Az évad alkotója lett Frenák

A tánc világnapja alkalmából idén is odaítélték a szakma elismeréseit: az évad legjobb alkotója Frenák Pál lett, életműdíjjal id. Nagy Zoltán táncművészt, balettmestert, a Magyar Nemzeti Balett tagját és Tóth Sándor táncművészt, koreográfust, a Pécsi Balett alapító tagját, későbbi igazgatóját tüntetik ki - közölte a Magyar Táncművészek Szövetsége.

A Magyar Táncművészek Szövetségének tájékoztatása szerint posztumusz életműdíjat ítéltek oda a közelmúltban elhunyt Jakabné Zórándi Mária Harangozó-díjas táncművésznek, táncpedagógusnak, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektorának és Hidas Hedvig táncművésznek, balettmesternek, az Állami Balettintézet alapító tanárának, későbbi igazgatójának.

 

Az évad legjobb alkotója Frenák Pál Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, a Frenák Pál Társulat művészeti vezetője lett. A Táncművészetért-díjat Török Jolán Harangozó-díjas táncművész, táncpedagógus, a Nemzeti Táncszínház igazgatója és Kanyó Béla fotográfus kapja.

 

frenak


A Táncoktatásért és Tánctudományért elnevezésű díj Földi Béla Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, a Budapest Táncszínház művészeti vezetőjének és Felföldi László tánctörténész, az MTA Zenetudományi Intézetének Tudományos igazgatóhelyettesének jut. 


Az évad legjobb férfi táncosának Sebestyén Bálint Harangozó-díjas magántáncost, a Győri Balett tagját és Katonka Zoltánt, a Közép-Európa Táncszínház tagját találták. Az évad legjobb női táncosa díjat Nagy Írisz, a Pécsi Balett magántáncosa és Szarvas Krisztina, a Szegedi Kortárs Balett táncművésze érdemelte ki.

 

iosonoA Közép-Európa Táncszínház táncosai a Io sono című előadásban, középen Katonka Zoltán


Az évad legjobb végzős növendékeinek Széphalmi Júliát és Purszky Lillát (Magyar Táncművészeti Főiskola), Wéninger Dalmát, (Győri Tánc és Képzőművészeti Iskola), valamint Tuboly Szilárdot (Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola) választották. 


Már átvette az elismerést a Táncművészek bálján az év legígéretesebb pályakezdő táncművészeként Felméri Lili (Magyar Nemzeti Balett), Szabó Márton (Pécsi Balett) és Horváth Eszter (Duna Művészegyüttes).


A tánc világnapján számos program várja a nagyközönséget is: a Magyar Állami Operaházban ezen a napon mutatják be a Giselle című klasszikus balett felújított változatát, a Merlin Színházban táncmaratont, fotókiállítást, filmvetítéseket és performanszokat rendeznek, a budapesti Gödör Klubban a jógatánc, a salsa, a swing, az argentin tangó, valamint indonéz, libanoni és számos más tánc alapjaival ismerkedhetnek az érdeklődők. Erről itt olvashat többet.

süti beállítások módosítása