Zsótér és Mohácsi is megy a Radnótiba

A jövő évadban négy bemutatót tart a budapesti Radnóti Színház társulata; A vágy villamosát és a Bolha a fülbe című Feydeau-darabot is műsorára tűzi a színház, amely a héten tartotta évadzáró társulati ülését. Bálint András igazgató elmondta, hogy a színház a 2010/2011-es évadban 210 előadást tartott több mint 50 ezer nézővel. Kiemelte: a látogatottság a 103 százalékot is meghaladta. "Nagyon jól sikerült az évad, az előadásokat sokan nézték" - hangsúlyozta.

Az elmúlt év bemutatói közül az Alkony (Iszaak Babel), és a Yerma (Federico García Lorca) című előadást emelte ki. Beszámolt arról, hogy a bukaresti Nemzeti Színházban tartott vendégjátékon nagy sikerrel játszották Bereményi Géza és Kovács Krisztina Apacsok című darabját. Emlékeztetett arra, hogy az előadásból film is készült Török Ferenc rendezésében, amely a 42. Magyar Filmszemlén a tévéfilmes kategóriában megosztott fődíjat kapott, a filmben nyújtott alakításáért pedig Szervét Tibort a legjobb férfi mellékszereplő díjával tüntették ki.

 

balinta


Felidézte, hogy a budapesti Katona József Színházzal és az Örkény Színházzal közösen tavaly ősszel színházi vetélkedőt hirdettek budapesti, vidéki és határon túli középiskolások számára. A megmérettetésen, amely sikerrel zajlott le, végül több mint 2000 diák és csaknem 300 iskola vett részt. Mint az igazgató megjegyezte, a vetélkedőt az új évadban is szeretnék folytatni.

 

Zsótér és Mohácsi is rendez majd

 

A jövő évadról szólva elárulta: októberben Zsótér Sándor rendezésében mutatja be a színház Tennessee Williams A vágy villamosa című darabját. A következő premiert decemberben tartják: Térey János Protokoll című művét Valló Péter állítja színpadra. Georges Feydeau Bolha a fülbe című vígjátékát pedig, amelynek bemutatóját márciusra tervezik, Mohácsi János rendezi. Úr és kutya címmel láthatja a közönség Bálint András estjét; az összeállításban Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Babits Mihály, Homérosz, Thomas Mann és Bächer Iván művei hangzanak el Deák Krisztina rendezésében. Ezt a premiert áprilisra tervezik.

 


Jövőre repertoáron marad A kripli, a Prah, az Apacsok, a Bárány Boldizsár, a Naftalin, A Főfőnök, az Alkony, a Pygmalion, a Yerma című darab és Bálint András Radnóti-estje, továbbá a Nemsenkilény, Börcsök Enikő előadása. Az évadnyitót augusztus 29-én tartják, előadásokat szeptember közepétől játszik a színház.

 

Tájékoztatása szerint a társulat összetételében jövőre nem lesz változás. Fekete Ernő, a Katona József Színház művésze vendégként játssza a Térey-darab főszerepét.

 

 

Yerma ajánló

 

Mínusz 60 millió


"Az előző évinél 60 millióval kevesebből gazdálkodhatunk 2011-ben" - közölte Bálint András, hozzátéve, hogy a társasági adókedvezmény alapján igénybe vehető támogatás némileg kompenzálja ezt. Mint mondta, ezt a forrást az előző évben a törvény adta lehetőséget szinte teljesen kihasználva vették igénybe, ebben reménykednek az idei évben is.

 

Székfoglaló a Radnótiban


Az igazgató szólt arról is, hogy idén nyáron a Radnóti Színház nézőtere megújul, amire 35 éve nem volt lehetőség. A székeket kicserélik, a világítást is korszerűsítik. Ha bárki támogatni szeretné a színházat, vásárolhat, szimbolikusan "örökbe fogadhat" egy nézőtéri széket. Az új székeken kis réztáblán fog szerepelni a tulajdonos neve, és évtizedeken át hirdeti az adományozó nagylelkűségét. A felújítást kisebb összeggel, úgynevezett csavarjegy vásárlásával is támogathatják a nézők - tette hozzá. A nézőtér átalakítása már el is kezdődött, a "székfoglaló" akció keretében pedig a székek felét már "megvették", és még további támogatókat várnak. A tervek szerint ebből az egész beruházás 25-30 százalékát finanszíroznák.

 

fotkicsiWéber Kata, Schneider Zoltán, Perényiné Honyavecz Valéria, Szervét Tibor

 

Díjakat osztottak


Az évadzárón átadták a társulat és a közönség szavazása alapján a Radnóti Színház MasterCard-díját: a 2010/2011-es évadban a legjobb színésznőnek járó elismerést Wéber Kata, a legjobb színész díját Schneider Zoltán, Szervét Tibor pedig a közönségdíjat vehette át. A színház nem színész dolgozóinak elismerését Perényiné Hovanyecz Valéria bér- és munkaügyi előadó kapta.

süti beállítások módosítása