Nagy siker volt a Szín-Tár Találkozó

Három ország öt egyetemének diákjai találkoztak immáron második alkalommal Kecskeméten, a Szín-Tár fesztiválon. 

szintar_plakat_300

Három ország öt egyetemének diákjai találkoztak immáron második alkalommal Kecskeméten, a Szín-Tár fesztiválon. A nagyközönség előtt is nyitott egyhetes rendezvénysorozaton többek között lakásszínházi produkciót, meseelőadást, ének- és beszédvizsgát is láthattak az érdeklődők. A találkozó a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál része volt. Sokszínű, izgalmas, hagyományteremtő – így jellemezhetnénk azt a programsorozatot, amely már másodszor csalogatta az alföldi hírös városba a színészhallgatókat. Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Újvidékről, Budapestről és Kaposvárról is érkeztek csapatok – az utóbbi két egyetemről két-két osztály is eljött, hogy bemutathassa társainak és a kecskeméti nézőknek vizsgaelőadásait. Ami a műsort illeti, igazi ínyencségeket láthattunk.

 

flelem_s_macskajaj5

Brecht: Félelem és macskajaj....
Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest IV. évf.


- Különlegesség számba sorolható az „Így vonulunk be" című produkció, melyben a Kaposvári Művészeti Egyetem IV. évfolyamos hallgatói a 80-as évek magyar underground zenéiből válogattak, Zságer Varga Balázs segítségével. Ebben az osztályban egyébként minden hallgató játszik valamilyen hangszeren.

Színházi csemege volt a fővárosi színművészeti egyetem beszédvizsgája is, ők Karinthy Márton A vihar kapuja című disszertációjának színpadi változatát mutatták be, Máté Gábor rendezésében.

Maratoni vizsgaprodukció volt a Motel, melyet Vinnai András írása nyomán a Kaposvári Művészeti Egyetem IV. évfolyama dolgozott fel Rusznyák Gábor rendező segítségével.

 

maszat

Túl a Maszat-hegyen

Kaposvári Egyetem, Művészeti kar IV. évf.

 

A profán írások és költőiség sajátos vegyülete született meg Jeles András vezetésével az Intelligens szerviz című előadásban, szintén Kaposvárról – nyilatkozta a Magyar Teátrumnak Réczei Tamás, a kecskeméti Katona József Színház művészeti vezetője. – A szakmai beszélgetéseken nyilvánvalóvá vált, hogy még mindig jó dolog színművészeti főiskolásnak lenni, hiszen sokféle tanárral, más-más szemléletmóddal és műfajjal találkozhatnak a hallgatók. Az is jól látható, hogy a színész szakos diákokban mindenek feletti a munkavágy és tetterő.

 

A rendezvénysorozatról az ide érkező színházi szakemberek is elismeréssel nyilatkoztak.

 

- Hatalmas ötletnek tartom ezt a rendezvényt, jó lenne, ha még többen támogatnák. A diákjaink számára remek alkalom ez arra, hogy kinyíljon előttük a világ, lássák, hogy mit és hogyan csinálnak a más egyetemeken tanuló színészhallgatók. Vagy tetszik nekik, vagy nem, de véleményt formálhatnak, és sokat tanulhatnak belőle – mondta Hernyák György, az Újvidéki Művészeti Akadémia Magyar Tagozatának tanára.


Máté Gábor osztályfőnökként és rendezőként is kötődött idén a Szín-Tárhoz.

- Természetesen úgy gondolom, hogy nagyon jó dolog, ami itt van. Még jobb lenne – és ez nyilván elsősorban anyagi kérdés – ha a fiatalok több időt tölthetnének itt. Ebben a találkozóban az a jó, hogy általa tudnak egymás munkájáról és inspirálják is egymást a jövő színészei – tette hozzá Máté Gábor.

A diákok közül többen először jártak Kecskeméten, de hasznos tapasztalat volt számukra a mustra.

 

mcdonagh4

McDonagh-gyakorlatok SZFE

 

- Nagyon érdekes volt látni a többieket. Sok impulzust lehet meríteni ezen a találkozón, amit később fel lehet használni. Olyan megoldásokat láthattunk, amit sajnál az ember, hogy nem ő talált ki. Tetszett, hogy mindkét osztály, akiknek az előadását láttuk, nagyon bátran nyúlt ahhoz a témához, amit kiválasztott: feszegették a saját határaikat és a darabokét is – hangsúlyozta az újvidéki Pámer Csilla.

 

- Úgy érzem, van köztünk egy generált feszültség, holott mindegyikünknek ugyanaz a célja, hogy színész legyen. A mi generációnk nagyon keveset jár színházba. Nekünk olyan összetartó energiára van szükségünk, amivel meg tudjuk szólítani a fiatalokat. Ez a találkozó jó alkalom arra, hogy beszélgessünk, megismerjük egymást – jelentette ki Radnai Márk, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatója.

 

Bera Linda

Fotó és forrás: Katona József Színház, Kecskemét

süti beállítások módosítása