2011. június 11.
A mai szakmai beszélgetésre csak egy darab jutott, a Bárka Színház Nehéz című előadása, így egy kicsit hosszabbra nyúlhatott a vita, de még így sem volt könnyű dolga Winkler Nórának, amikor végül csak el kellett vágnia a beszélgetés fonalát. Amiben mindenki egyetértett, az az volt, hogy a két főszereplő, Lázár Kati és Mucsi Zoltán kivételesen erős, emlékezetes színészi alakítással ajándékozta meg a nézőket. Amiben már korántsem volt ilyen nagy az összhang, az a szünet nélkül játszott előadás két részének egymáshoz való viszonya, eltérő nézőpontja, intenzitása, egyáltalán, a második rész indokoltsága volt. Akadt, aki a szerző, Háy János számlájára írta ezt a differenciát, Sopsits Árpád például stiláris törést érzékelt a két rész között, mások viszont a rendezésben látták ennek okát. Bérczes László rendezőtől megtudhattuk, a második résszel éppen az volt a célja, hogy az addig befelé, a személyiség mélye felé irányuló megközelítést egy hirtelen hátralépéssel ellenpontozza, távlatot és levegőt biztosítva ezzel a nézőknek ahhoz, hogy átélhessék a bölcsesség derűjét. Háy János azzal indokolta e drámaírói megoldást: szerette volna elkerülni, hogy a főszereplő benne ragadjon az önsajnáló heroizmusban, le akarta rántani a mindennapok szintjére. A nem színházi szakember nézők részéről is egészen ellentétes reakciók érkeztek, volt, akit egyenesen felbőszített a dráma önreflexivitása, és a nézők élményhez, átéléshez való jogát követelte, és volt olyan hozzászóló, akinek érzelmektől elcsukló hangja éppen azt bizonyította, hogy mélyen átérezte és átélte az előadás minden percét. Ahogy volt, aki erőltetett poénnak érezte egy lábas hangsúlyos jelenlétét, Winkler Nórának viszont éppen az „örök húslevest” jelentette, annak a bizonyos bölcs derűnek a tárgyiasult megtestesítőjét, aminek elérésére Bérczes László törekedett.
A Művészetek Háza, ahol a felolvasószínházi előadásokat rendezik, érezhetően kihaltabb lett tavaly óta, és ez a POSZT hozta átmeneti pezsgés ellenére is feltűnő. Takarékossági okokból nagyrészt bezárták ugyanis, már csak a Jelenkor munkatársai „kísértenek” benne, ha éppen nincs fesztivál. Talán a takarékosság az oka annak is, hogy a nagytermet még annyi időre sem világítják ki, amíg a nézők megérkeznek és elhelyezkednek. Félsötétben keresünk helyet magunknak Zalán Tibor Szása i Szása című „tragikomikus fantáziálás egy elsüllyedt világról” műfaji megjelölésű darabjára várva (rendezte Pinczés István). A történet 1991-ben játszódik egy magyar kisvárosban, a szovjet csapatok kivonulásának szó szerint az előestéjén. Az egyik katonatiszt családjával együtt egy az olaj- és fegyverbizniszből éppen gazdagodóban lévő helybélinél próbálja megúszni a hazatelepítést, miközben az ukrán Szását éjjelente rímes rémálmokban kísérti a rosszabbik variáció, ami persze be is következik. A könnyed kézzel, sok humorral megírt, és Lőkös Ildikó elmondása szerint jelentősen meghúzott szöveg a kisember túléléséről, illetve túlélési kísérleteinek csődjéről beszél, ebbe az éppen hogy történelmivé vált közegbe ágyazva.
A közterekre is jut mindennap valami látnivaló, ma például nem is akármilyen. A Budapest Tánciskola Új Táncok egy Új Téren! című produkciójának fiatal táncosai a tavaly kialakított, szobrokkal, kevés zölddel, több térkővel, víznyelőkkel, kiülős teraszokkal felújított Kossuth teret lakták be kisebb-nagyobb csoportokban, szétválva és újratalálkozva, néha a nézelődőket is játékba vonva, és ebből adódtak nagyon szép pillanatok, mint például, amikor egy négy-öt év körüli kislány fogta meg némi bizonytalankodás után a felé nyújtott kezet, és állt be a táncosok közé.
Ugyancsak a városlakóknak szól a már évek óta megrendezett, a POSZT versenyprogramjához kapcsolódó kirakatverseny, amelyhez nem kevés üzlet csatlakozott az idén is. A ma megtartott eredményhirdetésen szinte mindegyik részesült valamilyen elismerésben, így például személyes kedvencem, a Libri Könyvesbolt kapta a leglátványosabb kirakat díját A mesés férfiak szárnyakkal című előadáshoz készített installációért. De nemcsak ennek ötletessége miatt szeretem ezt a kirakatot, hanem azért is, mert egyik kedves szerzőm, Rakovszky Zsuzsa új kötetének, a küllemében is különlegesen szépre sikerült VS-nek is nagy figyelmet szenteltek. VS egyébként a XIX. században élt, kalandos életű, Vay Saroltának született, de Vay Sándorként élő, és e néven kétszer is házasságot kötő író monogramja, róla szól ugyanis a regény. Ilyen csodák azonban nem csak a XIX. században estek. És hogy miként kapcsolódik mindez Pécshez? Arra nézve álljon itt a mai napi beszámoló végén egy találós kérdésnek is beillő irodalmi „bulvárhír”: magam is készülök együtt kávézni egy helyi illetőségű, kiváló ifjú költővel, Király Odettel, aki alig egy hónapja nősült meg. (A megoldásokat kéretik facebookos üzenetként e cikk szerzőjének elküldeni, a helyes megfejtők között egy könyv is kisorsoltatik.)
Képösszeállítás: Szkárossy Zsuzsa
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.