Budapest Táncfesztivál

A Nemzeti Táncszínház idén tizenegyedik évébe lépő, korábban Táncfórum néven ismert rendezvénye megújulva, Budapest Táncfesztivál néven várja április 20-tól a közönségét kilenc napon keresztül, több helyszínen. A fesztivál nemcsak nevében újul meg, színesebb programok és új helyszínek is fémjelzik a változást. 

Portrait-of-Jean-Georges-Noverre-xx-Jean-Baptiste-PerroneauJean-Georges Noverre

 

Neves hazai együttesek előadásai mellett a New York Times által „lélegzetelállítóan látványos" jelzőkkel illetett Shen Wei Dance Arts előadásai is láthatók, ízelítőt kaphatunk a kortárs finn táncművészetből három társulat, a Karttunen Kollektív, a Tommi Kitti & Co és a Susanna Leinonen Company vendégszereplésével. A fesztivál ideje alatt a világhírű koreográfus, William Forsythe installációit lehet megtekinteni, és helyet kapott a programban egy szakmai konferencia is.

A programban fellelhető stílusok között van balett, modern és kortárs tánc valamint néptánc produkció, nagyközönségnek szóló és kísérletezőbb hangvétel. A fesztivál azt mutatja be, hol is tart ma a táncművészet Magyarországon, hogyan illeszkedünk a nemzetközi kontextusba, illetve ezen belül miként szólalhatunk meg mégis a saját hangunkon.


A Tánc Világnapját - az UNESCO Nemzetközi Tánctanácsának kezdeményezésére - 1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én táncelőadásokkal ünneplik szerte a világon. Ez a táncművészet legnagyobb ünnepe, amelyhez kapcsolódóan a Nemzeti Táncszínház – új névvel - immár tizenegyedik alkalommal rendez fesztivált.


A fesztivál nemcsak nevében újul meg, színesebb programok és új helyszínek is fémjelzik a változást. Neves hazai együttesek előadásai mellett a New York Times által „lélegzetelállítóan látványos" jelzőkkel illetett Shen Wei Dance Arts előadásai is láthatók, ízelítőt kaphatunk a kortárs finn táncművészetből három társulat, a Karttunen Kollektív, a Tommi Kitti & Co és a Susanna Leinonen Company vendégszereplésével. A fesztivál ideje alatt a világhírű koreográfus, William Forsythe installációit lehet megtekinteni, és helyet kapott a programban egy szakmai konferencia is. A fesztivál záróeseménye a Tánc Világnapi gálaest lesz, amelyen az évad legjobbjainak ítélt művészek veheti át a Magyar Táncművészek Szövetségének szakmai díjait: Az évad legjobb férfi és női táncosa", "Az évad legjobb alkotója", "Az évad legjobb végzős növendéke" díjakat, valamint az "Életmű-díjat" és a "A Táncművészetért-díjat".

 

btanc2Karttunen Kollektív

 

Helyszínek: Nemzeti Táncszínház, Művészetek Palotája – Fesztivál Színház, Magyar nemzeti Galéria, Magyar Tudományos Akadémia
info: www.budapesttancfesztival.hu

A fesztivál szervezője a Nemzeti Táncszínház Nonprofit Kft.

 

 

Budapest Táncfesztivál
2011. április 20-29.

PROGRAM - JEGYVÁSÁRLÁS>>>

bptanc


NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – SZÍNHÁZTEREM


2011. április 20. szerda, 19.00 óra
BEMUTATÓ
InTimE  / A 20 éveseké a világ (Test-táj-kép)
Frenák Pál Társulat  / A 20 éves Budapest Táncszínház előadása

 

2011.április 21. csütörtök, 19.00 óra 
Sakk-játék
Hang és háború
Gyulai Várszínház – Forte Társulat

 

phoca_thumb_l_forteForte Társulat

 

2011. április 23. szombat, 19.00 óra
Days of Disco
Karttunen Kollektiv

 

2011. április 24. vasárnap, 19.00 óra 
And the Line Begins to Blur / Still Life for Four Dancers
Susanna Leinonen Company / Tommi Kitti & Co.

 

budapest_tancfeszt2Susanna Leinonen Company

 

2011. április 26. kedd, 19.00 óra
BEMUTATÓ
Credo / F2
Duda Éva Társulat / Inversedance – Fodor Zoltán Társulata

 

2011. április 27. szerda, 19.00 óra 
Kalotaszeg
Élő Martin Archívum
Honvéd Táncszínház

 

 

MŰVÉSZETEK PALOTÁJA – FESZTIVÁL SZÍNHÁZ


2011. április 20. szerda, 19.00 óra 
Tánc, tánc, tánc... – immár 60 éve
Nemzetközi gálaest a Magyar Táncművészeti Főiskola és vendégei közreműködésével

 

2011. április21. csütörtök, 19.00 óra
Budapesti bemutató
Töredék / A belső pokol / Kakas
Badora Társulat / Szegedi Kortárs Balett / Győri Balett

 

2011. április 27. szerda, 28. csütörtök, 19.00 óra 
Map (Térkép) / Re- (II. rész)
Shen Wei Dance Arts

 

2011. április 29. péntek, 19.00 óra
Gálaest a Tánc Világnapja tiszteletére
A Magyar Táncművészek Szövetsége szervezésében

 

 

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ – REFEKTÓRIUM ÉS MAGYAR NEMZETI GALÉRIA


2011. április 20-29.
William Forsythe – The Forsythe Company
Installációk:
City of Abstracts (Magyar Nemzeti Galéria)
Bookmaking, Solo, Antipodes I+II (Refektórium)

 

butanc4William Forsythe – The Forsythe Company

 

 


 

 

Nemzetközi Konferencia
„A tradíció és megújulás kérdései a mai táncvilágban”
Magyar Tudományos Akadémia Tánctudományi Tagozata és a Nemzeti Táncszínház közös elméleti konferenciája

 

 

phoca_thumb_l_konferencia

 

A Magyar Tudományos Akadémia Tánctudományi Munkabizottságának létrejötte 2010-ben megfelelő keretet biztosít a magyarországi tánckutatás számára az eddigi eredmények és az elkövetkező feladatok szisztematikus áttekintésére. A Nemzeti Táncszínház, mint a magyar táncvilág fő szervezője kiváló partner ebben. Ennek a folyamatnak egyik első eseménye ez a kerekasztal-megbeszélés, amely a tánctudomány három fontos kérdésének megvitatását tűzi ki célul.

A konferencia témái:
A tánc elemzésének, értelmezésének szempontjai, módszerei
A táncarchívumok szerepe táncos örökség megőrzésében
A tánctudomány és a pedagógia: tánckutató-képzés
A konferencia formája

Kerekasztal beszélgetés, egy-egy vitaindító előadással, fölkért hozzászólásokkal és nyílt vitával.

A meghívott külföldi előadók:
Egil Bakka, a Trondheim-i Egyetem Népzenei és Néptánckutató Intézetének igazgatója (Norvégia)
Annamarie Härtel, a Brémai Táncfilmarchívum vezetője (Németország)
Könczei Csilla PhD, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológiai Tanszékének tanára (Románia)

 

 

 

Gálaest a Tánc Világnapja tiszteletére

A Magyar Táncművészek Szövetsége rendezésében

 

1983 óta, a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én ünnepli a világ „A Tánc Világnapját”. A Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége már hosszú évek óta gálaestet rendez a táncművészet legnagyobb ünnepén, amelynek keretében kerülnek átadásra a Szövetség szakmai díjai. Ugyancsak ezen az estén kerül sor a Fülöp Viktor ösztöndíjak, valamint az Imre Zoltán díj átadására is. A Művészetek Palotájában megrendezésre kerülő gálaesten a 2010-ben díjazott művészek és alkotók produkcióiból láthatunk egy reprezentatív válogatást.

 

Közreműködnek: Szegedi Kortárs Balett, Pécsi Balett, Közép-Európa Táncszínház, Duda Éva Társulat, valamint a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei.

A gálaest rendezője: Novák Ferenc, Kossuth-díjas

 

Fotó és Forrás: Nemzeti Táncszínház

süti beállítások módosítása