Hol alszanak a súgópéldányok? Ki itta meg az utolsó jaffát? Mi lesz a csillagos égből? És kit lopnak a legjobban? Megtudhatják évadzáró cikkünkből, amely bemutatja, miként zárt a Vígszínház nem is olyan régen...
Megjegyzés: a szerkesztő a cikket a Vígszínház titkárságának és Herczeg Andrásnak ajánlja.
A darab – az idei utolsó darab, amelyre ebben a színházban most egy nyárra függöny hullt, s vakációra bocsátotta a nézőt, a színészt – az Arzén és levendula volt. Bűbáj, s cseppnyi méreg.
„Ez foci?! Ez a válogatott?! Miért csodálkoznak az üres nézőtereken?”
Hétkor volt a becsengetés, mint máskor, Sulyok még áhítatos hangon orgonálta Porkai felé: „Csodálatos volt a prédikációja, tiszteletes úr!”, már megkezdődött a játék az utolsó hulláig, de már ekkor ott künn (a büfében, az irodákban, benn az öltözőben) hozzálátott a Pesti Színház a záráshoz. Benkő, mielőtt színpadra lépett, még visszaszólt, majdhogy nem szerepbéli trombitájába fújt mérgében. „Ez foci?! Ez a válogatott?! Miért csodálkoznak az üres nézőtereken?” És berobbant és megfújta kürtjét a színpadon. Mondják, Benkő ilyen jól még egyetlen Arzénban sem fújt, mint ezen, amely után az egész nyárra lehullt a függöny.
Hol alszanak a súgópéldányok?
A titkári szobában még az utolsó ó-szezoni telefon, utasítás a „nagyszínházból”, a Szent István körútiból. Hankó Elemér, a titkár csak hallózik és igenel: „rendben van lelkem, az Arzén, a Csók , a Furcsa pár, a Szekrénybe zárt, tudom, mind bezárom őket...” és bezárja a súgópéldányokat, a kottákat a szekrényébe. Ezek itt alusznak a Váci utcában a nyáron, ezeket őszre nyitásra felébresztik, előveszik újra, aztán egy ív kockás papírra kirajzolja szépen a titkár: „Nyári szünet” és leviszi és kiragasztja a pénztárablakra. És ismét felrohan az emeletre, az öltözőkbe: „de lelkeim, ezt a kis vereséget a dánoktól ne vegyétek a szívetekre, lesz még a focistáknak is telt házuk”, és szalad tovább zárni, jegyszedőktől búcsúzni.
Izgatott vendéglátók
Az előcsarnokban a jegyszedők, a ruhatárosok. Izgatott vendéglátók, akik a vendég távozását várják, mert sokuk előtt egy ígérettel gazdag, szép, de még szerződés nélküli nyár áll. Az ígéret: a szabadtéri beosztás. A 83 éves Kiss Lajos bácsit (a legidősebb magyar jegyszedő) a titkár, kivételesen ma, zárás előtt elengedte: beutalója van Siófokra, párjával a művészek üdülőjébe utazik. Pápainé a Szigetre megy (Brooklynban most – bent a színpadon – a magányos utast segíti át épp a két jámbor hölgy a túlvilágra), Pápainé mégis, már egy jegyszedői beosztás igézetében él.
Az utolsó jaffa
A büfében – a szünet után – kitöltötték a díszletezőknek az utolsó jaffákat, kisfröccsöket, s utolsó pohárként, egy fiatalembernek egy deci valódi vörös Stock vermutot. (már az első felvonás alatt üres volt mellette a szék, kezdésre sem jött el a partnere, becsengetés után még kétszer kiszaladt a Váci utcéra, talán mégis megérkezik akit vár, majd odalépett a pulthoz, kikérte a színházi szezon utolsó poharát. Felhajtotta és elment.) A büfések ekkor hozzáláttak a csomagoláshoz: leltár lesz. „Evős, ivós szezon volt” – mondja Jákfalvi Irén, a szép büféslány. „Amelyik darabban esznek isznak, az felviszi a forgalmat a szünetben.” A Furcsa párnál 50-60 szendvics elfogyott, az Arzénnál pedig jól megy a pios ital. A málna is, meg a vermut is. A darabban a piros itallal, a bordó ribizliborral ölnek, s a szünetben, a Váci utcában, háromhúszért, meg hat meg nyolc forintért halált megvető bátornak lehet lenni, cinikus-viccesnek, s a hölgy előtt imigyen kikérni azt a kortyot: hát igyunk az egészségünkre abból a valódi kis ribizliborból!
Tordyt még majd megkötözik
Tordyt még majd megkötözik (rövid ez az utolsó felvonás), de már csomagoltat: „Kálmán, kérem, a papucsomat ne felejtse el, a Csók öltözőben van, strandpapucs, kell az majd nékem még a nyáron.” Forrai Kálmán, az öltöztető („öltöztető szabó vagyok, kérem”), egy márciusi műsorplakátba csomagolja Tordy festékeit, próbatrikóit és előkeresi a fiók mélyéről azt a vietnami papucsot, mert jó lesz az még Tordynak a nyáron. Mi minden, mennyi levél, mennyi pénz, mennyi fénykép kerül elő egy szezon után a fiókból! Bankjegyek, dollárok, fontok, mind a Víg pénzei, az elnök arcképe fölött rányomva: „The United Theatrical Company of Vígszínház”. Tetszik tudni – meséli Forrai -, azóta kell vigyázni, amióta valaki ilyen színházi kellékpénzt igazinak elsütött. És a Tordy képek! „Ugyanis kérem, ha valaki jön és képet, vagy autogramot kér, azt én intézem. Tordy úrét, Darvas úrét, Bárdy úrét. Autogramban Kovács úr viszi a rekordot. Kovács úr előre megír huszat és ideadja nekem, a kiosztást rám bízza.” Szezonzárás: maradt hat, hét Tordy-kép, vajon mennyit készített a fotográfus szeptemberben, iskolakezdéskor?
Venczel Vera festékeit rakosgatja, viszi magával a vakációra. Ő úgy zár, hogy a függöny után leszalad a kiskapuhoz, mert várja őt egy kocsi, viszik is le rögtön Egerbe, a Tótékat, vagyis új címmel az Isten hozta őrnagy urat forgatják. Siet, a kocsi nem várhat. Egy kis fehér Trabant. Bajusz kocsija. A gyártásvezető maga jön érte és fuvarozza le a helyszínre.
Kosarakban a szőrök
Végül az utolsó méregpohár ribizlibor is elfogy, a színpadon függöny – vége a szezonnak. Most már Merléné is csomagolhat. Kosarakban a szőrök: a bajuszok, a szakállak, a parókák. Holnap átviszi őket a Vígbe, áttaxizik a Váci utcából a Szent István körútra, húszvalahány bajusz és harmincnál több paróka. Nyári karbantartás. „Felhúzom a fafejekre, samponban kimosom és úgy rakom el őket.” Mennyi szőrt ett meg a szezon és a színész! A színészek közül Ernyei eszi legjobban a szakállt, idén hármat is megevett. „Darvasnak – még úgy is, hogy Darvas úr sokat volt beteg – teljesen új gumiparókát kell hozatnunk Pozsonyból.”
Mi lesz a csillagos égből?
A színpadot utoljára Jobbágy Pál színpadmester-helyettes hagyja el. Ezt a brooklyni szobát a jövő héten viszik le a pincébe. Ó, nem eltemetni: háznál legyen, kezdéskor. A lejárt díszleteket szétbontják. A kert, a felhő, a szil, a bódító akác, a csillagos ég ismét léc, vászon, deszka lesz. A raktár – a nemjátszó világ, díszletek elfekvő helye – kint van a Városligetben, a volt Kioszk-ban. Nagy a zsúfoltság, kevés a hely: mindig bontani kell. „Bontunk, de innét, a Pestiből szinte semmi nem kell, csak a Haláltánc világítótornyának belseje. Itt minden megmarad.”
Lopják a Halászt
Zárni igaziból, lakattal, Reményi Pista bácsi zár. Ő a portás. Nem oly rég jött át a színházi világba. Nyugdíjas. A Telefongyárban bemérő technikus volt. Zár, de elébb az előcsarnok üveglapjai közül kiszedi a művészek arcképeit. „Negyvenöt forint darabja és lopják, viszik őket nagyon. Págert, Darvast, Venczelt, hetenként legalább öt-hatot. Mit csináljak? Az üveglapokat már átlátszó szalaggal leragasztottam, de zsilettel vagy mifenével mégis kivágják. Tegnap Halász Jutkát vitték el.” A művészek képeit, a nyárra a súgópéldányok s kották közé, a szekrénybe zárja az öreg.
1969 június 22.
Kőbányai György
Kapcsolódó anyag:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.