Nem a szutyok oldalán állok - Interjú Balázs Péterrel

Első igazgatói ciklusának kezdetén a szakma szembe fordult vele. Mégis, ez év februárjában, újabb négy évre a szolnoki Szigligeti Színház vezetőjévé választották. Balázs Péter nyíltan beszélt az őt ért támadásokról, ízlésvilágáról, az elért eredményeiről, a két színházi társaság viszonyáról, arról, hogyan válhat színésszé valaki, és mi az, amit kikér magának.

- Miért szeretett volna Szolnokon igazgató maradni?

Balázs Péter: Nem szerettem volna, hogy a színház más irányt vegyen. Folytatni kell az elkezdett munkát. Mialatt nagyban igazgattam, az előző kulturális kormányzat elfogadta az –eléggé vitatható hatékonyságú- előadóművészeti törvényt, miszerint a megbízatás lejárta előtt fél évvel ki kell írni az új pályázatot. Ezen rajtam kívül egy ember, Zámbori Soma színész indult, de ő más jövőképet fogalmazott meg.

- 2007-ben, amikor először pályázott, sok versenytársa akadt: Szikora János akkori igazgató, Lukáts Andor színész-rendező, Bozsó József színész, Mertz Tibor, a szombathelyi színház művésze, aki a Nemzetiben játszott akkoriban, Telihay Péter rendező, Anger Zsolt színész-rendező, akit a szakmai bizottság is támogatott.

Balázs Péter: Akkor olyan emberek pályáztak, akik a város és a színház előző direkciójához álltak volna közelebb. A polgári vagy nemzeti oldalt én képviseltem, még Szalay Ferenc polgármester is felkért, hogy induljak.

Balázs Péter, miután a közgyűlés megszavazta, hogy legyen igazgató újabb négy éven keresztül

- Ezért kemény támadások érték. A szolnoki pályázat első körben nem volt eredményes, majd kiderült, hogy Önt felkérték. Ekkor a Színházi Társaság levelezésbe kezdett a polgármesterrel arról, hogy miért kötelezi el magát egyetlen ember mellett. Miután nyert, a POSZT-on szakmabeliek nyílt levélben fordultak Szalay Ferenchez, azért, hogy „az érdek ne írja felül a szakmaiságot”. Jordán Tamás stílusában, módszerében rémisztő precedensteremtő akcióról beszélt.

Balázs Péter: Azóta is támadnak, de másként. A színházunkról a szakmai sajtó nem ír, egy-két alkalommal hozzánk téved valaki hathatós közbelépésemre, ha kocsit küldök fel Pestre. Egyszer előfordult, hogy a Kritikusok Céhétől jöttek, ami egy teljesen alternatív színházi eszménykörben él és az újfajta kísérletek mámorától nem is tud odafigyelni a klasszikusabb megformálásokra. Annak ellenére, hogy hallgatnak Szolnokról, a színház végtelenül tetszik a közönségnek, teltházakkal játszunk, emelkedett a bevételünk. Idén, a közgyűlésben konszenzus jött létre személyemet és a pályázatomat illetően. Ez a munkásságom egyik legpozitívabb élménye, és bizonyítja, hogy a város arculatát képviseljük. Ráadásul, dacára a finanszírozási gondoknak, a színház nem támaszt az önkormányzattal szemben olyan elvárásokat, amelyeket az ne tudna teljesíteni.

- Mennyire volt nehéz a szíve, amikor elkezdett igazgatni és szembesült a szakma egy részének véleményével?

Balázs Péter: A szívem különösebben nem lett nehéz, mert már 2002-től olyan támadások értek, amelyek lassan ellehetetlenítettek. 1996-ban, 25 évnyi munka után eljöttem a Vígszínházból, mert nem értettem egyet azzal, hogy merre kanyarodik az intézmény. Szerintem inkább a Várkonyi Zoltán-féle művészeti irányzatot kellett volna újragondolni. Rendezni is szerettem volna, de erre csak máshol kértek fel. Hívtak az Operettszínházba, a Budapesti Kamaraszínházba, szerepeltem a tévében. 2002-ben, amikor a Fidesz elvesztette a választásokat úgy éreztem, ki kell állnom az értékekért, amelyeket magaménak vallok. Az arcomat adtam a kampányukhoz, bár nem akartam politizálni. Ezért a liberális oldal, aki eltűrte, sőt kedvelte a munkáimat hirtelen megszüntette a munkalehetőségeimet. Ad abszurdum, még az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a pályát. De hogy nevessenek valahol azon, hogy ezt sikerült elérni? A feleségem biztatott, hogy ne az ágy szélén gubbasszak, „tessék helytállni”, hiszen az embernek kötelességei vannak. Tudja, már negyvennégy éve együtt vagyunk...

Balázs Péter és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere átadja a felújított Szobaszínházat

- Csodálom.

Balázs Péter: Igen, én is. (Nevet. A szerk.) Tehát a feleségem hatására elvállaltam a Pinceszínházban egy szerepet és rendeztem az Óbudai Társaskörben a Delila című bulvárdarabot. Felhívott Szikora János, akkori szolnoki igazgató is. Úgy látta, a műsorterve nem kedvez a bérleteseknek, ezért meghívta a Delilát, amit Bánsági Ildikó és én játszottunk nagy sikerrel. A polgármester már akkor kérdezte, hogy nem akarok-e versenyezni a közelgő pályázaton. Nemet mondtam. Az első kör megbukott, ugyanis Rátóti Zoltán visszavonta a pályázatát és megint felhívott Szalay Ferenc, hogy gondoljam meg a dolgot. Mivel az igazgatás életformaváltást jelentett volna, megkérdeztem a feleségem, hogy belevágjak-e. Ő támogatott, ezért elindultunk. Felmerült, hogy közösen csináljuk a Jánossal (Szikora János, a szerk.), de annak szakítás lett volna a vége, mert teljesen különbözőképpen gondolkodunk.

- Számított a támadásokra, amikor nyert?

Balázs Péter: Igen, hiszen a szolnoki színház egy vár, ami elesett. Ráadásul viszonylag nagy költségvetésű, így jó terep lett volna mindenkinek, aki önző módon kísérletezni vágyott. Mivel közpénzből élünk, nem lehet figyelmen kívül hagyni a közönség ízlését, mert az nem comme il faut. Hozzáteszem, még Michelangelo Dávid szobra sem nyerte el mindenkinek a tetszését.

- Nemrég megjelent egy interjú Vidnyánszky Attila rendezővel, a Magyar Teátrumi Társaság elnökével, amelyben arról kérdezték, hiszi-e, hogy a fideszes hátszéllel pozícióba került direktorok megreformálják a színházi világot? (Például: Blaskó Balázs képes lesz olyan erős színházat csinálni Egerben, mint elődje, Csizmadia Tibor? Vagy Balázs Péter Szolnokon?)…

Balázs Péter: Az lehet, hogy Szalay Ferenc polgármester felkért, hogy pályázzak a színházra, de a Fidesznek ehhez semmi köze nincsen. Ilyen alapon mondhatnám, hogy az összes bebetonozott budapesti színiigazgató az SZDSZ-es vagy az MSZP-s hátszéllel került pozícióba. Mindenesetre ők fogják egymás kezét és nem is engedik el. De ennek sincs köze ahhoz, hogy Balázs Péter olyan színházat csinál amit szeret a néző, Ádámok és Évák ünnepét, szilveszteri gálaestet rendez az összmagyarságnak, amit millióan néznek a Duna TV-ben Határok nélkül címmel. Ahhoz sincs köze, hogy Balázs Péter felépített egy 80 férőhelyes stúdiószínházat 16 műteremmel, ami pihenőhely a művészeknek és renovált, szőnyeget cserélt saját bevételből. Nem pumpolta az önkormányzatot, hanem olyan megoldásokat keresett, amelyek hozzák a pénzt. A bevételt nem arra fordította, hogy eljátsza a Lear királyt, mert soha nem osztották rá a főszerepet és műszéllel kavarjon vihart a színpadon százmillió forintért. Ilyet nem látott a közönség, ellentétben más színházakkal, ahol az embernek a szíve meghasad, hogy az igazgató játszik minden főszerepet vagy nyilatkozza magáról, hogy nincs még egy olyan Rank doktor (Ibsen Nóra című darabjának szereplője, a szerk.), mint ő. Elnézést kérek, de volt már egy-két Rank doktor a világon!

Schmittné Makray Katalin és Balázs Péter a Szigligeti Színház Szín-Mű-Hely stúdiószínpada felé sétálva

- Vidnyánszky Attila azt válaszolta a fenti kérdésre: “Miért ne kaphatnának ők is lehetőséget a bizonyításra?” és állította, hogy “akik most – mondjuk – a szolnoki produkciókat csípőből elutasítják, azok sem látták mindet, inkább előítéletekkel közelítenek hozzájuk”. Ön mennyire érzékeli most az elutasítást?

Balázs Péter: Ahogy említettem, a kritika a mai napig elutasító, de a közönség nem. Valószínűleg bosszant bizonyos embereket, hogy a velem kapcsolatos feltételezésük nem igazolódott be. Sokan azt hitték, mivel csomó kabaréban játszottam, alkalmatlan vagyok a színházvezetésre és megbukom. De ellenkezőleg történt, a színház gyarapodni kezdett, mindenki mellé állt. Ebből adódhat az is, hogy nem hívják meg egy produkciónkat sem a POSZT-ra, ami most már egy alternatív dolog.

- Volt olyan év, amikor főleg alternatív társulatok szerepeltek a versenyprogramban, de idén a kőszínházak vannak túlsúlyban.

Balázs Péter: Igen, de lehetetlenségnek tartom, hogy a Nemzeti Színház három produkcióval képviseltesse magát. Erre a POSZT-ra nem szívesen mentem volna, hiszen már a darabok címeivel is fenntartásaim vannak.

- Miért? Sorolom, a Vígszínházból megy a Mikve, a Nemzetiből a Három nővér, a Kolozsvári Állami Magyar Színházból a Leonce és Léna...

Balázs Péter: Három nővér nélkül nincs is színház, a Leonce és Léna pedig egy ideje beiratkozott a fesztiváldarabok közé. Megy még a szenny, vagy kosz...?

- A Szutyok a Pintér Béla Társulattól.

Balázs Péter: Tudom, hogy a szutyok olyan szó, ami rengeteg aktuális, emberi problémát jelölhet, és ezt most ne vonatkoztassa a darabra, de én nem a szutyok oldalán állok. Olyan színházat szeretnék, amiben maga is jól érzi magát. Jöjjön el a Jézus Krisztus szupersztárra és látni fogja, nem avítt a klasszikus színházi forma. Nemrég elképedtem amikor arról olvastam egy cikket, hogy „már érdemes tárlatokat szemlélni, mert a múzeumok nem avítt poros templomokra emlékeztetnek”. Micsoda képzet az, hogy egy templom, avítt vagy poros? Miért nem inkább szabad? Azt hiszik, hogy a vallás egy szomorú, idejétmúlt, mosoly nélküli valami? Ez tévedés, ahogy tévedés elutasítani valamit, amiben nem mélyed el az ember.

- Ön azt mondja, az elutasítás a szolnoki színház esetében abban nyilvánul meg, hogy alig írnak róla a szakmai sajtóban. De talán az nagyobb gond, hogy ha írnak, a legtöbbször lényegében szakmaiatlansággal vádolják, mondjuk a társulatot. Például az, hogy „egy teljes alakításra már nem futotta az erejéből”, enyhe kritikának számít. Mi az, amit a színháza erényének, erősségének tart, amire fel lehetne figyelni?

Balázs Péter: Fantasztikus közösség jött létre Szolnokon. Ez lényeges. Pár napja, a tévében nekem szenteltek egy műsort, amelyben vendégeskedett Máthé Erzsi, Szombathy Gyuszi, Tahi-Tóth Laci, Pécsi Ildi. Bár különfelé ment a pályánk, mindenki azt emlegeti, milyen fontos erős, összetartó közösségben létezni. Igyekszem a fiataloknak biztosítani, hogy ne megtűrt bábjai legyenek a rendezőnek, hanem büszke színészei. Most mutattuk be az Ármány és szerelmet, két tüneményes színészünkkel, Dósa Matyival, és Molnár Nikivel. Az ő alakításuk bizonyítja: ahhoz hogy a színpadon megjelenjen a romantika, nem kell giccsesen játszani, de nem is kell a rendezőnek a darab ellen mennie. Én szeretem a játékosságot. Nekem az sem tetszett, amikor Major Tamás a Brecht darabokat elidegenedve játszotta. Emlékszem, hogy Makláry János megkérdezte Majort, mi az az elidegenítés, majd megállapította: „szóval szarul kell játszani”. Ha elfogadtam volna éltem során azokat az instrukciókat, amiket rendezőktől kaptam, akkor nem sikerült volna az egyéniségemet megőrizni, azt, hogy valami Balázs Péteres.

Balázs Péter a szolnoki Szigligeti Színház és a Duna Televízió közös,

Határok nélkül - Szilveszter Szolnokról című óévbúcsúztató gálaműsorában 

- Mit jelent az, hogy Balázs Péteres?

Balázs Péter: Ha a Poirot sorozatban meghallja a hangomat odafigyel rá.

- Vagy ha a Vígszínházban, a Padlásban énekeli, „Enyém a, enyém a, enyém a pálya”...

Balázs Péter: Lehettem volna másmilyen ha visszafogom magam, de nem tettem. Tudja, volt egy görbe lábú futballista, akit arról kérdeztek, hogy tud-e hátraollót csinálni, és azt felelte, „spilázni tudni kő”. Ahogy eklektikus műsortervet gyártani is tudni kell. A szolnokira nem lehet azt mondani, hogy könnyed, hiszen eljátszuk az Üvegcipőt, a János vitézt, a Tanítónőt, az Ármány és szerelmet. De minden cigány a maga lovát dícséri, nem folytatom.

- A legtöbben nem végeztek színművészeti egyetemet a társulatból, ahogy Dósa Matyi, vagy Molnár Nikolett sem. Miért alakult így a csapat?

Balázs Péter: Az iskolák ontják az alkalmatlannál alkalmatlanabb embereket. A Rómeó és Júlia szerepére castingot tartottunk, Nikit ott találtuk. Azóta kiderült, hogy fantasztikus drámai ereje és szép orgánuma van, emellett önképez. Tordy Gézának sincs oklevele, mégis Nemzet Színésze . Ezért említettem Ascher Tamásnak, hogy a kvalitásos színészeknek utóképzést kéne tartani az elméleti tárgyakból, hogy megkaphassák a diplomát.

- Csizmadia Tibor rendező, a Magyar Színházi Társaság elnöke korábban azt nyilatkozta a Színház.hu-nak: fontos lenne törvénybe foglalni, hogy a társulatok legalább 70 százaléka rendelkezzen felsőfokú szakmai végzettséggel, a színházvezetők ne az utcáról, a sorozatokból szerződtessenek színészeket.

Balázs Péter: Szerintem inkább 60 százalékot kéne mondani, azért, hogy ne zavarjunk el mindenkit a pályáról. Egyáltalán mi az, hogy ötéves színészegyetem, de most komolyan mondom? Ha egy kislány bekerül 18 évesen, mire végez már 23. Régen 13 évesen elment táncosnőnek, fefedezték a karban, azt mondták, „gyere előre”. Így lett egy Tábori Nóra színésznő! Gyerekszínészként indult Ruttkai Éva, Lakner bácsinál játszott! Persze a jelenlegi törvényen sok szempontból változtatni kell, ez nem kérdés. Elképesztő, hogy a finanszírozást a naptári évhez és nem a színházi szezonhoz igazítják! Kérem szépen, ez egy másik világ! A színházban az ember az életét adja oda.

Molnár Nikolett és Dósa Mátyás az Ármány és Szerelemben

- A színészet egy szakma is, érdemes tanulni.

Balázs Péter: Igen, de a legtöbbet a pályán tanul az ember. Az én osztályom mellett két másik is végzett a főiskolán. Mondja meg, hol vannak azok az emberek, akikkel együtt jártam? Felmerülhet a kérdés, miért nem vagyok szerényebb, de több száz bemutató, tévéjáték, szinkronszerep után beszélek. Azt is kikérem magamnak, amikor „no name” emberek, részegen aláírnak papírokat a POSZT-on. Hogy jönnek ahhoz, amit az életemben csináltam? Egyébként ezt az akciót ők már elfelejtették, „szevasz Péterkém” – így köszönnek. Szóval döbbenetesnek tartom, hogy az ember micsoda modortalanságnak van kitéve azért, mert mindenkinek „joga van”. Egyszerűen nem illik ilyen dolgokat csinálni. Hallott arról valaha, hogy felháborodtam és nyilatkoztam a Vígszínházból valaki ellen?

- Nem, de tudom a Magyar Színházi Társaság egyik tisztújító ülésén felállt. A Társaság Fekete Pétert, a Vidéki Igazgatók elnökét kérte, hogy jelöljön egy embert a Színházi Társaság elnökségébe. Ő magát nevezte meg, de mivel nem tagja a Társaságnak, ez kizárja, hogy bármilyen posztot töltsön be náluk.

Balázs Péter: Én kiléptem ebből a társaságból és ezt elfelejtettük. Nem is lehetett volna engem javasolni. Nem is akartam elnökségi tag lenni. Hozzáteszem, a konszenzus híve vagyok. Összefogás szükséges a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság között, amelynek alapító tagja vagyok. Ez világos. Nem hiszem, hogy két társaságnak kell lennie. Az elejétől kezdve mondom, alkossunk kamarát.

- Enélkül miért nem tud létrejönni az összefogás?

Balázs Péter: Mert nem egyezik a véleményünk azt illetően, hogyan kéne megújítani a színházi törvényt. A Magyar Színházi Társaság –rossz tapasztalatokra hivatkozva – elutasítja a kamara gondolatát.

- Egy kamara nem válna döntésképtelenné a belső ellentétek miatt? Azért kérdezem, mert az, hogy két társaság alakult egyértelműen mutatja, hogy széthúzás van a szakmában.

Balázs Péter: Igen, de ez nem azt jelenti, hogy nem szabad társaságot alapítani. Egyébként a diktatórikus helyzet most is fennáll, hiszen a Magyar Teátrumi Társaság érdekérvényesítő képessége nem éri el a Magyar Színházi Társaságét. Azt gondolom, egy kamara azért is hasznos lenne, mert felléphetne, ha valami nem kívánt dolog történik egy színész életében, mondjuk bűntényt követ el.

- Stohl Andrásra gondol?

Balázs Péter: Nem, de gondolhatnék rá is. Andrást rendeztem már, fantasztikus volt. Elmondanám a véleményemet, de az nem áll jól egy színésznek. Magánügy, hogy soknak vagy kevésnek tartom-e a büntetését. Visszatérve a kamarára, ha egy híd összeomlik, akkor a műszaki kamara bírálja el az esetet. Szerintem etikai kérdés, hogy szakmai erők irányítsanak.

Balázs Péter a János vitézben, a francia király szerepében

- Alföldi Róbert nemrég arról számolt be, hogy Balázs Péter beleírt a János vitézbe Szolnokon. Állítólag Kukorica Jancsit megkérdezi a francia király, akit maga alakít, hogy hova valósi. „Alföldi vagyok” – hangzik a válasz, mire Ön: „Alföldi. Azt nem ismerem”.

Balázs Péter: Ez így nem igaz és egyébként érdektelen. Engem soha nem zavart, hogy a Kamrában (a Nótóriusok sorozatban, a szerk.) kifiguráztak. Vidnyánszky Attila megnézte és felháborodott rajta, de én mondtam, hogy ne aggódjon, majd abbahyagyják, mert a közönség nem lesz rá kíváncsi. A János vitézben egy vicces, tökkel ütött királyt játszom, aki azt kérdi: „Na hova való vagy kisfiam?” Jancsi azt mondja, hogy „Magyarországra, alföldi gyerek vagyok”. Erre én azt felelem: „Magyarország? Alföldi? Soha hírét nem hallottam”. Egy színész nem hagy ki egy poént, amin mosolyogni lehet. Tehát nem azt állítottam, hogy Alföldi Róbertet nem ismerem, hiszen jó viszonyban vagyunk, ott kezdett a Vígszínházban, láttam, hogy fejlődik. Az pedig remélem nem baj, hogy nem vagyok olyan, mint a Robi. Én úgy érzem a közönség azon rétegéért dolgozom, amelyik nem kísérleteket szeretne látni, hanem bevált formákat élvezne. Mi a hardverrel kísérletezünk, azaz az épülettel, hogy ne hitványul, hanem profin lehessen előadni egy Jézus Krisztus Szupersztárt. A liberális elképzelések szerint mindenkinek ugyanazt kéne képviselnie. De miért kéne másnak olyannak lennie, mint a Robi, vagy az Attila, vagy akár a Péter? Hát ilyen nincs is más, csak én.

Kapcsolódó anyagok:

Nyílt levél a Szolnoki Szigligeti Színházért

Balázs Péter marad az Aranycsapat élén

Tóth Berta/ színhaz.hu