Operett-konferencia

Május 3-án az ELTE-BTK zenei Tanszékén rendezték meg az operett-konferenciát, melyen a hallgatók aktív bevonásával a kerekasztal-beszélgetés meghívottjai - Oszvald Marika, Kerényi Miklós Gábor, Bordás Barbara, Sáfár Mónika, Peller Károly és Kiss Zoltán - többek között arra keresték a választ, hogy mitől hungarikum az operett, miért nem születnek operettek a 21. században, miként lehet a fiatalokat is becsábítani egy-egy előadásra és, hogy mi is az igazán jó operett színész ismérve.

A zenés kerekasztal-beszélgetés Kálmán Imre Montmartre-i Ibolya című operettjének egyik részletével indult, mellyel tulajdonképpen egy fontos kérdésre már választ is kaptak a Kodály-teremben szép számmal összegyűlt fiatalok: a szentimentalizmus, a dúdolható slágerek, és jó kedv varázsolja még szerethetőbbé a műfajt. A vidám felvezetés után Molnár Karesz moderátor közreműködésével indult el a három „felvonásos" konferencia, mely az operett hungarikummá minősítésének fontos állomásira is fókuszált. Bartos Mónika országgyűlési képviselő a konferencia megnyitó beszédében kifejtette, hogy régóta foglalkoztatja a kérdés, hogyan lehetne a nemzeti értékekre felhívni a figyelmet. 2009 tavaszán alakult meg a hungarikum munkacsoport, mely megpróbál szervezői feladatot is ellátni. A munkaanyag már elkészült, ebből készülhet el később a törvény. A javaslat az értékre, a minőségre épül. A lényeg, hogy a nagy erőket mozgató operett is lehet hungarikum, de végig kell mennie egy minősítési eljáráson.

Kerényi Miklós Gábor és Sáfár Mónika

Kerényi Miklós Gábor arra a kérdésre reflektált, hogy mitől is aktuális ma az operett, miért állná meg helyét hungarikumként. Az Operettszínház igazgatója kiemelte: „Nagy feladat úgy kezelni az operettet, mint nem egy muzeális, idejét múlt, leporolandó műfajt. Kérdés, hogy lehet úgy játszani, hogy a legszélesebb körű közönséget megérintsük, hogy az operetteket sajátjuknak érezzék a nézők. A operett  XXI. századi sikerének titka abban rejlik, hogy a darabokat úgy érdemes színpadra vinni, hogy mind a koreográfia, mind a karakterek illeszkedjenek a kor elvárásaihoz. Háromféle stílust különböztethetünk meg; a hagyományos, múzeumszerű előadásokat, melyek a fiatalokat nem igazán érdeklik. A kísérleti színház jellegéből táplálkozó produkciókat, akár az abszurd drámává alakítható történeteket. Itt azonban probléma lehet, hogy csökken a nézőszám. A harmadik lehetőség izgalmas, a valóságos konfliktusokat jelen időbe helyezi, elfogadhatóvá teszi a történetet, látványos és elavultságot megszüntető próbálkozás. Az Operettszínház pl. ebben hisz. Ez a műfaj a lelki és esztétikai élvezetnek sok gyönyörűséget szerez. Kárpát-medencei sajátosságunk az operett., melyben  gyakran a szereplők is egyik pillanatban sírnak aztán nevetnek, a legnagyobb botrányok közben is képesek visszanézni és mosolyogni, mondhatjuk, hogy sírva vigadnak. Ez nagyon magyar tulajdonság, ettől hungarikum az operett."

A hallgatók (Fotók: Éder Vera)

A kerekasztal-beszélgetés első részében a meghívott művészek az operett sikerének „titkát" is próbálták megfejteni. Sáfár Mónika szerint nem szabad gondolatot lopni. Nem az a fontos, hogy játszotta szerepeit pl. Honthy Hanna, hanem az, ami mögötte van, ami miatt aktuális, saját a produkció. Kiss Zoltán rávilágított arra a tényre is, hogy az operett attól lehet igazán mai, hogy a színészek saját személyiségüket gyúrják bele a szerepbe, azaz hitelessé formálják. A negatív jelzők, az előítéletek a műfajjal kapcsolatban talán még mindig onnan eredhetnek, hogy a mai napig szerepelnek repertoáron olyan darabok, melyek elsősorban a külcsínre, a manírokra, a kvázi utánzásra helyezik a hangsúlyt.

Oszvald Marika, Bordás Barbara, Peller Károly

A konferencia második részében többek között Oszvald Marika osztotta meg a hallgatókkal a közkedvelt, sikeres operett színész ismérveit: „Szubrettnek lenni életmód. Én mázlista vagyok, mivel a privát életben is optimista vagyok, mint amilyen maga a műfaj. Annak idején pl. Rátonyi Róbert adta meg azt, amire az akkori közönségnek szüksége volt, elsősorban illúziókat. A mostani színészek a jelenlegi generációnak mesélnek. De egy a lényeg, az operett gyakorlatilag olyan, mint a szerelem. Felduzzasztja az ember lelkét, érzelmi állapotot kulminál."

Míg Bordás Barbarának az a legfontosabb, hogy partnere olyan jól játsszon, hogy az életben is bele tudjon szeretni, valamint, hogy jó viszonyt ápoljanak a színfalakon túl is, addig Peller Károly szintén a saját személyiségét építi bele minden egyes darabba, mint mondja alapvetően is humoros, vidám ember. Már 18 évesen táncos komikus szerepben láthatta őt a tisztelt nagyérdemű, ezen az úton halad előre. Sáfár Mónika úgy gondolja a jó operett színészről, hogy a személyiségében rejlik a varázs. Kiemelte: " Ha a primadonna lejön a lépcsőn, érdekesnek kell lennie. Ha valakinek nem túl erős a személyisége, nem rátermett, akkor csak énekel, énekel, tök mindegy, hogy mit csinál. Fontos a humor is. De egy primadonnának kevés lehetősége van arra, hogy olyan jó poénokat mondjon, mint a szubrett."

Kerényi Miklós Gábor a művésznő szavai után arról mesélt, hogy egy igazán rátermett operett színésznek minden műfajban otthon kell lennie és nem szabad túloznia. Nem az a kérdés, hogy valaki sok e vagy sem, hanem, hogy igaz és valóságos legyen. Oszvald Marika a korszerűség legtipikusabb példája, az előadásokon is saját személyiségéből táplálkozik. Lényeges elem az is, hogyan kel életre a történet. Hiába ismerjük a történet végét, az a fontos, ahogy megelevenedik.

Kiss Zoltán, Kerényi Miklós Gábor, Sáfár Mónika, Oszvald Marika, Bordás Barbara, Peller Károly és Molnár Karesz

A konferencia harmadik felvonásának kérdezz-felelek részében, elsősorban arról beszélgettek a hallgatók és vendégeik, hogy milyen lehetőségei vannak a mai pályakezdőknek, hogy érdemes e hanghordozón kiadni operettet és, hogy mi a különbség a szoros határmezsgyén mozgó zenés műfajok között. Peller Károly új operett albuma májusban jelenik meg, ennek ellenére a témában a művészek nem túl bizakodóak.

" A musical-ek sem jelennek meg nagy számban lemezen, a cd piac nem túl rózsás, nem igazán vásárolnak az emberek, a művészek lassan a saját szórakoztatásukra csinálnak lemezt. Ám talán, akik az operetteket kedvelik, nem töltenek le annyi zenét." Mondta Kerényi Miklós Gábor, aki a műfajok közötti különbségekről is mesélt: „ Az opera nagy-zenei egységet alkot, a zeneszerző célja dominál, a dalok összekapcsolódnak, míg a daljátékban számok érkeznek egymás után. Szigorú zenei összekapcsolása nem olyan, mint az operában, sőt, beilleszthető a prózai rész is. Az operett lazább történet, szövegkönyvi alappal rendelkezik, erre érkeznek zenei megoldások, melyek a színházi jelenetek csomópontjain születnek meg. A népszínmű pedig a magyar kultúrkör része, a nép- és cigányzene dramatikus változata. A betétszám jelleget nem lépi át, míg az operett igen."

A több mint három órás beszélgetés végén szóba került, hogy a Budapesti Operettszínház repertoárja évről évre duzzad, emiatt néhány régebbi darabtól búcsút kell venni. Operettekre azonban továbbra is nagy az igény, a fiatalok pedig szerencsére egyre inkább kíváncsiak a bolondos, szentimentális, meseszerű, olykor túlzó és még is nagyon is szerethető műfajra.