Vajdasági Hivatásos Színházak 61. Fesztiválja

Vasárnapig tart a vajdasági Nagybecskerek (Zrenjanin) Tosa Jovanovic Népszínházában a Vajdasági Hivatásos Színházak 61. Fesztiválja, amelyen 11 darab, köztük magyar nyelvű előadások is láthatók.

 

vajdasagA hétfőn kezdődött fesztiválon hat felnőtt- és öt gyermekelőadás verseng egymással. Az idei versenyprogramban két magyar előadás szerepel. Kedden a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulata mutatkozott be a Tolnai Ottó szövege alapján készült A kisinyovi rózsa című előadással, Urbán András rendezésében. Az Újvidéki Színház Madách Imre Az ember tragédiája című művével április 16-án, szombaton lép a közönség elé. A darabot Kokan Mladenovic rendezte.

A fesztivál versenyprogramján kívül még két magyar előadást láthat a nagybecskereki közönség. Április 16-án az újvidéki Művészeti Akadémia László Sándor osztályának másodéves hallgatói a Görögök című előadással lépnek fel a nagybecskereki színház Kamaratermében. A fesztivál záró napján, a díjazottak tiszteletére pedig az Újvidéki Színház Shakes peare Szentivánéji álom című tánc produkcióját mutatja be Puskás Zoltán rendezésében.

A fesztivál programján szerepel még a Szabadkai Népszínház Gyávaság (Kukavicluk) című darabja, a zombori Népszínház Háztűz nézőben című előadása és az újvidéki Szerb Nemzeti Színház Athéni Timon című produkciója.

A gyermekelőadások közül az újvidéki Gyermekszínház a Napraforgók című előadással mutatkozik be, a vajdasági Szlovák Színház előadásában az Alice Csodaországban című darabot láthatja a közönség. A szabadkai Gyermekszínház a Sötétben című előadással lép fel, míg a házigazda nagybecskerekiek az Ügyetlen sárkány című darabot adják elő.

Az előadások mellett kísérőprogramokat is tartanak. A fesztivál záró napjáig különféle műhelymunkákban vehetnek részt az érdeklődők, könyvbemutatókat tartanak, több helyszínen kiállítás nyílik.

A jövő évben - miután hét éve Nagybecskereken rendezik meg a fesztivált - a Tosa Jovanovic Népszínháztól a nagykikindai Népszínház veszi át a fesztivál házigazdájának szerepét.

süti beállítások módosítása