MGP: Járt-e Pina Bausch a Török utcában?

Pesten többször is járt. Még táncolt is a Müller kávéházában. Járt munkatársaival Erdélyben, Kallós Zoltánnál Válaszúton. Anyagokat, táncokat, gyermekjátékokat gyűjtött és levegőt szívott be a Wiesenland/Zöld föld című, a Mezőségtől megihletett alkotásához.

Hogy járt-e a Török utcában, azért kérdem, mert Sweet mambo című emberi kapcsolatvizsgálatának hátterében Herczeg Ferenc Kék róka című filmje pereg, elnyűtt képsorok, divatja múlott fátylas női kalapok, gáláns szerelmi kavarodás, a férfi asszonybolondító, franciás bajusszal a Budapesten született Paul Hörbiger és az asszony, aki körül kereng a szerelmi bizonytalanság, a svéd-német Zarah Leander (ő Cecil, bizonytalanságban maradunk a felől, járt-e a Török utcában vagy hű maradt férjéhez.) A film egy részét a hitelesség végett a Gellért hullámfürdőben rögzítették. Nem biztos, hogy Pina Bausch tudta pontosan a magyar vonatkozásokat a gáláns szalondarab megfilmesítésénél, bár amennyiben minden gesztus, lépés, fényváltás, a pliszírozott estélyruha önállósuló mozdulatai, amint követik a táncosnő testét: szigorú tudatossággal, konok perfectionizmussal létrehozott, ez sem kerülhette el figyelmét.

Pina Bausch táncaiban nem emelkednek lábujjhegyükre a lányok. Meztélláb táncolnak. Vagy roppant magas sarkú cipőkben. Táncosai nem szállonganak a légben, égre törő lendülettel, mintha a mennyekbe kívánkoznának. De nem is csúsznak-másznak, elgyötört kínlódással, mint a konfekció-modernek.

Nem repkednek a táncosok szitakötőként. Nincsenek villik, tündérek, ifjú hercegek, visszajáró kísértetek, mint a romantikában. Mindennapi emberek mozognak a színpadon, olyan kifinomult gráciával, mint Fokin Les Sylphides légiességében. Időnként kibeszélnek a táncosnők a színpadról, merőben szabályszaggatóan. Köznapi drámák mozaikjaiból összeszerkesztett a táncjáték. Gyengédség és brutalitás, sóvárgás és visszariadó elmenekülés, a nő-férfi kapcsolatainak változékonysága. Fokozatosan az a benyomásunk, hogy legharmonikusabban a sajgó hiányban, magányosan érzik magukat a táncosok. Egyedül a legjobb. Abból még megszülethet beteljesedés.

A közönséghez menekülnek közvetlenül. Tört magyarsággal, töretlen lendülettel kibeszélnek a balettből. Rábeszélik a nézőket, ne felejtsék el a nevüket. Nyomot akarnak hagyni maguk után. Egyáltalán úgy viselkednek, mint a köznapi emberek. Csak kifinomultan. Kecsesen. Szenvedélyesen. Nem forognak, mint a búgócsiga. Nem ugranak átszelve a teret.

Két éve, június 30-án meghalt, de a Nemzeti Színházban a Tanztheater Wuppertal vendégszereplésén, mintha ott állt volna megvesztegethetetlen figyelemmel a színpad szélén, a szélgép- fújta fehér leplek mögött, hogy felügyeljen legutolsó koreográfiája makulátlan kivitelezésére.

A hat táncosnő karja törékeny biztonsággal virágszárként lebeg a fejük fölött. Számomra karjuk Pina Bauschra emlékeztet személy szerint. Avignonban a szálloda kertvendéglőjében, színházi előadás után az autóbuszon, vagy kocsmaasztal melletti beszélgetésekben a magába süppedt Bausch időnként fölemelte jobbkarját, lágy mozdulattal leívelt, majd ismét elmerengett és elmerült a renversé köríves karvezetését követően, amíg vissza nem ért a köröző mozdulat az ölébe. Meghökkentő volt vacsoraasztalnál vagy busz peronján az egyszerű karvezetés. De számára a köznapok és az ünnepi testmozgás egy tőről nyíltak. A táncszínpad a valóság és a mindennapok jelentették neki a mesevilágot.

A Sweet mambo lenyűgözően egyszerű. Prózaian költői. Cocteau leszögezte: a tündérek a hátsó lépcsőn közlekednek.

MGP

Hamarosan interjút közlünk Julie Shanahannal, PIna Bausch táncosával.