"Lavinaként temet" az egri adósság

Miniszteri segítséget kér az egri színház igazgatója, mivel - Blaskó Balázs megfogalmazása szerint - "tetszhalott állapotba került" az intézmény a maga előtt görgetett adósságállomány miatt. Blaskó levelében emlékeztetett arra, hogy mintegy 25 millió forintnyi számlatartozással vette át az intézmény vezetését, ám ez az összeg mára megközelítette a 60 millió forintot, és a hiány "lavinaként temeti maga alá" a társulatot.

Ebben a helyzetben "utasítás szerint nem vállalhatok olyan hosszú távú kötelezettségeket, mint a társulatépítő szerződtetési folyamat lezárása, amelyre a 2011/2012-es színházi évad épül, ezzel összefüggésben nem tudok műsortervet hirdetni, és megkezdeni a bérletárusítást, amely saját bevételként megalapozhatná az őszi szezonkezdést" - mutat rá az igazgató.

 

Hozzáteszi: mindeközben, a fenntartó Heves Megyei Önkormányzat egy pervesztés nyomán adósságkezelő biztos gondnoksága alá került. Ez pedig azt jelenti, hogy a fenntartó számára a kötelező önkormányzati feladatok ellátása a prioritás, és az önként vállalt kötelezettségek, mint a Gárdonyi Géza Színház működésének finanszírozása is "tizedrangú kérdéssé" vált.

 

blaskobalazs
A direktor hangsúlyozza, hogy a többi között a magyar kultúra védelmében, illetve az egri Gárdonyi Géza Színház 124 közalkalmazottja, mintegy 40 egyéb dolgozója, és családtagjaik nevében, művészek, műszakiak, irodai dolgozók, és hozzátartozóik, összesen csaknem 500 ember érdekében kér miniszteri segítséget.

Blaskó Balázs levelében arra kéri Réthelyi Miklóst, hogy a rendelkezésére álló keretből vagy egyéb fellelhető forrásból sürgősen "tegyen intézkedést az életmentő hiánypótlásra". "Ha nem tudom megalapozni a következő évad indítását, kihalt színházunk homlokzatára ősszel könnyen az "Élt 25 évet" felirat kerülhet" - fogalmaz az igazgató.

Habis László, Eger fideszes polgármestere és Szabó Róbert, a Heves Megyei Önkormányzat szintén fideszes elnöke május 20-án közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a város és Heves megye összefog az egri Gárdonyi Géza Színház működésének fenntartása érdekében. 

Szabó Róbert akkor emlékeztetett arra, hogy a bíróság adósságrendezési eljárást indított a megye ellen a budapesti HVL INVEST Kft. kezdeményezésére. A társaság azt követően kezdeményezte a bíróságnál az eljárást, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen 280 millió forint kifizetésére kötelezte a megyei önkormányzatot. Az eljárás megindulását követően, a megyegyűlés május 27-i ülésén Sámoly György, az önkormányzat mellé kirendelt pénzügyi biztos azt közölte, hogy a megye az adósságrendezési eljárás ideje alatt - erre a törvény szerint 210 nap áll rendelkezésre - csak a önkormányzati törvényben megfogalmazott kötelező feladatokat finanszírozhatja.

 

Kapcsolódó anyag:

Blaskó Balázs levele

süti beállítások módosítása