Búcsúzik A Bajadér

Április 29-én, 30-án és május 1-jén utolsó alkalommal kerül színre a Budapesti Operettszínházban Kálmán Imre mágikus kult-operettje, A Bajadér. Remek szériát tudhat maga mögött a KERO® által rendezett előadás, amely sokak nagy kedvencévé vált az évek során.

Több mint két év után búcsúzik Budapesttől Kálmán ritkábban játszott, ugyanakkor történetileg és zeneileg nagyon aktuális, sodró lendületű kompozíciója. 2009-ben a Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatta be az Operettszínház a darabot, A Csárdáskirálynő és a Marica grófnő után egy újabb Kálmán-művet, amely korábban már hatalmas sikert aratott Szentpétervárott is, szintén KERO® rendezésében. Ráadásul egy alkalommal Alexander Trofimov, a kinti előadás főszereplője nálunk is bemutatkozott Radjamiként.

 

Bajader_02Szabó Dávid, Kékkovács Mara, Bódi Barbara és a tánckar

Már az Oroszországban játszott változat is "megfiatalított" verziója volt A Bajadérnak, melynek során megerősödött a szereplők egymáshoz való viszonya, a táncos-komikus-szubrett vonal sokkal nagyobb hangsúlyt kapott, valamint a párizsi színésznő és az indiai herceg szerelme valóságos, a XXI. században is átélhető konfliktusokon keresztül bontakozik ki Kerényi Miklós Gábor és Kállai István átdolgozásának köszönhetően, melyre maga a komponista lánya, Kálmán Yvonne adott engedélyt.

Az egzotikus-erotikus történet középpontjában Radjami, indiai herceg, Lahore trónörököse áll, aki a mulató európaiak életét éli Párizsban, ahol álnéven ő a legsikeresebb slágerkomponista. Korábban Oxfordban végezte el az egyetemet, tanult művészeteket, közgazdaságtant, politikatudományt, egyszóval mindent elsajátított, amit otthon esetleg majd hasznosíthat. Ugyanis hazája ősi törvényei szerint hamarosan meg kell nősülnie, és el kell foglalnia "ősei trónját". De közben beleszeret Odette Darimonde-ba, az ünnepelt párizsi művésznőbe, s hogy megszerezze őt, még csodás hipnotikus képességeit is beveti...

 

Bajader_03Együtt a bárban: Peller Károly, Bódi Barbara, Kékkovács Mara, Szabó Dávid

Az előadás a premier óta szinte változatlan szereposztásban fut az Operettszínházban, nemrégiben új Radjamit köszönthettek a szereplők Homonnay Zsolt személyében, aki Dániel Gábor helyett állt a darabba. Mellette Dolhai Attila és Vadász Dániel alakítja az indiai hereget. Odette Darimonde-ot Miklósa Erika, Fischl Mónika és Lukács Anita játssza. A szubrett-táncos-komikus négyest kettős szereposztásban a következők formálják meg: Fülöp, az író: Csere László, Peller Károly; Simone: Oszvald Marika, Kékkovács Mara; Marietta: Szendy Szilvi és Bódi Barbara; Szapáry, magyar újságíró: Kerényi Miklós Máté és Szabó Dávid. Miklósa Erika kivételével ők alamennyien láthatók az utolsó előadásokban! További szereplők: Parker, angol ezredes: Dézsy Szabó Gábor és Petridisz Hrisztosz; Dewa, a herceg szárnysegédje: Marik Péter és Langer Soma; A színház igazgatója: Jantyik Csaba és Péter Richárd; A színház titkára pedig Sánta László, valamint Oláh Tibor.


Bajader_01

Indiai tánc

 

Érdekessége a produkciónak, hogy a megszokott primadonna-bonviván, szubrett-táncos-komikus négyes egy újabb komikus párossal egészült hatosfogattá. Az egyik párost Szendy Szilvi és Kerényi Miklós Máté alakítja, akik rendkívül sajnálják, hogy utoljára szerepelnek a darabban. "Ez egy igazi különlegesség, nagyon izgalmas előadás, amelyben bizony meg kellett találni saját magunkat, hogy jól játsszuk a szerepet. Remek szerelmi történet, különleges zenével. Az előadást a hármasság jellemzi, hiszen a bonviván és a primadonna mellett két pár szubrett és táncos-komikus szerepel a darabban. Sajnálom, hogy búcsúznunk kell, mert nagyon megszerettem A Bajadért" - fejtette ki a Szapáry-t, a magyar újságírót alakító Kerényi Miklós Máté."Nekem az egyik legeslegnagyobb kedvencem A Bajadér, szerintem a nálunk jelenleg futó egyik legjobb operett. Szeretem a dalszövegeket, mert modernek, a két számom pedig örömjáték: a Shopping-tercettben és a Barbártáncban fantasztikusan érzem magam, hiszen extrát nyújtunk a partneremmel. Mátéval talán ebben a darabban voltunk leginkább egymásra utalva, számítottunk és számíthattunk is egymásra. Vérzik a szívem, ha belegondolok, hogy búcsúzunk A Bajadértól és visszamegy Szentpétervárra. Azonban remélem, játszani fogjuk még a darabot, ha nem hozzák vissza, én megyek Oroszországba, akár oroszul is megtanulom a szövegemet!" - mondta el Szendy Szilvi.

 

Bajader_04Dolhai Attila

Peller Károly számára igen különleges előadás A Bajadér, mert "Ebben a darabban először életemben egy nálam sokkal korosabb karaktert játszom. Érdekes, hogy idősre festenek. Amitől számomra még inkább egyedülálló lesz az utolsó előadás az az, hogy Oszvald Marika lesz a partenerem, akivel sosem játszottam még A Bajadért. Nagyon várom már az előadást."

Búcsúzik tehát A Bajadér- három egymást követő előadással, váltsa meg belépőjét erre a különleges operett-csemegére minél előbb Jegypénztárunkban, valamint Szervezési Osztályunkon! Jegyek már csak korlátozott számban kaphatók vagy foglalhatók a jegy@operett.hu e-mail címen, a 312-4866-os telefonszámon, illetve a Ticketportal weboldalon is lehet vásárolni.

 

Forrás: Budapesti Operettszínház

süti beállítások módosítása