Eperjes is pályázott Győrbe

Ketten pályáztak a Győri Nemzeti Színház igazgatói posztjára. Már biztos, hogy Forgács Péter mellett Eperjes Károly indul a posztért. 

Ahogy azt a Színház.hu megírta, két pályázat érkezett be a Győri Nemzeti Színház igazgatói tisztségére kiírt felhívásra csütörtökig az önkormányzathoz. Bár a városháza nem hozta nyilvánosságra a neveket, azt tudni lehetett, hogy az egyik pályázó Forgács Péter, a színház megbízott igazgatója. A városháza szóvivője közölte: előfordulhat, hogy pénteken "befut" még pályázat. Amennyiben a postai bélyegző szerint a beadás határnapján, május 3-án adták fel a dokumentumot, úgy azt a pályaművet még befogadják.

 

eperjesHelen Mirren Oscar-díjas brit színésznő és Eperjes Károly

Szabó Magda Az ajtó című regényéből készülő film forgatásán

 

"A vezetői szék azért maradt üresen, mert Nagy Viktor direktor az önkormányzattal történő közös megegyezés után távozott Győrből. Az igazgatócserére azért volt szükség, mert a város vezetői szerint a közönség elpártolt a teátrumtól. A képviselő-testület nem értett egyet a korábbi igazgató műsorpolitikájával sem. Nagy Viktor menesztése azért váltott ki nagy visszhangot a színházi és politikai körökben, mert ő közismerten közeli kapcsolatokat ápolt a Fidesz meghatározó vezetőivel, akik - a hírek szerint - támogatták korábbi kinevezését. A győri önkormányzat mostani pályázatára jelentkezett Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész, a veszprémi Petőfi Színház művészeti vezetője is" - írja a Népszabadság. 

 

A Színház.hu megkereste Eperjes Károlyt, a veszprémi Petősi Színház művészeti vezetőjét, aki megerősítette a hírt. Ha nyer, Eperjes nem szakad el Veszprémtől, ugyanis a 2012 áprilisában Gorkij Éjjeli menedékhely című drámáját állítja színpadra, így első alkalommal rendez a teátrumban. Ennek kapcsán korábban elmondta, szeretett volna egy darabot íratni a kolontári iszaptragédiáról, beszélt is több íróval, de különböző okok miatt egyik sem tudta vállalni. Ezért esett a választása az Éjjeli menedékhelyre, mert az egy "klasszikus, minőségi darab", s úgy gondolja, hogy érvényes mondanivalója van a kolontári helyzetre is. "Ennek tükrében szeretném megrendezni" - jegyezte meg.

 

 

 

süti beállítások módosítása