I. Lévay Szilveszter Nemzetközi Musicalverseny

Nyolc ország kilenc városában kerültek megrendezésre az I. Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekverseny elődöntői. Az érdeklődés hatalmas volt, a helyi szakemberekből álló zsűrik több mint 300 jelentkezőt hallgattak végig - közülük majdnem ötvenen jutnak a szabadkai középdöntőbe június végén. A budapesti selejtezőre több mint 130-an adták be a jelentkezési lapot.

2011 nagyszabású musical-projektje a Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekverseny, melynek célja lehetőséget adni a világ legkülönbözőbb országaiból, városaiból érkező tehetséges fiatalok megmérettetésére, elsősorban a világhírű, magyar származású zeneszerző művein keresztül.

 

szilveszter01Lévay Szilveszter a budapesti elődöntőn

Az elődöntők lezajlottak már Marosvásárhelyen, Bukarestben, Münchenben, Tokióban, Szöulban, Grazban, a komponista szülővárosában, Szabadkán, valamint Budapesten. A szlovákiai helyszínen, az Érsekújvári Rockszínpadon betegség miatt csak június 6-án tartják az első megmérettetést. A helyi szakemberekből álló zsűri mindenhol három kategóriában hallgatta meg a fiatal énekeseket:

- női szóló (pl.: Elisabeth, Én, Constanze, Marie Antoinette, Waldstätten bárónő, Nannerl, Mrs. Danvers, Beatrice);

- férfi szóló (pl.: Wolfgang Mozart, Maxim de Winter, Halál, Rudolf, Colloredo);

- karakterénekes (pl.: Mrs. van Hopper, Jack Fawell, Schikaneder, Lucheni, Frau Wolf).

 

A magyarországi elődöntőn, a Budapesti Operettszínházban két nap alatt több mint száz versenyző lépett a zsűri elé, melynek tagja volt Janza Kata színművész, Kocsák Tibor zeneszerző, a Madách Színház zenei vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense, Makláry László karmester, az Operettszínház főzeneigazgatója és Lőrinczy György kulturális menedzser, a Pentaton Művész- és Koncertügynökség ügyvezetője. A versenyre a névadó komponista, Lévay Szilveszter is ellátogatott, aki jótanácsokkal is segítette a fiatal énekeseket.

17 fiatal tehetséget juttattak tovább a középdöntőbe, kategóriák szerint az alábbi művészeket:

Férfi szóló: Borbély Richárd, Kocsis Dénes, Veréb Tamás, Kádár Szabolcs, Lipics Barna, Sándor Péter, Szabó Dávid, Szentmártoni Norman, Zádori Szilárd, Barkóczi Sándor.

Női szóló: Baranyai Annamária, Tóth Angelika, Kiss Kamilla, Simon Boglárka

Karakterénekes: Kerényi Miklós Máté, Horváth Cintia, Fejes Szandra.

 

szilveszter02A zsűri

A helyi zsűrik minden városban egyébként a jelentkezések arányában választották ki a legjobbakat, így Grazból hat, Münchenből hét, Marosvásárhelyről két, Bukarestből három, Szabadkáról négy, Tokióból és Szöulból pedig két-két versenyző lesz ott a 2011. június 29-30-i szabadkai középdöntőben, ahol már nemzetközi zsűri előtt lépnek fel. Itt két számot kell előadniuk: egyet Lévay Szilveszter művéből, illetve a világ musicalirodalmából egy szabadon választott dalt. A döntőre 2011. július 1-jén, pénteken este kerül sor a Szabadka melletti Palics Szabadtéri Színpadán, ahol az énekeseket már a Budapesti Operettszínház Zenekara kíséri. Itt Lévay-szólókat és -duetteket, valamint más musicalszerzők dalait kell megszólaltatniuk.

Az I. Lévay Szilveszter Nemzetközi Musicalversenyt egy nagyszabású gála zárja KERO® rendezésében a Budapesti Operettszínházban, 2011. július 4-én este, ahol a döntősökön kívül már befutott művészek is fellépnek majd, csakúgy, mint a palicsi döntőn. Lévay Szilveszter egyébként több előselejtezőn maga is részt vett, s elmondta, hatalmas örömmel tölti el, hogy minden városban sikerült olyan fiatal tehetségeket felfedezni, akikből a jövő musicalsztárjai lehetnek.

 

Forrás: Budapesti Operettszínház

süti beállítások módosítása