Európai országok színházai Párizsban

A Théâtre de la Ville újabb törekvése, hogy minden év júniusában egy-egy európai ország új színházi törekvéseit mutassa be. Idén június 3-tól 19-ig a színház valamennyi helységében, a nagyteremben a kávézóban, valamint a második játszóhelyükön, a Théâtre des Abbesses-ben Nagy-Britanniából, Olaszországból és Portugáliából érkező művészek mutatkoznak be. A produkciók és felolvasások közül néhányat a Radio France is közvetít.

laville

 

Izgalmasnak ígérkezik a londoni Young Vic és a Théâtre de la Ville közös produkciója, Jon Foss: I Am the Wind című darabjának előadása, amelyet Patrice Chéreau rendezett. Ezt követi három, a francia közönség számára eddig ismeretlen, különleges angol társulat bemutatkozása. Az 1927 elnevezésű csapat 2008-ban alakult, az Edinburgh fesztiválon arattak nagy sikert előző előadásukkal, amellyel több nemzetközi turnén is részt vettek. The Animals and Children Took to the Streets, tulajdonképpen a második produkciójuk, amely felhasználja a némafilm, a kabaré, a pikareszk regények stílusát és dramaturgiáját is felhasználja . A társulat a következő projektjét a Berlini Operaházzal közösen valósítja meg.

Cora Bissett: Roadkill –jét a Traverse Theatre mutatta be. A Skóciába csempészett, és sex szolgáltatásokra kényszerített fiatal lányok elbeszéléseire épülő mű azt mutatja meg, hogyan jön rá a rettentő szegény családban létező főhősnő arra, hogy a megmentőnek mutatkozó „nagynéni", milyen munkát szerzett a számára.

Több angol darabot, többek között Edward Bond, Dennis Kelly, Mike Bartlett, Simon Stephens, Dave Hare egy-egy művét is felolvassák.

Olaszországból az ismert filmrendező, Mario Martone rendezte Operette morali című előadása lesz látható. Ebben Giacomo Leopardi a most 150 éves egységét ünneplő Itália kulturális egységét fogalmazza meg.

 

Forrás: ITI Magyar Központ

süti beállítások módosítása