Elfogadták Horváth Ádám lemondását

A nemzeti erőforrás miniszter pénteken közös megegyezéssel megszüntette Horváth Ádám főigazgatói munkaviszonyát. A Magyar Állami Operaház főigazgatójává szerdán kinevezett énekes maga ajánlotta fel lemondását pénteken.

Horváth Ádám közölte: "A Magyar Állami Operaház és a magyaroperajátszás sikeres jövője érdekében a mai napon a miniszter úrnak felajánlom lemondásomat, amennyiben ezzel a kialakult helyzet megoldását szolgálom". Hangsúlyozta: a főigazgatói tisztségre beadott pályázatát a kilenc tagú szakmai bíráló bizottság érvényesnek tekintette, és nyolc tagja ajánlotta első helyen a döntéshozó figyelmébe. Hozzátette azonban: meggyőződése, hogy a Magyar Állami Operaház mindenkori vezetőjének - a pályázatot övező szakmai konszenzuson túl - a miniszterelnök, a nemzeti erőforrás miniszter és a kulturális államtitkár támogatásával egyaránt rendelkeznie kell. 

 

horvathadamHorváth Ádám


"Mindannyiunk számára, akik életünket elköteleztük a magyar opera és balett ügye mellett, fontos, hogy tiszta, átlátható viszonyok határozzák meg a Magyar Állami Operaháznak a jövőjét" - mutatott rá közleményében Horváth Ádám.

 

Ezután történt, hogy Réthelyi Miklós közös megegyezéssel, június 3-ai hatállyal megszüntette Horváth Ádámnak az operaház főigazgatói munkakörére szóló munkaviszonyát, amelyet június 1.-én létesített. Ezzel Horváth miniszteri biztosi kinevezése is megszűnt. Az operaház főigazgatói posztjára történő kinevezés módjáról a június 7-ei kormányülésen döntenek. Addig Mozsár István jelenlegi ügyvezető igazgatót bízzák meg a dalszínház vezetésével - olvasható a tárca közleményében.

 

horvath_rethelyiHorváth Ádám kinevezésekor


Szerdán este a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) elárulta, hogy csak később lesz döntés a főigazgató személyéről, és Horváth Ádám miniszteri biztosként viheti tovább az operaház vezetését. Felidézték, hogy a kormány keddi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök feladatul tűzte Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek, hogy az Opera főigazgatói pályázatáról ne hozzon döntést a soron következő kormányülés előtt, amelyen értékelik az operaház helyzetét, finanszírozását és vezetését, ennek részeként Horváth Ádám  miniszteri biztosi tevékenységét is. Így a kinevezés érvényessége és fenntarthatósága kérdéses. Horváth Ádám ugyanakkor szerda este tudatta, hogy főigazgatói munkaszerződését már a nap folyamán aláírták.

 

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a jövő keddi kormányülésen értékelik az operaház helyzetét, finanszírozását és vezetését. Horváth Ádámnak beszámolót kell készítenie a kormányülés elé.

süti beállítások módosítása