Szőcs: ha elér minket a kulturális elbizonytalanodás

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár a Budai Vigadóban zártkörű előadáson köszöntötte a 2011-ben 60 éves Magyar Állami Népi Együttest.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium közleményében idézte az államtitkárt, aki az ünnepségen azt mondta, az együttes fennállása óta az európai, azon belül a kárpát-medencei népművészeti hagyományt őrizte, gazdagította, és adta tovább. "Amikor elér bennünket a válságból fakadó kulturális elbizonytalanodás (...) akkor figyeljünk erre a társulatra" - mondta az államtitkár.

 

 

 

A közlés szerint az 1951-ben alapított Magyar Állami Népi Együttes hivatása és feladata, hogy gyűjtse, életben tartsa, és színpadi formában továbbadja a magyar nyelvterület néptáncát és népzenéjét. A társulat, fennállása alatt a világ 50 országának színpadán lépett fel, és több mint 8 millió néző elismerését vívta ki.
A jubileumot többek között a "60 év" című előadással ünneplik, amelyet először márciusban láthatott a közönség a Thália Színházban. A műsor válogatás az együttes eddigi három nagy korszakának koreográfiáiból, bemutatva a Rábai Miklós, a Timár Sándor, valamint a Sebő Ferenc és Mihályi Gábor nevével fémjelzett időszakokat.


A Budai Vigadóban megnyílt a Tánckép című kiállítás, amelyen Dusa Gábor fotóművész az elmúlt tíz évben a társulat előadásain készült felvételei láthatóak. A tervek szerint a fotókat a jubileumi évben több fővárosi és vidéki helyszínen is bemutatják.

süti beállítások módosítása