Haumann Péter nyáron A víg özvegyben szerepel

A Szegedi Szabadtéri Játékok 2011-es évadjának második bemutatója Lehár Ferenc egyik legnépszerűbb és legjelentősebb operettje, A víg özvegy lesz, melynek főszereplői között köszönthetjük Haumann Pétert. A színművész május 17-én 70. születésnapját ünnepli.

A Víg özvegy szegedi szereposztásában a nagy népszerűségnek örvendő Haumann Péter, Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Hernádi Judit mellett operaénekesekre is számítanak, ráadásul a közönségkedvenc operett négy alkalommal is látható a Dóm téren.

Előadások:

2011. július 15., 16. (esőnap július 17.) és

július 22., 23. (esőnap: július 24.)

 

haumannHaumann Péter

A víg özvegy kapcsán a kerek évfordulót ünneplő Haumann Péter művészi pályájáról essék néhány szó:

 

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező.

A Toldy Ferenc Gimnázium elvégzése után a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendéke volt 1959-1963 között, majd a debreceni Csokonai Színháznál indult karrierje 1963-tól. 1966-1970 között a Pécsi Nemzeti Színház társulatának tagja lett, majd 1970-ben 2 évre a budapesti 25. Színházba került. Ezután dolgozott a József Attila Színházban (1972-1973), a Madách Színházban (1973-1988), a Nemzetiben (1988-1991), az Arizona Színházban (1991-1993) és rövid ideig a Radnóti Miklós Színházban. Jelenleg a Katona József Színház tagja 1994 óta. 1999 és 2002 között a Magyar Televízió Slágertévé című műsorát vezette Kovács Katival.

 

Díjai:

* SZOT-díj (1984)

* Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1997)

* Színikritikusok díja a legjobb férfi alakításért (1997)

* Gundel-díj (2001)

* Súgó Csiga díj (2001)

* Prima Primissima-díj (2009)

* A Nemzet Színésze (2010)

 

Főbb színházi szerepei:

* Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (Miska)

* Molnár Ferenc: Doktor úr (Puzsér)

* Thomas Stearns Eliot–Andrew Lloyd Webber: Macskák (George)

* Topor: A bolond (Arthur Kirk)

* Platón: Szókratész védőbeszéde

* Shakespeare: Hamlet (Claudius)

* Arthur Miller: Pillantás a hídról (Eddie Carbone)

* Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága (Figaro)

* Füst Milán: Az árvák (Lock József)

* Hermann: Őrült nők ketrece (Albin)

* Szép Ernő: Vőlegény (Papa)

* Moliére: A fösvény (Harpagon)

* Kleist: Az eltört korsó (Ádám)

* Bart: Oliver (Fagin)

* Simon: A Napsugár fiúk (Willie Clark)

* Simon: Furcsa pár (Félix Unger)

* Molnár Ferenc: Olympia (Ettingen herceg)

* Ben Jonson: Volpone (Volpone)

* Fényes Szabolcs-Szenes Iván: Kikapós patikárius

* Murray Schisgal: New York körbe-körbe (Gus)

* Borisz Paszternak: Doktor Zsivago (Marovszkij, ügyvéd)

* Csurka István: Döglött aknák (Moór Jenő)

* Henrik Ibsen: A tenger asszonya (Arnholm, főgimnáziumi tanár)

* George Bernard Shaw: Sosem lehet tudni (Philip)

 

Rendezései:

* Murray Schisgal: New York körbe-körbe (Pesti Vigadó)

* Nino Manfredi–Nino Marino: Könnyű erkölcsök (Radnóti Színház)

* Szombathy Gyula: Kár lenne nélkülünk (Radnóti Színház)

* Murray Schisgal: New York, New York (Városligeti Színpad)

* Frederick Knott: Éjszakai telefon (Moulin Színpad)

* Murray Schisgal: New York, New York (Kamaraszínház)

 

Biográfia: Szegedi Szabadtéri Játékok

süti beállítások módosítása