Barta perli az egri színházat

Nem tartja jogszerűnek elmozdítását Barta Dóra, az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozatának nemrég leváltott vezetője; aki közölte: munkajogi pert indít a teátrum ellen, bár Egerben maradna táncosaival.

A tánctagozat ügye aztután került reflektorfénybe, hogy az egri Gárdonyi Géza Színház új igazgatója, Blaskó Balázs a múlt hét elején visszavonta Barta Dóra megbízatását és helyére Topolánszky Tamás táncpedagógus-koreográfust nevezte ki. Barta leváltásakor bejelentette távozását a tánctagozat valamennyi, összesen tizenegy tagja.


Barta Dóra döntését sajtótájékoztatón jelentette be, ahol felidézte: évek óta balettiskolát működtet szülővárosában, Egerben. "Az iskola táncművészetre fogékony fiatal közönséget nevelt fel, amely a táncműhely sikerének kulcsa, ez teremtett irántunk rokonszenvet a városban" - fogalmazott. Mint kifejtette, amíg a színház kötelékében dolgoztak, kibéreltek egy gyakorlótermet, amelyet felszereltek, munkára alkalmassá tettek, így lenne hol dolgozniuk, ha - mint ahogy reméli - együtt maradhatnának.

 

barta-doraBarta Dóra


A táncművész számításai szerint amennyiben a kultúrabarát város (Eger alpolgármestere Saárossy Kinga színésznő, Blaskó Balázs felesége) által kilátásba helyezett anyagi támogatást megkapják és az előadóművészeti törvény hatos kategóriába sorolt műhelyeinek kérhető finanszírozásból együtt 30 millió forintot előteremtenek, ez egy évre garantálná a tánccsapat működését.


Barta Dóra kitért arra is, hogy az egri konferencia-teremben előadásokat rendezhetnének. "Ez ugyan nem ad valódi színpadi körülményeket, de az igazgató azt ígérte, támogat minket a megfelelő pódiumeszközök beszerzésével és felszerelésével" - tette hozzá Barta Dóra. Megjegyezte, hogy ő akkor volt a Szegedi Kortárs Balett tagja (itt dolgozott Topolánszky is), amikor az együttes a legkevesebbet Szegeden játszott, bár ez nem követendő példa számára.
Úgy vélte, a színháznak - ugyancsak az előadóművészeti törvényből adódóan - az lenne az anyagi érdeke, hogy egy-egy előadásra befogadja őket.

süti beállítások módosítása