Énekes és matematikus

Huszonhárom éves koromra már lediplomáztam, akkor azonban még nem volt egy biztos énektechnikám és tudásom. Baritonnak nem volt elég sötét és magvas a hangom, tenorként pedig még hiányoztak a biztos magasságok. Éreztem, hogy az éneklésből még nem tudnék megélni. Akkoriban jött vissza Amerikából Csörgő Sándor professzor, a későbbi témavezetőm, atyai jóbarátom, aki néhány évvel ezelőtt sajnos meghalt. Nagyon inspiráló volt vele dolgozni, ezért is kezdtem el a matematika tanítást és kutatást. Az akkori menyasszonyomat viszont - aki énekes volt - felvették a Zeneakadémiára. Úgy tűnt, jól kiegészítjük egymást, ő énekel, én pedig egy nyugodtabb pályát folytatok. Körülbelül négy évig csináltam ezt.

Ez alatt nem is énekelt?

Csak félprofi kórusokban, illetve kis létszámú szólistából álló együttesekben énekeltem néha.

Haja Zsolttal Rossini Sevillai borbély c. operájában

(fotó: Éder Vera)

Miért döntött négy év elmúltával mégis az éneklés mellett?

Ennek egyrészt magánéleti okai voltak: akkor váltuk szét a menyasszonyommal. "...én egy különös mazochista vagyok..." A matematika csodálatos dolog, de a magánéleti problémák feldolgozásához alkalmasabb volt a zene. Abban a felfokozott lelkiállapotban nem is tudtam a matematikával nyugodtan foglalkozni. Ekkor ajánlották nekem tanárnak Nádor Magdát, akihez hetente egyszer elkezdtem énekelni járni. Egyébként azt hiszem, én egy különös mazochista vagyok, mert a világ két legnehezebb pályáját - az énekesi és a matematikusi pályát - sikerült magamban ötvözni.

Matematikával lehet hobbiként is foglalkozni?

Nem, ilyen szinten már nem. Talán csak akkor, ha valaki tényleg nagy zseni.

A Macbethet említette, mint döntő lökést az énekesi pálya felé, de Önt elsősorban Mozart- és barokk specialistaként ismerjük.

Ki tudja, mi lesz még belőlem... Niels Bohr dán fizikustól származik a mondás: "Prediction is very difficult, especially about the future.", ami kb. azt jelenti, hogy "A jóslás nehéz ügy, különösen a jövőt illetően.". Verdi Macbethje nekem a "zenei anyanyelvem". Szinte kívülről tudom, legalább tíz felvételem van belőle. Verditől indultam, és utána nyílt ki az érdeklődésem időben "visszafelé és előrefelé" is. Mozart sokáig idegenebb volt számomra, később kezdtem el megérteni és elsajátítani ezt a nyelvet. De reálisnak kell lennem: azért énekelem elsősorban ezt a repertoárt, mert ez az, ami leginkább megfelel a hangomnak, ezt tudom legjobban énekelni. És ha "csak" ezt énekelhetem tovább, akkor is maradéktalanul boldog leszek. Szívesen nyitnék persze a könnyebb olasz repertoár felé is, Nemorinót például nagyon szeretném elénekelni. Egy másik lehetséges irányt jelentene számomra a francia barokk, azon belül az ún. haute-contre tenor szólam. Ez egy speciális "magas tenor" szerepkört jelent, ami a francia barokkon belül is egy viszonylag önálló stílus. Rameau vagy Lully legtöbb operájában például található ilyen szerep. Mindehhez hiányzik még, hogy nagyon jól megtanuljak franciául. Modern műben is felléptem már, Ullmann Atlantisz császára című operájában énekeltem a Katonát és Harlequint, de én is érzem a beskatulyázás veszélyét. Egy Donizetti-opera esetén nem biztos, hogy rám gondolnának, és ez ellen küzdenem kell. Azt viszont nem bánom, ha elsősorban Mozart-énekesként gondolnak rám, mert azt szeretem a legjobban énekelni.

Rácz Ritával Haydn Orfeusz és Euridiké c. operájában

(fotó: Éder Vera)

Kik voltak az énektanárai?

Mindenekelőtt a már említett Berdál Valéria, akihez előbb magánúton jártam, majd a konziba és a főiskolára is. Rövid ideig Busa Tamás is tanított a főiskolán, majd Szécsi Editnél diplomáztam. Később, Budapesten Nádor Magdánál tanultam, tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy elindultam a pályán. Most Németh Gábornál tanulok.

2003-ban, a Gyurkovics Mária Énekversenyen II. díjat kapott. Ott mit énekelt?

Nemorino áriáját, de azt hiszem, a zsűrinek elsősorban egy Liszt-dal tetszett, azt kérték tőlem a gálán is.

Legnagyobb versenysikerét azonban a Monteverdi Orfeo című operájának szerepeire kiírt, 2007-es nemzetközi énekversenyen, Veronában érte el, ahol az I. pásztor szerepének nyertese volt. Neve ellenére ez egy nagy szerep.

Igen, bár sokan kérdezték, hogy miért nem Orfeo szerepével indultam. Azért nem, mert akkoriban sok egyéb szerepet tanultam, és Orfeo szólamának megtanulására nem lett volna időm. Azóta ezt is megtanultam és majdnem sikerült is a művet előadni... Már ki volt plakátolva az előadás - Gianfranco del Bosio rendezte -, amikor kiderült, hogy a Kiscelli Múzeumnak a fűtése nem üzemelhető be, így nem jött létre az előadás. Remélem, lesz még rá alkalom. Visszatérve a versenyekre: én talán nem ezeken tudok a legjobban teljesíteni, de kettőt mégis meg kell még említenem, ahol szerintem komoly esélyeim voltak. Az egyik a salzburgi Mozart-verseny volt 2006-ban, ahol szerintem nagyon inkorrekt módon zsűriztek; úgy tűnt, hogy az egész inkább az osztrák főiskolák belső üzleti ügyeiről szól. A másik a lipcsei Bach-verseny volt, ahol az első fordulóm nagyon jól sikerült. A második sem ment rosszul, de végül 7:6 arányban úgy döntött a zsűri, hogy nem jutok be a döntőbe. Pedig az egy nagy dolog lett volna...

Mozart: Ascanio in Alba c. operájában Fodor Gabriellával

(fotó: Éder Vera)

Mikor debütált?

Attól függ, mit tekintünk debütálásnak... Nálam minden elég fokozatosan történt. Még valamikor a kilencvenes évek elején megkértek, hogy ugorjak be egy operavizsgára: Menotti Amahl és az éjszakai látogatók című operájában én voltam a Szolga, ami egy kb. kétmondatos szerep. 1996-ban, a Szegedi Nemzeti Színházban, a Végzet hatalma előadásán az Orvost énekeltem. Ami ennél már jelentősebb dátum: 2003-ban volt Bélapátfalván egy Monteverdi Vespro előadás, amiben én énekeltem az első tenort. Ez egy nagyon jól sikerült koncert volt, azt hiszem, ott figyeltek fel rám először. A másik fontos dátum az első nagyobb fellépésem jelentős zenekarral Budapesten: Bach h-moll miséje a Magyar Rádió Zenekarával a Zeneakadémia Nagytermében, Vashegyi György vezényletével. Ez 2005 januárjában volt. A Magyar Állami Operaház színpadán először 2006 őszén léptem fel a Don Pasqualéban, a Jegyző szerepében. Az első jelentős opera fellépésem viszont a 2006-os, Kovalik Balázs rendezte "Mozart-maraton" volt. Az első operaházi premier pedig Almaviva gróf a Sevillai borbélyban, 2009 februárjában. Igaz, azt megelőzően beálltam már ott a Hamupipőkébe és a Cosí fan tuttéba is.

Elsősorban koncert énekes volt. Nem hiányzott a színpadi gyakorlat?

De igen. Viszont akkor már mögöttem volt a "Mozart-maraton", és 2005-től tagja voltam az Operastúdiónak is. Ott rendszeresen volt színpadi gyakorlat Ionel Panteával, zongorás szereppróba Oberfrank Gézával és idegen nyelvű szerepgyakorlat Csengery Adriennel.

Hány tagja volt akkor az Operastúdiónak?

Ha jól emlékszem, tízen voltunk.

Ösztöndíjat is kaptak?

Igen, az Operabarát Alapítványtól.

Ez fellépési lehetőségeket is jelentett?

Igen. Eleinte koncerteken, a második évben pedig már több mint húsz előadáson énekeltem az Operaházban, kisebb szerepeket. A már említett Jegyzőt a Don Pasqualéban, Don Curziót a Figaro házasságában, Balthasar Zornt a Nürnbergi mesterdalnokokban, és a IV. Apródot a Parsifalban, amit még most is énekelek. "...egyre nagyobb szerepeket kaptam..." Ezt követően fokozatosan egyre nagyobb szerepeket kaptam. De ma is énekelek kis szerepeket, én ezeket is szeretem. Most már persze megnézem, hogy milyen előadásban lépek fel. A nagy énekesektől ugyanis kis szerepek mellett is mindig sokat lehet tanulni. Amikor például a Varázsfuvolában Monostatost énekeltem, és Polgár László volt Sarastro, azt mondtam: már ezért érdemes volt. Egy kisebb szerep sem hangilag, sem lelkileg nem vesz ki annyit az emberből, viszont ezekkel is tudtam, tudok színpadi rutint szerezni. Most, hogy már legalább 120 előadást énekeltem az Operaházban, a színpadon is magabiztosnak érzem magam. Érdekes egyébként, hogy a színészeknél elfogadott dolog az, hogy a nagy szerepek mellett kisebbeket is játszanak. Az operaénekeseknél valamiért nem.

Don Ottavióként Mozart Don Giovanni c. operájának

győri előadásán (fotó: Kanyó Béla)

Operaszínpadon Almaviva grófot tekinthetjük a legjelentősebb szerepének?

Igen és a Don Ottaviót, amiben a Fesztiválzenekarral lépek fel. Ha minden jól megy, ebből lesz még egy New York-i és egy Las Palmas-i előadás is. A társulat a nemzetközi élvonalat képviselő énekesekből áll, olyanokkal léphetek itt fel, mint például Kristinn Sigmundsson vagy Laura Aikin.

Elsősorban mit lehet tanulni ezektől a nemzetközi hírű énekesektől?

Sok mindent, de mondok egy példát: a Don Giovanni egyik első próbáján a Leporellót és a Don Giovannit alakító énekesek brilliánsan elővezettek egy recitativót. A karmester mondta, hogy ez így tulajdonképpen nagyon jó, de ő ezt a recitativót egészen másképp, más "karakterekkel" szeretné. Mindkét énekes azonnal megcsinálta, amit a karmester kért. Egészen másképp, mint először, de ugyanolyan jól. És ez aztán így is maradt, később sem felejtették el. Persze minden feltétel adott az ilyen énekesek számára ahhoz, hogy maximálisan koncentrálhassanak, de mégis: a legtöbb énekes kényelmesebb, talán mert kevesebbet is várnak el tőlük.

Külföldön is fellép?

Énekeltem már Németországban, Spanyolországban, Olaszországban, Angliában, és Koreában is felléptem a Turandotban, Pang szerepében. Az idei évtől már jelentősebb fellépések várhatóak. Júniusban Münchenben énekelek egy most íródó magyar operában, Dargay Marcell szerzi a zenéjét. A müncheni operaház előtt építettek a közelmúltban egy kisebb, fedett színpadot, elsősorban modern operák előadására. Állítólag különlegesen jó akusztikája van, ott lesz ez az ősbemutató is. Utána, ahogy már említettem, New York és Las Palmas következik, jövő márciusban pedig Észak-Németországba megyünk a Fesztiválzenekarral.

Koncerten vagy színpadon érzi magát jobban?

Nem igazán tudok erre válaszolni. Azt hiszem, legjobban koncerten érzem magam jól akkor, amikor ott színpadot kell megvalósítani... Itt most Bach passióinak Evangélistájára gondolok elsősorban, amikor úgy kell elmesélni egy történetet, hogy az "megjelenjen".

Szívesen énekel barokkot. Barokk operákban azonban kevesebb lehetőség van itthon fellépni, mivel ezeket ritkábban játsszák.

De egyre inkább van közönsége, van egy réteg, akit kifejezetten ez érdekel. Egy népszerű Verdi opera nyilván többeket vonz, mint mondjuk egy Händel: Rodelinda, de szerintem kb. hat teltháznyi embert ez is bevonzana. Optimális esetben persze az lenne a jó, ha minél több játszóhely lenne. Lenne egy reprezentatív Operaházunk, emellett "népszínházként" egy Erkel Színház, olcsóbb helyárakkal, ahová a gyerekes családok is nyugodtan elvihetik a gyerekeiket, mondjuk egy Varázsfuvolára. És harmadikként működne egy kisebb befogadó képességű színház is, ahol barokk operákat, modern műveket, érdekességeket mutatnának be.

fotó: Operaportál

Mi elsősorban a nehézsége a barokk zene éneklésének?

Az opera seria klasszikus recitativo-ária felépítésű műveiben az a nehéz, hogy "élővé" kell tenni az előadást, a jellemeket, meg kell oldani, hogy az áriák visszatérései - a da capo-k - ne akasszák meg a cselekményt, hanem legyen valami indokuk, értelmük. Monteverdi viszont egy dramaturgiai zseni volt, az ő műveiben könnyebb nekem a színpadon, mert a jelenetek színpadilag nagyon jól vannak felépítve. Ami még nagy különbség: a barokk művekben természetesen kisebb zenekart kell áténekelni, mint mondjuk Verdi vagy Puccini operáiban.

Ki a kedvenc barokk szerzője?

Bach.

Kedvenc barokk opera szerzője?

Monteverdi.

Szokott zenét hallgatni?

Otthon már inkább a csendet szeretem. Amikor kevésbé intenzíven készülök egy előadásra, akkor szoktam azért zenét hallgatni. Vonósnégyeseket, szimfóniákat, de mostanában nagyon érdekelnek Rameau operái. És szeretem a régi nagy énekeseket is hallgatni, nagyon sokat lehet tőlük tanulni.

Ki a példaképe?

Fritz Wunderlich. De Carusótól Krauson át Pavarottiig sok mindenkit szívesen meghallgatok.

Milyen előadásokon láthatjuk mostanában itthon?

Május 13-án volt egy Händel: Semele előadás a Művészetek Palotájában, ami egy nagyon szép feladat volt. Győrben pedig a Don Giovanniban énekelek.

Csák Balázs