A Katona József Színházban áprilisban bemutatott Nordost című darab a 2002 októberi moszkvai túszdrámát dolgozza fel, melynek következtében 130 ember vesztette életét. Az Odeon ehez kapcsolódva ajánlja az Emberek és istenek című filmet, mely szintén megtörtént eseten alapul: 1996-ban iszlám terroristáék kivégeztek hét trappista szerzetest Algériában.
Fotógaléria a Katona József Színház Nordost című előadásról a Foto.szinhaz.hu-n >>>
fotók: Takács Zsolt
Emberek és istenek
Az 1991-ben kitört, közel tíz éven át tartó polgárháború legvadabb tombolása alatt, 1996-ban játszódik Xavier Bauvois tavalyi filmje. Az országban működő trappista rend szerzetesei tisztában voltak a veszéllyel, melyet a zavargások – és különösen a Fegyveres Iszlám Csoport (GIA) egyre agresszívabb megjelenései – jelentenek rájuk és közösségükre nézve. Súlyos döntést kell hozniuk: maradnak-e kirendelt állomáshelyükön, beteljesítve ezzel a rájuk ruházott, és általuk vállalt küldetést, vagy elmenekülnek, elkerülve így az idővel biztosan rájuk váró halált, és az életet választják.
Az algériai polgárháború 1991-ben kezdődött, mikor az egypártrendszer befejezését jelentő szabad választások második fordulóját végül mégsem engedélyezte az akkor regnáló kormány. Tulajdonképpen ez váltotta ki a közel tíz évig tartó zavargást, melyben a felkelők célja kezdetben csupán az első forduló eredményeinek elismertetése volt – idővel azonban eszkalálódott a konfliktus.
Xívier Bauvois filmjének cselekménye az összecsapások ötödik évében, 1995-ben indul, és egy itt működő szerzetesi közösségre koncentrál, az ő szemszögükből mutatva 
be az eseményeket. A Tibhirine közelében lévő trappista kolostorban élő barátok békében, nyugalomban és teljes összhangban élnek a környékbeliekkel: bár az ország államvallása az iszlám (a lakosság 99%-a számít muzulmánnak), a katolikusok kifejezetten jó viszonyt ápolnak a környékbeliekkel, kölcsönösen tiszteletben tartva egymás hitét, vallását és szokásait. (A trappista rend egyébként az egyház egyik legszigorúbb, egyben legpuritánabb szerzetesrendje: kifejezetten egyszerű körülmények között élnek, napjaikra a többszöri énekes liturgia, a szigorú aszkézis, és a fizikai munka jellemző – utóbbi elsősorban mezőgazdasági tevékenységet jelent, ennek eredménye többek között a trappista sajt és sör is.)
A frontvonal közeledése egyre biztosabb és közvetlenebb fenyegetést jelent mindenki számára: az események irányítójaként ismert Fegyveres Iszlám Csoport (GIA) először a falubeli lakosságot terrorizálja, ám nyilvánvaló: hamarosan a kolostort is elérik. A szerzeteseknek pedig dönteniük kell, maradnak-e vagy mennek. A maradással beteljesítik azt, amire felesküdtek és fogadalmat tettek, noha ez egyben a biztos halált is jelenti, melynél csupán az óra eljövetelének időpontja kérdéses. Csak akkor tűnik biztosnak életben maradásuk, ha hazatérnek, ahogy erről egyébként írásos utasítás is érkezik a francia kormánytól; de vajon melyik döntésükkel maradnak hűek önmagukhoz és hitükhöz? Tudják-e vállalni a maradással, hogy – a címben is idézett Zsoltárok könyve-idézetszavaival élve – „meghalnak, mint a közember, és elhullanak, mint akármely főember".
Amilyen rendkívüliek a körülmények, melyben hőseinknek döntést kell hozniuk, és amilyen nehéz a választás, annyira magától értetődő, hogy csak két lehetőség áll előttük, és semmiféle kompromisszum nem lehetséges – sem az őket fenyegető fegyveresekkel, sem az otthoni kormánnyal, sem önmagukkal szemben.
A film az ehhez az élet-halál döntéshez vezető utat ábrázolja, mindezt annyira egyszerű és tiszta stílusban, amit nem a téma, hanem főszereplőinek jelleme és gondolkodása határoz meg. Hősei épp azáltal diadalmaskodnak és magasztosulnak fel, hogy mi sem áll tőlük távolabb, mint a szándékolt hőssé válás. Egyszerű emberek maradnának, akik a hallott belső hangot követve szolgálnak, végzik feladatukat – és maradnak emberek.
FEKETE TAMÁS
Kánikulai délután (1975)
Míg az amerikai mozinézők izgatottan követték a Corleone család sorsának alakulását (Keresztapa) vagy lélegzetvisszafojtva figyelték a kamion elől menekülő szerencsétlen kisembert (Párbaj), azalatt néhány fiatal bankrablásra készült valahol Brooklynban. Az akció kudarcba fulladt, mégis pár óra leforgása alatt az eset valóságos médiaszenzációvá vált, aminek sztárjai a rablók és túszaik voltak. Mindez 1972 egyik forró augusztusi napján történt. A nem mindennapi, fordulatokban gazdag esemén
yből alig három év elteltével készült film, a direktori székben pedig az a Sidney Lumet foglalt helyet, aki akkor már jelentős műveket (12 dühös ember, Gyilkosság az Orient Expresszen, Serpico) tudhatott magáénak.
A Kánikulai délután nem tartozott a hetvenes évek ún. Új Hollywood irányzatához, mikor a mozik Spielberg, Lucas és Coppola sikereitől voltak hangosak. Lumet már egy idősebb generáció (Altman, Arthur Penn) képviselője, ennek ellenére egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk jelentőségéről, hiszen filmjének frissessége és hatása a mai napig ugyanolyan tagadhatatlan, mint a Cápáé vagy akár a Csillagok háborújáé. Alig találunk olyan bankrablós, ún. heist-filmet (ld. A belső ember), vagy túszejtős drámát (ld. Őrült város) az elmúlt harminchat évből, amely ne utalna Lumet remekművére. Ám a Kánikulai délután nemcsak témaválasztása, hanem színészeinek alakítása miatt is emlékezetessé vált. Al Pacino és John Cazale (akik a Keresztapa után ismét egy filmben szerepelnek) páros minden mozdulata, ügyetlenkedése hitelesebbé, emberibbé formálja az általuk játszott karaktereket. Ehhez persze egy remek forgatókönyv is kellett Frank Pierson tollából. A szerző kimért pontossággal bontja ki a rablást és tárja fel annak kiváltó okát, miközben elég időt szentel a mellékszereplőknek, a média bírálatának, és nem utolsó sorban olyan, azóta híressé vált jeleneteket is írt (elég csak Pacino rendőröket provokáló pillanataira gondolnunk), melyeket a legkülönbözőbb filmek és díjátadók idéznek, vagy parodizálnak.
A Kánikulai délután a nemrég nyolcvanhat éves korában elhunyt Lumet talán legjobb munkája, melyben felsorakoztatja életművének valamennyi jellegzetességét, az igazságért küzdő hősöket, a hosszú, drámai párbeszédeket, a sokkoló befejezést, és persze kedvelt városát, New Yorkot.
Érdekességként végül tegyük hozzá, hogy ha netán valahol a Terminátor második részének azt a jelenetét látjuk, melyben Schwarzenegger egy virágdobozba rejti el fegyverét, jusson eszünkbe, hogy ezt a Kánikulai délutánban Pacino is megtette, mielőtt belépett volna a bankba.
További ajánlatok
A Kánikulai délutánhoz ajánljuk még kölcsönzőinknek Steven Spielberg második nagyjátékfilmjét, az 1974-ben készült Sugarlandi hajtóvadászatot, mely szintén egy megtörtént, ám egészen szokatlan túszdrámán alapul. A főhősnő, miután megszöktette férjét a börtönből, ráveszi, hogy szerezzék vissza egyetlen fiukat a gyámhatóságtól. Útjuk során túszul ejtenek egy őket igazoltató rendőrt, ám ez csak a kezdete az egész Texas államon átívelő üldözésnek, melyből természetesen sem a dühödt hatóságok, sem a rablókat hősökként ábrázoló média sem maradhat ki.
Az amerikai kontinenst elhagyva ajánljuk még a 2008-as Baader-Meinhof csoport című német filmet, mely végig követi a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) alakulását, elhíresült terrorcselekményeit, valamint a tagok ellen folytatott pereskedéseket, továbbá az orosz-francia koprodukcióban készült Őrültek házát, melyben a rendező, Andrej Koncsalovszkij egy elmegyógyintézet betegein keresztül mutatja be az oroszok és csecsenek zűrzavaros és értelmetlen háborúját.
 |  |  |  |
ZALÁN MÁRK
Színház: Nordost (Katona)
Kapcsolódó DVD-ajánlat:
Mozi-ajánlat:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.