Jövőtánc a Jedermannban

Szkéné Színház szervezésében nagy sikerrel elindult egy havi rendszerességgel jelentkező klub, amelyben a kortárs tánc neves hazai, és külföldi szólistái egy-egy új, vagy a hazai közönség számára még ismeretlen szólóprodukcióval mutatkoznak be. 

horvath_csaba

A Jövőtánc egy nem-színházi (an-artist) helyszínen, a Jedermann kávéház kirakatba állított pódiumán, havi rendszerességgel jelentkező kvázi klub, amelyben a kortárs tánc neves hazai, majd később külföldi szólistái egy-egy új, vagy a hazai közönség számára még ismeretlen szólóprodukcióval mutatkoznak be. A bemutatók visszahelyezik jogaiba a színház és tánc alapelemét: a gondolkodó, kétkedő és kérdező, szuverén előadót, aki mondanivalóját, üzenetét a tánc-színpadokon mára túlburjánzó színpadi szcenikai eszközök elhagyásával, az élő, sugárzó, őszinte és meggyőző emberi jelenlétére építve fogalmazza meg.

A Jövőtánc sorozat előadásain a táncos társa esténként egy-egy neves, a kortárs zenét, a népzene és a jazz hagyományait játékába innovatívan beépítő hazai jazz-zenész. Egymást segítve, inspirálva, kettejük interakciója által jön létre az aktuális produkció.

A Jövőtánc az „őstánc", az élőzene és -tánc együttélésének, újrafelfedezésének fóruma.

A sorozat szerkesztője: KGP

 

május 19. 21:00 Horváth Csaba (tánc) - Lőrinszki Attila (nagybőgő)

június 9. 21:00 Lőrinc Katalin (tánc) - Pusztai Gábor (dob)

 

A program ingyenesen látogatható.

Cím: Jedermann kávéház: 1092 Budapest, Ráday utca 58.

asztalfoglalás és egyéb: +36 30 40 636 17

 

http://www.szkene.hu/

http://tranzdanz.hu/

A Jövőtánc támogatói: Nemzeti Kulturális Alap, Szkéné Színház, Jedermann

 

Forrás: Szkéné Színház

süti beállítások módosítása