Szemlén a Baltazár Színház!

Varázslatos gladiátorok címmel dokumentumfilmet forgatott Kabarcz Zsófi és Boros Panna a Baltazár Színházról, mely mentálisan sérült színészekből áll.

Boros Panna egy főiskolai feladat kapcsán találkozott a társulattal, mély benyomást tett rá a színészek lelkesedése és őszintesége. Nem kevés akadály leküzdése után végre film lett belőle, melyet most a Filmszemlén is bemutattak - írja a Népszava.

 

baltazar

 

Négy éve érlelődik a történet, nagy szerencséjük volt az alkotóknak, hogy a HBO fantáziát látott a filmtervben, így nemcsak a költségvetése lett bővebb, mint egy átlagos magyar dokumentumfilmmé, hanem jóval nagyobb nézőközönséghez is eljuthat a film. Az alkotópáros első nagy dokumentumfilmjét egy évig forgatta. A színtársulat 2010-ben készülő darabja, az Aranylépés szolgált a film alapjául. A színdarab egy társasjátékot mutat be, ahol a hősnek akadálypályán kell végigmennie - olvasható a film ajánlójában.

 

  

 

Az akadályok olyan alapvető emberi értékek, amelyek mindannyiunk számára ugyanazt jelentik - függetlenül attól, hogy fogyatékkal élőkről van-e szó. A dokumentumfilm a darab születését, az alkotók életét és munkáját, és a választott téma során felmerülő társadalmi feszültségeket is körbejárja, és a darab bemutatójával zárul. A film célja, hogy népszerűsítse azt a törekvést, amit a Baltazár Színház képvisel, miközben szerepet vállal egy olyan kultúra megteremtésében, amely a társadalmi integráció lehetőségét nyújtja sérült embereknek. Ahogy nézzük ezeket az embereket nem sajnáljuk őket, hanem inkább irigyeljük. Irigyeljük, ahogy megküzdenek betegségükkel, kis és nagy bajokkal, a világgal, és végül győznek.

süti beállítások módosítása