Stohl: lavinát indítottam el

Miután első fokon két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték, a színész félelmeiről beszélt. Lapszemle.

Stohl András eddig közel kétmillió forintot fizetett ki az általa okozott baleset károsultjainak. "Nagyon szíven ütött, amikor Pali bácsi odafordult hozzám, és azt mondta, megbocsát. Annak ellenére, hogy hónapokig tartó fájdalmat és keserűséget okoztam neki. Akkor és azóta is a 80 éves édesanyámra gondolok, hogy mit éreznék azzal szemben, aki vele tenne ilyesmit, és mi várhat rá segítségem nélkül, ha ennyi időre börtönbe kerülök. Mert régóta ki kell egészítenem a nyugdíját havi százezer forinttal" - nyilatkozta a színész a Blikknek.

 

stohlbastiBásti Juli és Stohl András a Macskalápon című előadásban

 

Azt is elmondta, hogy nem számított ilyen szigorú ítéletre, és attól tart, hogy most két és fél éves lánya meg sem ismeri majd, mikor kiszabadul a börtönből. "Elképzelni sem tudom, mi történhet a két és fél éves kislányommal: talán meg se ismer, mire kiszabadulok. Mit okozhat két nagyobb kamasz lányomnak az apjuk hiánya? Átgondoltam, hogy mennyi ember életét befolyásoltam felelőtlenségemmel. Ott van özvegy nővérem négy félárva gyerekkel, eddig őket is havonta támogatni tudtam anyagilag, így nem csak a saját családom sorsa aggaszt. (....) Egyáltalán nem ezt az ítéletet vártam, ahogy környezetemben senki sem számított erre. Most jöttem rá, milyen pusztító lavinát indítottam el. Ha szégyen, ha nem, talán az én gyengeségem, de úgy látom, nemcsak a saját, de szeretteim életét is elrontottam, szinte mindenkiét, aki körülöttem van " - fogalmazott.

 

A színész elárulta, hogy nem számított ilyen ítéletre. Arra a kérdésre, mit tenne meg annak érdekében, hogy elkerülje a börtönt,úgy fogalmazott: "nincs olyan becsületbeli lehetőség, amivel ne élnék. Bármit megtennék, hogy tovább dolgozhassak, segíthessem mindazokat, akik függenek tőlem".

Stohl egyébként csütörtökön ügyvédet váltott: mostantól a többek között a vörösiszap-katasztrófa perében a MAL Zrt. jogi képviseletét ellátó Ruttner György védi. A színész eddig összesen közel 2 millió forintot fizetett ki az általa okozott közlekedési baleset károsultjainak.

süti beállítások módosítása