó sci-fi mindig érdekes felvetésekkel jön, azokkal piszkál meg.

- De ez olyan „pasis" dolog, nem?

Anger Zsolt: Lehet. Talán, mert a férfiaknak másfajta a kreativitásuk: a lézer, meg a technikai kütyük, meg minden. Más a férfi-agy, meg a női agy. De az igazi jó science-fictionban nem a technikai dolgok meg a látvány a lényeg, hanem az, hogy elfantáziálgat egy világról, és arról, hogy hova juthatunk. A science fictionban mindig az az érdekes, hogy az „itt és most"-ból, a bennünket körülvevő világból az író, a rendező szerint miért az következik, ami? Bradbury egy olyan világot ír le, amiben a könyvek már tiltott dolgok. A könyveket be lehet tiltani, el lehet égetni – de az ember, az nemigen változik, többé-kevésbé ugyanazt akarja: békét meg boldogságot, és nem akar fázni, és enni szeretne meg inni, meg nyugodtan aludni, és nem szeretne félni, és nem szeretne egyedül lenni, hiszen hiába „boldog", ha azt nem tudja megosztani senkivel... – szóval, hogy mindezen vágyaknak mik lesznek az ellenségei, és hogy azok külső vagy belső ellenségek lesznek-e... na, az már a sci-fi írók feladata, hogy ezt kitalálják.

- A Fahrenheit-bemutató kapcsán a Bárkán mindenkinek lehetősége volt, hogy megnevezzen egy könyvet, de csak egyetlenegyet, amit feltétlenül megőrizne, és amit egy következő nemzedéknek átadna. Ez a beszélgetés arra is lehetőség, hogy több művet megnevezz.

Anger Zsolt: Bulgakov A Mester és Margaritája mellett mindenképpen odaadnám Boris Viantól a Tajtékos napokat, Fejes Endrétől a Szerelemről, bolond éjszakánt, Ilf-Petrovtól a Tizenkét széket, Katajevtől a Sikkasztókat – de ez tök szubjektív. Nagyon szerettem Marqueztől a Szerelem a kolera idejént. Hm. Meglehetősen romantikus vagyok ebben, nem? A szerelmet, azt szeretem.

Gábos Katalin
fotók: Garamvári Gábor
forrás: Bárka Színház 

Ray Bradbury: Fahrenheit 451

r.: Anger Zsolt
Helyszín: Bárka Színház 

Előadás időpontok és JEGYVÁSÁRLÁS >>>