Elkezdődött a POSZT

Közösségi élménynek és egyben próbatételnek nevezte a színházat Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a XI. Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT) megnyitó beszédében csütörtökön.

lead_b_poszt

 

"Vajon a társadalom elég erősnek érzi-e magát ahhoz, hogy szembenézzen félelmeivel és örömeivel? A jó színház bizonyos nézőpontból nézve mindig radikális, és nem is lehet más, hiszen folyamatosan tisztázza viszonyulását a lépten-nyomon változó világhoz. A világgal való küzdelemben segít a világnak" - mondta a miniszter a Színház téren összegyűlt több száz ember előtt.

 

Réthelyi Miklós emlékeztetett arra, hogy a POSZT a magyar színházi élet legrangosabb eseménye, amelyre a szakmai válogatás után az évad legjobb bemutatói kapnak meghívást. Így érthető, hogy mindenki tele van várakozással. "Bízom abban, hogy az idei POSZT, ahogy a korábbiak is, méltányolja az újszerűt, a friss gondolatokat, és nemcsak az általánost, hanem a különöst is megfogalmazza" - mondta.

 

Úgy vélte: a színház nem egy felolvasóműhely, hanem olyan tér, ahol a néző belső színháza konfliktusba kerül a színpadon látható külső színházzal. Ehhez Franz Kafkát idézve hozzátette, "az igazi út olyan kötélpálya, amely nem a magasban, hanem épp a föld felett van kifeszítve. Nem arra rendeltetett, hogy járjanak rajta, hanem arra, hogy botladozzunk benne". "A színház olyan tér, szent cirkusz, ahol jól láthatók ezek a kötélpályák és a színész pedig sokszor helyettünk megy végig azokon. Minden kornak megvan a maga Mizantróp előadása, amely többek között az ember és az állam viszonyát is értelmezi, és ezen a kötélpályán mindig máshol vannak a súlypontok" - fogalmazott.

 

Réthelyi Miklós szerint a tét nem az, milyen messzire jutunk a szabadság kötélpályáján, hanem az, hogy sikerrel hívjuk-e meg erre a kalandra a színészeket és a nézőket. "És még csak azt sem mondjuk, hogy a színház az egyensúlyozás és a kompromisszumok nagy játéktere. Ez a feladat minden korban bonyolult, bonyolultsága miatt lehet kihívás a színház számára" - hangsúlyozta.

 

A miniszter utalt arra, hogy a POSZT-on idén több változás is történt. A találkozónak új vezetői vannak, a versenydarabokat nem egy, hanem három válogató jelölte ki. De egy dolog változatlan: a színvonal. "Bízom abban, hogy a következő estéken minden alkalommal sikerül a színdarab és az élet egy pillanattá sűrítése és létszükségletté válik a színház igazsága" - fogalmazott.

 

Törőcsik Mari, a nemzet színésze, akit a színpadra menet a jelenlévők hatalmas tapssal köszöntöttek, hangsúlyozta, hogy amíg a filmeket sok pénzért reklámozzák, a színháznál elég, ha az előadás magas színvonalú, mert akkor a közönség a hírét viszi.

 

Úgy vélte: a színházi találkozók fontosak, mert lehetőséget nyújtanak a szakma, a művészek, az újságírók és a közönség találkozására, tapasztalatcseréjére. Egyben örömének adott hangot, hogy a POSZT kormányoktól és pártoktól függetlenül hosszú évek óta komoly támogatást élvez.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere arról beszélt: bár többen megkérdőjelezik annak szükségességét, hogy továbbra is Pécs adjon otthont az országos színházi találkozónak, a város az elmúlt tíz évben bizonyította alkalmasságát. A politikus véleménye szerint a POSZT sikertörténet, a baranyai megyeszékhely pedig szeretné megőrizni házigazda szerepét. A város ebbéli szándékát érzékeltetve megemlítette, hogy bár az önkormányzatnak a pénzügyi nehézségek miatt több területen vissza kellett lépnie, az ígért támogatást idén is biztosította a találkozó megszervezéséhez.

 

A tíznapos fesztivál versenyprogramjában tizenöt produkció szerepel, melyeket Szilágyi Lenke fotóművész, Vekerdy Tamás pszichológus és Urbán Balázs színikritikus válogatott össze az általuk szemlézett százhatvan előadás közül.

 

A közönséget emellett százharminc off-programra, azaz koncertekre, közönségtalálkozókra, s egyebek mellett kiállításokra is várják.

 

A rendezvénysorozat iránt töretlen az érdeklődés: a versenyprogram előadásai telt ház előtt zajlanak majd, a jegyek nagy része már az április 28-i pénztárnyitást követő napokban elfogyott. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a POSZT mintegy ötvenezer látogatót vonz, s nemcsak a rendezvényhelyszínek, hanem a város szállodái és éttermei is megtelnek vendégekkel.

süti beállítások módosítása