Felemás Rigoletto

Ezúttal két külföldi énekes lépett színpadra: Gildát Patricia Ciofi, a Mantuai herceget pedig José Bros alakította. Rigolettót Kálmándi Mihály, míg a két középszerepet (Sparafucile és Maddalena) Rácz István és Gál Erika játszotta.

Összességében egy "jó-közepes" produkciót láthattunk, de az előadással kapcsolatban felemás érzéseim vannak.

A címszerepet éneklő Kálmándi Mihály nagyszerű teljesítményt nyújtott. Vannak persze nála nagyobb hangok, de Kálmándi Mihály is szép, meleg színű bariton hang birtokosa, és ami az előadásmódot illeti, csak jót mondhatok. "Kálmándi Mihály nagyszerű teljesítményt nyújtott..." Nem tudom, mióta énekli Rigoletto szerepét, de úgy tűnt, mintha világéletében ezt énekelte volna. Rendkívül magabiztosan, kiváló stílusérzékkel szólaltatta meg a címszereplő szólamát (kis túlzással akár lemezre is lehetett volna venni). A magas hangoknál kevésbé szárnyal a hangja, de ezeket is megbízhatóan, pontosan énekli. Alkatilag azonban nehezen volt róla elhihető, hogy ő egy udvari bolond, szerintem elég szerencsétlenül is volt maszkírozva. Bohócként színészileg is kevésbé volt meggyőző, mint apaként, a Gildával való duettekben. Igaz, ez olykor a rendezés hibája is volt (a palota-beli jelenetekről lásd még alább). A második felvonásbeli belépőjekor ("La ra, la ra") ugyanakkor a zenekar tempóját találtam túl gyorsnak ahhoz, hogy a bariton szólam jobban kibontakozhasson. (Az első felvonásban egyébként az énekes nehéz helyzetbe került: Gildához megérkezve ugyanis nem tudott a ház udvarába belépni, mivel a kapu beragadt. Feltalálta magát, és elölről megkerülte a díszletet. Giovanna azonban addigra az ajtóhoz ért és neki sikerült is azt kinyitnia, de addigra Rigoletto már bent volt...)

Kálmándi Mihály (Rigoletto)

A Gildát éneklő Patrizia Ciofit vegyes érzésekkel hallgattam. Az énekesnő mögött olyan fellépések vannak, mint például Violetta szerepe a milánói Scalában, tényleg világsztárról van tehát szó. A hangszíne gyönyörű, a magasabb hangok puhán, csengően, már-már éteri szépséggel szólnak. Igaz, a háromvonalas C felett erőlködik, ezeket a hangokat az áriájában és a II. felvonás végén is alacsonyan énekelte. A gond persze nem ez a két rosszul sikerült hang volt, hanem az, hogy minden szépsége ellenére a hang kissé üresen szól. Hiányzik belőle a karakter, nem fogja meg igazán a hallgatót, inkább "csak" szép. Színészi játékával szemben egyébként nem volt különösebb kifogásom.

Patrizia Ciofi (Gilda)

A Mantuai herceget alakító spanyol José Bros nem igazán aratott sikert és nem véletlenül. Ő is megjárta már a világ nagy operaszínpadait a Scalától a Teatro Colon-ig, de ha ezt nem tudom, nem gondoltam volna róla. Alkatilag nehezen hihető el róla a vonzó, nőcsábász herceg, de ez másodlagos. A hangja viszont túl vékony a szerephez. Arról, hogy inkább egy lírai vagy egy (lyrico-)spinto hangú énekesnek áll-e jobban a Herceg szerepe, megoszlanak a vélemények. Hozzám az utóbbi áll közelebb (az első felvonásbeli Gilda-Herceg duett vagy a harmadik felvonás kvartettje például erősebb hangot kíván). Vannak persze ellenpéldák: Kraus vagy Pavarotti hangja is vékonyabb volt, de ők meggyőzően tudták megformálni a karaktert és át tudták énekelni a Rigolettóban a zenekart. José Brosnak ez kevésbé ment, és a magasságai sem voltak elég meggyőzőek. Összességében egy elég közepes produkciót hallhattunk tőle. (Ezzel a hanggal véleményem szerint inkább Nemorinót kellene énekelnie, mint Mantuai herceget.)

José Bros (a Herceg)

Sparafucile szerepében Rácz István lépett fel, aki teljes mértékben megfelelt a várakozásoknak. Hangilag magabiztos volt, színészileg pedig többet is nyújtott, mint amit ebben a szerepben általában látni szoktunk. Erős színpadi jelenléte van, minden mozdulata kifejező, a III. felvonásban meghatározó szereplővé tette a bérgyilkost.

Gál Erikáról hasonlóan jókat tudok mondani. Maddalena szerepe nem túl hálás, de kiváló mezzoszopránunk így is kihozta a szerepből, amit lehetett. Csábító volt, a kvartett sikeréből pedig hangilag is kivette a részét.

A Kocsár Balázs dirigálta zenekar nekem kicsit egysíkúan, de magabiztosan játszott, egységes hangzással; ez az opera vélhetően igen jól begyakorolt darab már a számukra.

A férfikórusra sem lehetett panasz, bár az első felvonásban hiányoltam az erőteljesebb hangzást.

A kisebb szerepek tekintetében el voltunk kényeztetve. A Monterone grófot alakító Gurbán János az első felvonás néhány mondatos szerepében - némi túlzással élve - jobban felhívta magára a figyelmet, mint a Herceget alakító tenorista. Giovannát Gémes Katalin énekelte, Marullo, illetve Ceprano gróf szerepét pedig olyan énekesek játszották, mint Sárkány Kázmér és Tóth János.

Patrizia Ciofi (Gilda) és Kálmándi Mihály (Rigoletto)

A rendezés nem új, éppen ezért részletesebben nem kívánok vele foglalkozni. Röviden: igen sok kívánnivalót hagy maga után.
Néhány példa.
Az első és a harmadik felvonás palotabeli jelenetei igen monumentális színpadképek kialakítására adnak lehetőséget. Ehhez képest a ferdén elhelyezett falak itt kifejezetten levágták, leszűkítették a teret. "...életszerűtlen jelenet..." Nem tudom, miért kezd az első felvonásban Monterone lövöldözni (ráadásul, ha jól láttam, nem is talált el senkit...). Az I. felvonás Rigoletto-Sparafucile duettje a függöny előtt játszódik, holott ők a történet szerint az utcán, sikátorban találkoznak. Nyilván a színváltás miatt történt így, de ezt azért másképp is meg lehetett volna oldani (akár rövid szünettel). A harmadik felvonásban viszont már tényleg semmi nem indokolta, hogy ismét a függöny előtt történjen a dialógus. A színpadkép ugyanis itt alig változott, csak a fogadó ajtaja lett bezárva (de ezt Maddalena vagy Sparafucile is becsukhatta volna...) A legnagyobb melléfogásnak viszont a zárójelenetet tartottam. A haldokló Gilda itt felállt (rendben van, volt még annyi ereje), Rigoletto azonban arrébb ment és néhány méterről szemlélte lánya haláltusáját, küzdelmét, hogy talpon és életben maradjon... Idétlen, életszerűtlen jelenet volt.

A Májusünnep rövid mérlege: a Rigoletto felemásra sikeredett, a Manon Lescaut nagyon rossz volt, az Otello viszont nagyon jó. (Rövidesen a negyedik eseményről, Renée Fleming koncertjéről is beszámolunk.)

Csák Balázs

Fotó: Juhász Attila

Patrizia Ciofi (Gilda) és José Bros (a Herceg)

Patrizia Ciofi (Gilda) és Kálmándi Mihály (Rigoletto)

2011. május 18., Magyar Állami Operaház

Giuseppe Verdi:

Rigoletto

Opera három felvonásban

Szövegíró: Francesco Maria Piave
Magyar nyelvű feliratok: Romhányi Ágnes
Díszlettervező: Csikós Attila
Jelmeztervező: Velich Rita
Koreográfus: Lőcsei Jenő
Karigazgató: Szabó Sipos Máté
Karmester: Kocsár Balázs

Rendező: Szinetár Miklós, Harangi Mária

Szereplők:
Rigoletto - Kálmándi Mihály
Gilda - Patrizia Ciofi
A mantuai herceg - José Bros

Sparafucile - Rácz István
Maddalena - Gál Erika
Giovanna - Gémes Katalin
Monterone gróf - Gurbán János
Marullo, udvaronc - Sárkány Kázmér
Borsa, udvaronc - Kiss Péter
Ceprano gróf - Tóth János
Ceprano grófné - Fülöp Zsuzsanna
Porkoláb - Farkas Gábor
Apród - Markovics Erika