Lassan zárul a KÖR

Jelenleg is tart a tavaly ősszel meghirdetett KÖR színházi vetélkedő 3. fordulójának kiértékelése. 168 csapat oldotta meg a 3. forduló feladatait, többségében vidékiek. A döntőt május 1-én, 15 órakor tartják a Radnóti Színházban, melyet a Duna TV sugároz.

A döntőbe a legmagasabb pontszámot elért 6 csapat kerül. A zsűri a három színház igazgatója (Bálint András, Máté Gábor, Mácsai Pál), a műsorvezető pedig Szervét Tibor lesz. A műsorban mindhárom színház színészei szerepelnek majd. A döntőre meghívást kapnak azok a csapatok is, akik a részfeladatokban különdíjat kaptak.

 

slide_vetelkedo

 

A KÖR elnevezés 3 fővárosi színház kezdőbetűjéből állt össze: Katona, Örkény, Radnóti. A három színház  egymással együttműködésben 2010 szeptemberében  vetélkedőt hirdetett a középiskolások számára.  A versenykiírást az összes magyarországi középiskolának elküldték. A vetélkedőre  olyan 3-6 fős csapatok jelentkezését várták, akik érdeklődnek a színház és a drámairodalom iránt.  A várakozásaikat felülmúlva 388 csapat jelentkezett: ebből 106 budapesti, 273 vidéki és 9 határon túli csapat Romániából, Szerbiából és Szlovákiából.

 

A jelentkezők a tanév során 3 alkalommal 1-1 feladatsort kaptak, melyben kreatív gyakorlati feladatok (jelenetírás, plakátkészítés, díszlet- és jelmeztervezés stb.), illetve elméleti kérdések szerepeltek. A feladatsorokat a színházak művészei állították össze és a megoldásokat is ők értékelték pontozással. A vetélkedő utolsó fordulójaként 2011 tavaszán egy döntőre kerül sor a Radnóti Miklós Színházban, a legjobb eredményt elért csapatok részvételével és a színházak művészeinek közreműködésével. A vetélkedőn eredményesen szereplő csapatok értékes nyereményekben részesülnek. A legjobb részeredményeket és egyedi megoldásokat külön díjazzák.

 

 

Beszámoló a verseny feladatairól és eredményeiről

 

A KÖR vetélkedő első fordulójában kreatív feladatként a versenyző csapatoknak plakátot kellett tervezniük az Alkony című előadáshoz.
A zsűrizésben a Radnóti Színház művészei vettek részt, és a Facebook-on útjára indítottak egy szavazást, ahol szavazhattak a legjobban tetsző plakátra, plakátokra.

A plakátverseny győztese a debreceni K.Ö.R.TÁRS SZAKMŰVÉSZETI BÁZIS csapatának plakátja lett.

 

 

kortarsA debreceni K.Ö.R.TÁRS SZAKMŰVÉSZETI BÁZIS csapatának plakátja

 


 

A Radnóti Színház különdíját a budapesti FRIDA csapat és a nagymegyeri SZÉL csapat kapta.

 

fridaA budapesti FRIDA csapat plakátterve

 

Itt láthatók a további plakátok.

 

 

szelA nagymegyeri SZÉL csapat plakátterve

 

 

Az első forduló másik kreatív feladata a Pygmalion c. darabhoz kapcsolódott:

 

- Írjatok egy elképzelt beszélgetést (3-5 oldalas jelenetet), ami Bernard Shaw: Pygmalion című drámájának cselekménye után játszódik (egy nappal vagy akár több évvel). A 2-3 szereplős jelenethez ajánlottak néhány kidolgozható pillanatot:

1. Liza (és Pickering) felveti a virágbolt ötletét Higginsnek.

2. Liza és Pickering elárulják Freddynek a boltnyitás tervét.

3. Pickering kérleli Lizát, hogy legyen kedvesebb Higgins-szel. Nem érti, hogy a lány miért olyan durva a férfival. Liza megpróbálja elmagyarázni.

4. Liza évekkel később meglátogatja Higgins-t és beszámol neki üzleti sikereiről. Összevesznek.

 

 

A verseny 2. fordulójában a következő feladatot kapták a csapatok a Katona József Színház  előadásához kapcsolódva:

 

- Készíts látványtervet (rajzold le vagy szerkeszd meg), milyennek képzeled a Mesél a bécsi erdő nyolcadik kerületi csendes utcájának díszletét, amit a dráma második jelenetének elején leír a szerző (Ödön von Horvath)!

Az vetélkedő Facebook-oldalán a zsűri által legjobbaknak ítélt látványterveket láthatták az érdeklődők, és szavazhattak, melyik csapat kapja a "Legjobb látványterv" különdíját. A Facebook szavazás alapján a "Legjobb látványterv" kategóriát a Kortársaság csapat nyerte (Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest).  A csapat tagjai: Hegedűs Arnó, Kerényi Fanni Kata, Kolos Ádám, Molnár Dávid (13.b osztály).

 

TOVÁBBI LÁTVÁNYTERVEK>>>

 

 

 

diszletterv

A nyertes díszletterv: Kortársaság csapat- Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest

Készítette: Hegedűs Arnó, Kerényi Fanni Kata, Kolos Ádám, Molnár Dávid (13.b osztály)

 

 

A  látványtervek mellett a csapatoknak verset is kellet írniuk:

Írj levelet Célimène nevében Arsinoénak. A levél azután íródik, hogy Célimène az 5. felvonás végén visszautasítja Alceste ajánlatát. Célimène ebben a levélben őszintén felfedi döntésének igazi okát, és megírja igazából mit is érez Alceste iránt.

A általuk legjobbnak ítélt 5 verset kiválasztották, a Facebookon március 18-ig lehetett szavazni. A "Legjobb levél" a  K.Ö.R. Társ Szakművészeti Bázis csapatáé lett, Debrecenből.

 

 KÖR társ Szakművészeti Bázis (Ady Endre Gimnázium, Debrecen) verse:


Arsinoé, kedves!

Úgy érzem, néhány válasszal tartozom,
S kinek írhatnék, ha nem önnek, asszonyom!
Nagy a bánatom, de még nagyobb a szégyen!
Ha tud, segítsen, Madame, kérem!
Tudja meg: a sok udvarló és bájolgó,
A sok úr, kapumnál ácsorgó
Piperkőcök, lehetnek bárók vagy márkik,
Vagy az udvari főfejes akárkik,
Nem érdekelnek jobban, mint egy gomb.
Ha van, örül néki az ember, de ha a ruha
Gombtalan, az emberre szakad sok gond,
Bármily kényelmes is a szövet, s puha.
Ha nem lennék márkik kegyében,
S nem tartanám őket enyémben,
Bizony lehet, sok perben lennék perelt,
Ámde így mentve vagyok, mint főkegyelt!
Szívem azonban csak egy embert pártol,
Alceste-t, s ezt vállalom mától bárhol.
Azt is tudom, viszont szeret engem,
S oda is adnám néki örömmel kezem.
De jelleméből kiveszett minden alázat,
Szerinte teljesen romlott e század,
Emberek közt maradni semmiképp sem akar,
Habár a kemény szavak mögött lágy szívet takar.
Kérte, menjek vele, s szerelembe éljünk ketten,
De hogy vele menjek? Ezt nem tehettem.
Hiszen alig húsz éves múltam épp,
Remeteként nem élhetek még semmiképp,
Élveznem kéne még az élet ezer örömét,
Nem pedig örökké játszani a remetét!
S bár a szívem épphogy bele nem szakad,
Alceste-t szeretnem mégsem szabad.
Elengedem őt messzi tőlem,
Egyedül élhet akárhol felőlem.
Tanácsot kérnék öntől, Madame!
Beprotezsálnám egy szalonba magam,
De mindenki álnok csábítónak tart,
Ki Alceste szívébe mély sebet mart.
De nem sejtik döntésem igazi okát,
S mondanak rám minden ostobát,
Kedvem nincs, hogy mind előttük színt valljak,
Hogy elmondjam valódi okom:
Öreg koromban ne élmények nélkül haljak,
S ne éljek teljes unalomban, vakon.
Így kérem, terjessze szét az igazságot,
Ne hagyjon büntetlen minden pimaszságot.
Ha barátnőjének talál engem,
Kérem, részesítsen a fenti kegyben.
S ha netán ön is elítél, mint mindenki,
Remélem, e levéllel rá tudtam venni,
Hogy ne tartson ön is bűnösnek.
Üdvözli barátnője,
Céliméne


TOVÁBBI VERSEK>>>

 

 

A verseny 3. fordulójában az Örkény Színházhoz kapcsolódtak a feladatok és most is 160 pontot lehetett összegyűjteni. Az Örkény Színház által összeállított feladatlapon többek között ilyen feladatok szerepeltek:

 

- Fogalmazzátok meg Ti is Színházi Világnapi üzeneteteket!

- Ajánlj színdarabot az Örkény Színház társulatának, készíts szereposztást, válassz rendezőt! [Maximum egy vendégszereplőt választhatsz!]

- Írj ajánlást az Örkény Színház egy szabadon választott tagjáról egy külföldi filmproducer számára!

- Írj jelenetet! Szereplők: Cs. Bruckner Adelaida és Csermlényi Viktor. Az első mondat: Mit akart megint az Erzsi? Az utolsó mondat: Elveszem Paulát!

- Tervezz egyenruhát az Örkény Színház nézőtéri dolgozóinak!

 

Mácsai Pál a Színházi Világnapon erre a vetélkedőre utalt üzenetében, amely itt hallgatható meg:

 

                  

 

A KÖR színházi vetélkedő a végéhez közeledik. Itt látható az 1. és a 2. forduló legtöbb pontot elért csapatainak listája, valamint egy összesített lista arról, kik vannak a legjobb húsz csapatban.

 

A Második forduló végén az alábbi csapatok kerültek be a legjobb 20 csapatba a 400-ból. A harmadik forduló feladatainak határideje március 18-a volt. Még nem hirdettek eredményt.

 


1. KICSIGERGELY, Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Kaposvár – 307 pont

2. MITÁRT, Katona József Gimnázium, Kecskemét – 306,5 pont

3. FRIDA, Képző- és Iparművészeti SzKI. (Kisképző), Budapest – 303 pont

4. ARSZISZ,  Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium, Tiszaújváros – 302 pont 

5. KÖLCSEY MÁSKÉPP,  Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest – 300 pont

6. "HÁROM BŐVÉR",  Berzsenyi Dániel Gimnázium, Celldömölk – 299 pont

7. TERPSZIKHORÉ, Széchenyi István Gimnázium, Sopron – 298 pont

8. AHA,  Katona József Gimnázium, Kecskemét – 294 pont

9. KISNEVESINCS, Garay János Gimnázium, Szekszárd – 293 pont

DEVIAN,  Zrínyi Ilona Gimnázium + Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Miskolc – 293 pont

10. K.Ö.R.TÁRS SZAKMŰVÉSZETI BÁZIS, Ady Endre Gimnázium, Debrecen – 291,5 pont

11. PARAVANKÁK, Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Budapest – 288 pont

SZEGEDI SZÍNHÁZIMÁDÓK KREATÍV SZERVEZETE,

SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye, Szeged – 288 pont

KVARTETT, Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat, Szlovákia – 288 pont

12. SÜN,  Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Mezőkövesd - 287 pont

TEJBE GREASE, Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd - 287 pont

13. LAURENTIA,  Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós – 285 pont

14. MÜSZI, Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola, Pécs – 284 pont

15. AHOGY TETSZIK,  Ady Endre Gimnázium, Debrecen -281 pont

TAIGETOSZ CSECSEMŐOTTHON,  Bródy Imre Oktatási Központ, Budapest – 281 pont

AURORA-KÖR, Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós – 281 pont

NÉGY NŐVÉR, Eötvös József Gimnázium és Kollégium, Tata – 281 pont

FŐNIX, Szilágyi Erzsébet Gimnáziunm és Kollégium, Eger – 281 pont

16. LIFTHÓK, Novus Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Budapest – 278 pont

CSAK NEEEM?, Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti – 278 pont

GRUPPA, Tildy Zoltán Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Szeghalom – 278 pont

CSEPŰRÁGÓK, Novus Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Budapest – 278 pont

HEDLAVER, Szent Mór Iskolaközpont , Pécs – 278 pont

SZÍN-FOLTOK, Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd – 278 pont

HOLDUDVAR, Németh László Gimnázium és Általános Iskola, Hódmezővásárhely – 278 pont

17. KÁTÉEM, Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola, Várpalota – 277 pont

DARABOLÓK, Chernel István Általános Iskola és Gimnázium, Agárd – 277 pont

18. CAMOUFLAGE, Tildy Zoltán Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Szeghalom – 276 pont

19. A TÁRSULAT, Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gyakorló Gimnázium,

Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakképző Iskola, Budapest – 275 pont

20. ÉG-ÍGÉRŐ FA, Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós – 273 pont

ACCENT CIRCONFLEXE, Szent Mór Iskolaközpont, Pécs -273 p

 

Fotó és forrás: KÖR

  

süti beállítások módosítása