A Csókos asszonnyal indul a KOZSZT!

2011. június 12-én, vasárnap este 7 órakor a Csókos asszony című közkedvelt operettel kezdődik a Kecskeméti Országos Zenés Színházi Találkozó. Zerkovitz Béla ismert dallamai a Csiki Játékszin előadásában csendülnek fel. A KOZSZT programjában több operett előadás is szerepel, a Budapesti Operettszínház  nagysikerű produkcióját,  a Csárdáskirálynőt Június 16-án nézhetik meg az érdeklődök a Kecskeméti Katona József Színházban.

Tavaly hatalmas sikert aratott a kecskeméti Katona József Színház hagyományteremtő fesztiválja, az I. Kecskeméti Országos Zenés Színházi Találkozó. Csak a rendezvénysorozat két szabadtéri előadására huszonötezren voltak kíváncsiak. A KOZSZT idén június 12-e és 19-e között is várja a legjobb hazai és határon túli zenés színházi produkciókat, az előkészületek már javában tartanak.

 

csokos3A Csókos Asszony

 

Operett ajánló:

A Csókos asszony

A józsefvárosi Nagytemplom utcában Pünkösdi Katót ünneplik. A talált gyerekből primadonna lett, és beleszeretett az operett zeneszerzőjébe, Dorozsmai Pistába, aki Ibolya Ede dalszövegíróval együtt ugyanabban az udvarban bérel lakást, Kubanek hentestől, Katóka nevelőapjától. Pista és Kubanek titokban megszervezték Katóka ünnepélyes eljegyzését, csakhogy a vőlegény, múlt éjszakai lumpolása közben az egyik lokál pincérénél hagyta a jeggyűrűket a számla fejében, ráadásul átaludta az egész napot. Már nincs idő helyrehozni a dolgokat, nemsokára elő kell állni a meglepetéssel, a gyűrűk meg sehol!

 

CsrdsKerényi Miklós Máté és a lányok, akik angyalok (Forrás: Budapesti Operettszínház)

A Csárdáskirálynő

Az operett-statisztikusok szerint nincs egyetlen perc, amikor a Föld valamelyik pontján föl ne csendülne - színházban, koncerten, filmen, tévében vagy rádióban - Kálmán Imre valamelyik népszerű melódiája. S kétségtelen, legtöbbször A Csárdáskirálynő dallamai hangzanak fel, mellyel a zeneszerző kiérdemelte az első helyet kora vezetô operett-komponistái között! Nem véletlenül játszották az 1915-ös premier helyszínén, Bécsben 533 estén át, majd söpört végig a mű Európán: az I. világháború ellenére azonnal bemutatták Svédországban, Finnországban, Lengyelországban, Oroszországban, Olaszországban, majd Budapesten

1916 novemberében, s végül eljutott egy esztendővel később a New York-i Broadway-re is. Kálmán muzsikájáról itt az angol szövegkönyvet készítő P. G. Wodehouse nyilatkozta: "A Csárdáskirálynő nemcsak e tehetséges magyar ember művei közül emelkedik ki, hanem egyenesen minden idők legjobb zenéje!"

A történet egy reménytelennek látszó szerelemről szól. Edvin herceg rajong Szilviáért, a pesti orfeumcsillagért, de arisztokrata családja ellenzi ezt a rangon aluli kapcsolatot. A szülők mindent elkövetnek, hogy fiukat visszacsalják Bécsbe, hogy ott a neki megfelelő leányzót, Stázi komteszt válassza élettársául - ezért Vereczky Szilviának, a sanzonettnek New York-i szerződést intéznek. Ám a szerelmesek érdekében szövetkezik a kedves, bolondos Bóni gróf, az orfeum főpincére, Miska és ikertestvére, Alfonz, a Lippert-Weilersheim-ház főkomornikja, valamint Feri bácsi, Bóni orfeumi barátja. Főképpen ő mozgatja a szálakat: a pár jövőjének érdekében még egykori szerelmét, Edvin édesanyját is hajlandó leleplezni...

A Budapesti Operettszínház előadása - hasonlóan az ősbemutatót követő sikerszériához - a magyar főváros után végigjárta az egész világot. Állva tapsolt a produkciónak Tokió, Róma, München, Amszterdam közönsége, Salzburgban, Bukarestben és Prágában pedig koprodukcióban, ugyancsak KERO® rendezésében hódított.

 

Program:

KOZSZT

KECSKEMÉTI ORSZÁGOS ZENÉS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ

2011. június 12-19.

 

június 12. vasárnap 19 óra

Szilágyi László – Zerkovitz Béla: Csókos asszony

operett

Rendező: Parászka Miklós

a Csíki Játékszín előadása

Helyszín: Katona József Színház

Jegyár: 3 500 és 2 500 Ft

 

június 14. kedd 19 óra

Tudom, hogy élsz

a Hólyagcirkusz Társulat előadása

Az alternatív színházak egyik kiemelkedő csoportja, számos hazai és külföldi elismerésben részesült.

Helyszín: Ruszt József Stúdió Színház

Jegyár: 1 500 Ft

 

június 15. szerda 19 óra

Orfeum anno

zenés játék

Rendező: Lendvai Zoltán

a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadása

Helyszín: Kelemen László Kamaraszínház

Jegyár: 2 000 Ft

 

június 16. csütörtök 19 óra

Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

operett

Főszerepben: Szendy Szilvia, Kerényi Miklós Máté, Kállay Bori

a Budapesti Operettszínház előadása

Helyszín: Katona József Színház

Jegyár: 3 500 és 2 500 Ft

 

június 17. péntek19 óra

Jantyik Zsolt és a PG Csoport: Világvége szerelem

zenés kortárs keserédes

Rendező: Vidnyánszky Attila

a debreceni Csokonai Színház előadása

Helyszín: Katona József Színház

Jegyár: 2 500 és 1 500 Ft

 

június 18. szombat 19 óra

Steven Sater - Duncan Sheik: Tavaszébredés

musical

a Budapesti Operettszínház előadása

Helyszín: Ruszt József Stúdió Színház

Jegyár: 2000 Ft

 

június 19. vasárnap 20.30 óra

T.S. Eliot - A. Lloyd Webber: MACSKÁK

musical

Főszerepben: Egyházi Géza, Laklóth Aladár, Kökényessy Ági, Weil Róbert

Helyszín: FŐTÉR, Szabadtéri színpad

ingyenes előadás

 

Forrás, részletes program: www.kecskemetikatona.hu

süti beállítások módosítása