„Szakmai hozzáállással, lélekkel, humorral”

„Nem úgy állunk neki a munkának, hogy »csináljunk valami biztonságosat"

 Kocsis Gergely már a tizenkettedik évadát tölti a budapesti Katona József Színházban, és továbbra is jól érzi magát ebben az újító és megújuló környezetben. Hiszen miért ne lehetne kőszínház progresszív? A közönségnevelés, a társulati lét és egyéb kérdések mellett erről is beszélt a vele készített interjúban.

„Hiszek abban, hogy a mi színházunk társulati rendszerben is tud progresszív lenni"

Zágoni Nóra beszélgetése Kocsis Gergely színművésszel

– Régóta halljuk, hogy a társulati rendszer a végéhez közeledik. Az egzisztenciális problémákból eredő szétszéledésen kívül ugyan erre más okot a Katonában egyelőre nem látok. De ha még több pénzt vonnak el, ami már komolyan befolyásolja a munka színvonalát és tényleg vége; az alternatív vonal perspektíva lenne számodra?

Kocsis Gergely: Semmi mást nem tudok megfogalmazni, mint a reményt, hogy nem így lesz, illetve ha így lesz, ha elmúlnak a támogatások és az állam vagy az önkormányzatok egyszer csak nem fognak egy árva fillért sem adni színházcsinálásra, akkor is lesz alkalmam dolgozni. Talán nem vagyok egy lángoló alkotó. A szó szigorú értelmében szeretek színész lenni. Gondolkodó ember vagyok, sok mindenben okos, sok mindenben nem, de most úgy érzem, belehalnék, ha holnaptól a semmiben találnám magam, és azt a feladatot adná az élet, hogy a nulláról teremtsem meg a saját önkifejezésem lehetőségeit. Most legalábbis így érzem.

– Ugyanakkor ott a no-budget filmetek...

Kocsis Gergely: Na igen, volt a Papsajt című film. Akkor még nagyon friss színész voltam, egy vagy két éve a pályán. Kardos Robival és Hevér Gáborral pedig minden szabadidőnket együtt töltöttük, nagyon sok eszmét cseréltünk mindenről. Aztán azt mondtuk, ne szálljon el ez a sok eszmét-cserélés, alkotómunkába fogtunk, és egyszer csak úgy álltak össze a csillagok, hogy volt lehetőségünk megírni és leforgatni a saját filmünket. Lett belőle egy valóban null-budget, de mégis létező magyar játékfilm, amely szerepelt a Szemlén... (És elnyerte a diákzsűri és a Filmkultúra különdíját – a szerk.)

– Akkor csak meg lehet csinálni.

Kocsis Gergely: Meg, de csak egyszer érdemes, mert belehülyültünk. Ráadásul nagyon ráértünk. Máshol pont nem volt szükség a művészetünkre, és az egyik nyáron konkrétan senkinek semmi dolga nem volt. De visszatérve: én imádok kőszínházban színész lenni, ezért egyre rosszabbul is érzem magamat magam előtt. Érzem, hogy nem haladó az eszme, ami bennem lakik. Ebben a világban, ahol mindent olvasok struktúráról, modern gondolatokról, látom az önszerveződő, általam nagyra becsült fiatalokat, akik csinálják a semmiből a színházat, és pincékben, padlásokon, mezőkön próbálnak, iskolákban játszanak, én például erre emberi – nem színészi, emberi – alkatomnál fogva képtelen lennék. Vagyis momentán kényelmes így éreznem.

– Ez visszavezet a társulati rendszer felbomlásához. Anyagi oldalról kétségbeejtő a helyzet, ennek ellenére művészi oldalról azt látom, hogy több kezdeményezés is szolgálja a színészi igények kielégítését és a profilbővítést (pl. Dzsessztetés). Mégis: a Katonát tekintve létező problémának látod ezt?

Kocsis Gergely: A hangulatot és a munka menetét tekintve nem létező probléma. Annak ellenére, hogy állandóan halljuk a pénzelvonásokat, meg hogy a társulati létnek vége. Van valami naiv remény bennem, hogy ezt az állapotot itt meg lehet őrizni. Egyes vélemények hungarikumnak nevezik kulturális értelemben azt, hogy itt Kelet-Közép-Európában, mi még mindig társulati rendszerben dolgozunk — nemcsak mi, más színházak is. De valódi, művészi okot én sem látok arra, hogy miért szűnne meg a társulati lét. Hiszek abban, hogy a mi színházunk így, társulati rendszerben is tud progresszív lenni és gyűlölöm azokat a kategorizáló véleményeket, amik szerint kőszínházban nem lehet progresszívnek lenni…  Persze mit jelent egyáltalán az a szó, hogy progresszív? Én most talán a megszokott, kényelmes, rutinos ellentéteként használom. A Cigányok például azért volna hagyományos, vacak, mert kőszínházban, hagyományos nézőtér-színpad viszonyban, reflektorokkal, jelenetekben adjuk elő? És az a gondolat, amit a darab megfogalmaz, az nem progresszív? Nem reagál jelen társadalmunk mai viszonyaira, problémáira? Szerintem de. A progresszivitást mostanában összekeverik a sajtóban a pénzzel, az intézménnyel. Intézményi és nemintézményi úgy van lefordítva, hogy hagyományos és progresszív.

Hajduk Károllyal Weöres Sándor A kétfejű fenevad c. drámájában

Tovább a fotó.színház.hu oldalra további képekért>>>

– A progresszivitás csak darabválasztásban nyilvánul meg? Vagy mondjuk egy könnyedebb darab előadásmódjában, rendezői ötleteiben? Gondolok itt többek között a Koccanásra.

Kocsis Gergely: Jellemzően akkor veszünk elő egy darabot, ha valaki lát benne fantáziát, vagy mondjuk a rendezőt érdekli az alapszituáció. Spiró György Koccanása esetében a progresszív jelző vonatkozik a darabra is, az előadásra is. Társadalmi súlya, Magyarország-keresztmetszete miatt lett elővéve és nem a Jenő-hülyenő poén miatt... Persze vannak úgymond hagyományos előadásaink, mint a Koccanás is, vagy a Portugál, de a Portugált megírni és megcsinálni a maga idejében, 12 évvel ezelőtt, az is progresszív gondolat volt. Nálunk senki nem úgy áll neki a munkának, hogy „csináljunk valami biztonságosat”. Azt pedig majd eldönti a hivatásos és nemhivatásos kritika (az interneten hömpölygő, immár olvasható szájhagyomány), hogy akkor mi most milyen művészek is vagyunk.

– A Katona szinte minden előadásával tükröt tart a társadalom elé, reagál a jelenre, összességében azonban mégis kénytelen — ha nem is opportunista lenni, mert az erős szó, de…

Kocsis Gergely: Mondjuk ki nyugodtan: kénytelen opportunista gesztusokat is tenni, ez nem vitás. Az a kérdés, hogy ezek a gesztusok milyen minőséget képviselnek. Ez azonban megítélhetetlen, egyes emberek ízlése egyes válaszokat vár el; erről nem lehet kimutatást készíteni. Ráadásul minden gondolat mellé oda lehet állítani legalább egy ellenpéldát is, tehát képlet nincs. Van olyan előadásunk, amire alig jön a néző, holott könnyed, tréfás vígjáték, amibe igazán nehéz belelátni bármiféle harcos világlátást, nevelő szándékot. Viszont a Cigányok előadáson példuál a csilláron is lógnak, ami mégis csak egy társadalmi probléma, és egyáltalán nem egyszerűen szórakoztató céllal készült. A cél a közönség: az ő belasszózása és kielégítése - és ezen a vékony mezsgyén a Katona kisebb-nagyobb sikerrel egyensúlyoz.

- A közönség más szempontból is probléma: a Golden Dragon egyik előadásán például nagyon fegyelmezetlenek voltak a fiatalok. Te mit hallottál ki a „rendetlenkedésből”? Vagy ez már lepereg és csak próbálsz játszani?

Roland Schimmelpfennig: Golden Dragon c. darabjában Tenki Rékával

Tovább a fotó.színház.hu képgalériájához>>>

Kocsis Gergely: Természetesen nem pereg le, mert följön a színpadra. A pusztán akusztikai zavarkeltés is zavarkeltés, de én nem horgadtam fel ezen tegnap. Nem egyszerű rendbontásnak fogtam fel, hanem valamilyen módon hatott rájuk az, hogy hol vannak, hogy a színpadon mi történik, és nem tudták magukat kontrollálni. Mozi jelleggel nézték az előadást. Később kiderült, hogy ez egy olyan csoport volt, akiknek a többsége életében talán először volt színházban. Viszont azt gondolom, hogy akik itt rendetlenkedtek, azok nagy százaléka talán jó élménnyel távozott. Ha a fele vissszajön közülük hozzánk, vagy egy másik színházba, akkor már megérte. Az inkább aggasztó, hogy mennyire befolyásolta ez a körülmény azoknak az egyébként higgadt, felnőtt nézőknek az estéjét, akik a Katonában ilyet eddig esetleg nem tapasztaltak és aznap is egyszerűen eljöttek megnézni, élvezni a Golden Dragon című előadást.

- Az évad közepén indult az az ifjúsági program, melynek keretein belül ez a csoport jött és bár a program célja színházkedvelő emberek kinevelése, a fiatalok színházzal való megismertetése, megszerettetése, mégis: színházban tényleg talán először járó fiataloknak pont ez a darab nem túl nagy falat?

Kocsis Gergely: Nagy falat, ez tagadhatatlan, de egyrészt én úgy gondolom, az asszociációk szempontjából például nagyon hasznos, jó darabválasztás. Másrészt Végh Ildikó, az ifjúsági program vezetője azt mondja, elég pontosan értik és beindult rá a fantáziájuk. Ez egy erősen formacentrikus előadás, ilyen értelemben nem hagyományos. Mégis értik, hiszen ha azt vesszük, először vannak színházban, tehát nem a hagyományos színházon szocializálódott emberek látnak egyszer csak egy lórúgásszerű egészmást, hanem nyitott, értelmes fiatalok látnak valamit, ami történetesen színház. Nekik nincs mihez képest nézni a Golden Dragont, és úgy remélem, hogy tökéletesen megértik. Ráadásul úgy tudom, már három-négy alkalommal voltak itt hasonló korosztályból csoportok, akik semmiféle ilyen eseményt nem produkáltak. Persze, ha még háromszor ez történik, akkor már egész más hangulatban beszélnénk erről, az igaz.

- A ti pillanatnyi játékotokon kívül is befolyásolja az előadást a nézői vélemény? A Cigányokat például megnézték roma csoportok, akik nagyon markáns jelzéseket adtak egyes jeleneteknél. Azt hiszem, a Cigányok esetében nem alaptalan a kérdés, hogy változtat-e bármin azoknak a reakciója, akikről – legalábbis problémafelvetés szintjén – beszélni szeretnétek. Végül is nem csak róluk, nekik is szól.

Kocsis Gergely: Ez nagyon nehéz kérdés. A romákról való gondolkodás, az egész produkció és a velük való foglalkozás nyilván nem azért történik, hogy az ügy még jobban elmérgesedjen, hanem ellenkezőleg. A cél legalábbis a problémafeltárás, vagy valamiféle haladás az úton. De mivel nem cigányok készítették az előadást, meglehet, hogy azoknak a színházi embereknek, akik itt összefogtak a cigányok életével kapcsolatban, megjeleníteni azt, lehet, hogy voltak sztereotípiáik, tévedéseik. Ez pontosan ugyanolyan, mint mikor színházat ábrázolnak filmben. Az ilyen jelenet sosem igaz. Mindig lefekszik valamilyen szinten azoknak a sztereotíp elvárásoknak, amilyennek a nézők látni szeretnék a színház számukra ismeretlen, hátsó felét. De ezt csak mi vesszük észre, akik tulajdonképpen ott élünk, és valószínűleg csak nekünk fontos, ha nem egészen stimmel. Egyszer például egy plakáton láttam egy szaxofon előtt álló nőt és a fúvóka fordítva volt a szaxofonon. Nem is értettem, hogy képzelik, hogy fotózhatnak ilyet. Aztán azt mondtam, nem teljesen mindegy? Csak a szaxofonosok tudják, hogy fordítva van a fúvóka. Persze ettől a Cigányok vállalkozás mérlege teljesen pozitív...Egyébként én még nem emlékszem olyan esetre, hogy valamilyen reflexió miatt bármelyik rendező azt mondta volna, hogy változtassunk meg valamit, mert félreértették.

- Miután megtudod, milyen előadásban szerepelsz majd következő évadban, és elolvasva a vonatkozó drámát az a reakciód, hogy „Te jó ég, ebből mi lesz…?” kihez-mihez szoktál fordulni? Hogy építed fel ezek után a szerepet, ha nem hiszel abban, hogy értelme van, hogy a közönség értékelni, érteni fogja?

Kocsis Gergely: Úgy, hogy ritkán van ilyen ”Te jó ég”, de azért is szeretem nagyon ezt az alkotó közösséget, aminek tagja vagyok, mert ha gondjaink vannak, akkor is megoldjuk. Szakmai hozzáállással, lélekkel, humorral és csupa egyéb ilyen fennkölt dologgal… Mindent túléltünk együtt. Sokszor gondoltam már, hogy ezt vagy azt nem fogjuk tudni megcsinálni, nem lesz bemutató. Van, hogy az ember nem szereti az írót, a darabot, a szerepét, a helyzeteket, de szereti a kollégáit, akikkel játszik és imádja a vállalkozást. Van egy ilyen furcsa kettősség, mert az „utálom”-ok végigkísérhetik a próbafolyamatot, a „szeretem”-ek viszont bejönnek az előadásokon és a premier közelében, végül pedig azt érezzük, hogy „de jó, hogy mi tudunk együtt dolgozni”. És ezért aztán inkább pozitív a mérleg, mert az ügy, a vállalkozás jó, van értelme.

Fekete Ernővel Molière: A mizantróp - Philinte

Tovább a foto.szinhaz.hu képgalériájához>>>

– Ez a pozitív hozzáállás attól is függ, hogy éppen milyen rendezővel dolgozol?

Kocsis Gergely: Nem, mert nem tudok itt rossz rendezővel dolgozni… Illetve tudnék, ha kívülről hívnának egy rosszat, és én benne lennék a darabban. Szerencsére nem ismerem ezt az érzést. Mind, aki eddig engem rendezett, jobban értett a színházhoz, mint én, pláne sokkal többet tudott a készülő vállalkozásról. Amíg valakiről azt érzem, hogy akárhány lépéssel előttem jár egy próbafolyamatban és ezt az érzetemet képes életben tartani, addig nekem ő éppen jó rendező.

Névjegy

Kocsis Gergely

1999-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, ezután a Katona társulatához szerződött. A Könnyű Esti Sértés színészzenekarban szaxofonozik. Gyakori közreműködője a TÁP Színház előadásainak.

Jelenleg a Katona következő előadásaiban szerepel:

Mi ez a hang? (Dzsesztetés)

Shaw: A hős és a csokoládékatona - Bluntschli kapitány

Weöres: A kétfejű fenevad - Windeck, császári komisszárus; Kolláth gróf

Roland Schimmelpfennig: Golden Dragon

Molière: A mizantróp - Philinte

JEGYVÁSÁRLÁS>>>

Fotó: Takács Zsolt - foto.szinhaz.hu

Forrás: Katona József Színház