Különleges, titkos társaság szervezkedett Budapesten. Tagjait egyetlen mitikus személy, Pamlényi Pál köti össze.
A Dinamó Művház egy fiatalokból álló formáció, amelynek tagjai javarészt a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai. A színházi platform induló, interaktív produkciója mögött olyan másfél éves kísérleti munkafolyamat áll, amelynek egyes fázisaihoz filmmel és képzőművészettel foglalkozó közreműködők is csatlakoztak. Április 15-16-17-én összesen nyolcszor mutatkoznak be a Fogasházban a POSTÁS című "előadásukkal". A Színház.hu a premier előtt találkozott két alkotóval, Boross Martinnal és Schnábel Zitával.
Hogy kezdtetek dolgozni a Pamlényi Pál Postás Panoptikumon?
Boross Martin: Láttam a Trafóban egy angol színházi csapatot, a Rotazazát, akik különböző tárgyak segítségével modelleztek egy történetet egy asztalnál ülve. Többek között az előadás kapcsán kezdtem el az interakció lehetőségein gondolkodni. Foglalkoztatott, miként lehetne felállítani az embereket a nézői székből, hogyan lehet egy komplex élményt nyújtani nekik.
Schnábel Zita: Először a formát találtuk meg: az interaktív színházi játékot, aztán létrehoztuk a postás legendáját.
Boross Martin: A hírnök, az üzenet hordozó szerep végigvonul a világirodalmon, a postás közvetíti a legtöbb hírt, ami befolyásolhatja a sorsunkat. E figura köré épül a Panoptikum, amiben a nézőkkel egy örökké úton lévő csomag eljuttatását célozzuk meg. A csomag kézbesítése azonban akadályokba ütközik.
Schnábel Zita: Tizenegyen egy kutató csoportot alkotunk, instruktorokként vezetjük, egy városban navigáljuk a nézőket. Sorszám alapján bejutnak egy koordinációs központba, ahol kiderül, leveleket kell majd kézbesíteniük. Elsőként egy olyan kutatóval találkoznak, aki megismerteti őket Réder nagymama történetével. A nagymama gyermekei egy állandóan költöző alak nyomában jártak éveken keresztül, mert egy üzenetet szerettek volna eljuttatni hozzá, de végül nyomuk veszett. A kutató annyira beleásta magát a néni környezetének rekonstrukciójában, hogy időnként átcsúszik az ő szerepébe.
Boross Martin: A nézők a nagymamától tovább indulnak, installációk között nyomoznak, átveszik a gyerekek feladatát, misszióját, hiszen a Magyar Postás Szakszervezet képviselőivé válnak. A szakszervezetet –a valóságban is- Pamlényi Pál alapította a negyvenes évek közepén, aki -a mi történetünk szerint- szintén nyomába ered a csomag címzettjének. Pamlényiről egyébként keveset tudni munkássága nincs megfelelőképpen dokumentálva. (Nevetünk. A szerk.)
Tehát a néző is nyomoz. Milyen helyzetekben találja magát?
Boross Martin: Feladata, hogy bizonyos leveleket megfelelő házakba kézbesítsen, előfordul, hogy levéltitkot kell sértenie, így tud tovább a következő helyszínre eljutni. Néha „megfosztjuk” egy-egy érzékétől. Van olyan szituáció, amelyben nem szólalhat meg. Például egy alkalommal autóba ül, és olyan narrációt hall, ami a saját belső monológja lehetne. Kiderül a történet újabb eleme, a hozzá tartozó effektek pedig megelevenednek. Van, ahol egy rémálomszerű jelenetben, ismét egy kutatóval találkozik, aki bírói szerepbe lép, és faggatja, a legendával kapcsolatos kérdésekre kell válaszolnia. Van, ahol egy társával kommunikál, van ahol az úgynevezett postai mesetelefon szolgáltatást veszi igénybe. Minden nézői megnyilvánulás a kutatás része. Az egész egy kaland. Nehéz róla mesélni anélkül, hogy lelepleznénk titkokat.
A folytatás itt olvasható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.