A csatát nem tudják sérült nélkül megvívni

 A szereposztás ugyan kész, ám mégis "virtuális évadnak" néz elébe a Gárdonyi GézaSzínház, mert a fenntartó Heves Megyei Önkormányzat ellen megindult adósságellenőrzési eljárás miatt nincs aki finanszírozza a teátrum működését - jelentette ki a színház igazgatója, az évadzáró társulati ülésen pénteken Egerben.

Az eljárás miatt a megyének vészköltségvetést kell készítenie, amely már nem tartalmazhatja a színház fenntartását, ami nem kötelező önkormányzati feladat - közölte Blaskó Balázs. Az igazgató elmondta, ebben a helyzetben nem tudja leszerződtetni a kiszemelt színészeket és táncosokat, illetve a saját bevételeket megalapozó bérletárusítást sem tudják elkezdeni.


Blaskó Balázs, aki korábban levélben kért segítséget Réthelyi Miklóstól, a kultúráért is felelős tárca vezetőjétől hangsúlyozta, hogy a maga részéről mindent megtesz a továbbműködtetés érdekében. Kész a parlamentbe és az illetékes minisztériumba is elmenni a támogatás megszerzéséért. Ugyanakkor ma az a legfőbb gond, hogy egyelőre senkinek nincs jogcíme, még akár a 124 munkavállaló bérének kiutalására sem. Annak a reményének adott hangot, hogy a megye és a város vezetése egy hónapon belül megoldást talál a kialakult helyzetre és augusztusban elkezdhetik a bérletek értékesítését. Amennyiben a bérekre valahonnan kapnak pénzt, a bérlet és jegyeladásokból decemberig, januárig elélhet a Gárdonyi Géza Színház - tette hozzá.

 

blaskob


Szabó Róbert, a Heves Megyei Önkormányzat elnöke a társulati ülésen Dobó István várvédő kapitányhoz hasonlította az önmaga helyzetét. Közölte: az biztos, hogy valamilyen formában tovább fog működni a színház, ám mint Dobó István az 1552-es ostrom idején, ő sem mondhatja, hogy senkinek egy haja szála sem görbül meg. A csatát nem tudják úgy megvívni, hogy egyetlen sérült sem lesz - fogalmazott a politikus.


Annak a reményének adott hangot, hogy Eger városával közösen július elejéig valamilyen megoldást találnak a teátrum továbbfinanszírozására.
A társulati ülésen a kialakult helyzetre tekintettel elmaradt az elmúlt évad értékelése, sőt az ilyenkor szokásos díjakat, a többi között az év színésznőjének és színészének járó elismeréseket sem osztották ki.


A bíróság azutánrendelt el adósságrendezési eljárást a megye ellen a budapesti HVL INVEST  Kft. kezdeményezésére, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen 280 millió forint kifizetésére kötelezte az önkormányzatot, ám a megye nem fizetett. Az eljárás megindult, majd a megyegyűlés május 27-i ülésén Sámoly György, az önkormányzat mellé kirendelt pénzügyi biztos azt közölte, hogy a megye az adósságrendezési eljárás ideje alatt - erre a törvény szerint 210 nap áll rendelkezésre - csak az önkormányzati törvényben megfogalmazott kötelező feladatokat finanszírozhatja.

süti beállítások módosítása