Mint egy apuka - Interjú Alföldi Róberttel

A Nemzeti Színház három darabbal képviselteti magát a POSZT-on. Ez alkalomból faggattuk Alföldi Róbert igazgatót, aki arról nyilatkozott, hogy milyen csillagzat alatt zajlott az évad, mit szól az elmúlt időszak botrányaihoz, milyen hatások érték és mi a helyzet a kémiával, meg a marcipánnal.

Hajnalig ünnepeltetek a Három nővér után.. Úgy tudtam, ha alkoholt iszol, zokogós, depressziós állapotba kerülsz, de a dorbézolásnak nyoma sem látszik rajtad.

Alföldi Róbert: Most már nem! (Nevet.) Minden szer azt erősíti fel, ami igazán mélyen bennünk rejlik... Az nehéz ügy, ha már külső hatásoktól függ a jókedv..

Mindenesetre neked most van okod jókedvre, hiszen nagy sikerrel, sok előadással szerepel a Nemzeti Színház a POSZT-on, és jön a nyár, ami talán konfliktusmentesebb időszak lesz számodra, mint az elmúlt pár hónap. A konfliktusról jut eszembe egy régi útmutató, amit magadnak találtál ki hozzá. Szerettél volna gazdag lenni, hogy egy rosszul sikerült próba után mondhasd a színészeidnek: gyertek, elmegyünk ebédelni. Békítő szándékkal, nercbundát ajándékoztál volna a színésznődnek.

Alföldi Róbert: (Nevet.) Nem lettem ilyen gazdag. Te mindent elhiszel, amit olvasol?

Manipulatív fazon vagy?

Alföldi Róbert: Nem vagyok manipulatív fazon. Akkor biztos komolyan gondoltam mindezt. De egy interjú mindig az adott pillanattól függ, attól, hogy a beszélgetők hol ülnek, milyen az idő, jól ebédeltek-e.

Alföldi Róbert

Megnyugodtam, hiszen te már ettél. Hogy fogadtátok, hogy a POSZT-on három darabbal indultok?

Alföldi Róbert: Igazi, békés örömmel. Mindenki boldogan nagyot sóhajtott a hír hallatára. Lapogattuk egymás hátát.

Akkor jól zártátok az évadot…

Alföldi Róbert: Nagyon is. Majdnem minden bemutatónkból -az ősbemutatókból, a Tragédiából, a Serban rendezésből - esemény lett, nem csak azért, mert néhányan megtámadták. Sikerült beletrafálni olyan témákba, amelyek sok embert foglalkoztatnak.

Ezt miből lehet érzékelni?

Alföldi Róbert: Egyszerűen tapintható az emberek kíváncsisága. Szerencsés csillagzat alatt zajlott ez az évad.

Egy kicsit meglep, hogy ezt mondod…

Alföldi Róbert: Én a színházról beszélek, a többi nem érdekel. Semmi köze a lényeghez annak, hogy bizonyos parlamenti pártok szoktak rólam beszélni. Én az eredményeinkért csinálom a dolgom. Tudok mosolyogni, mert ott van mögöttem az elmúlt három év szellemi és művészi teljesítménye. És ott van mögöttem az egész társulat. Csak ez számít.

Egy kis élvezetet sem találtál abban, hogy ekkora vihar kavarodott körülötted?

Alföldi Róbert: Nem. Egyszerűen nem érnek annyit, hogy beengedjem a hatásukat. Akik a balhét generálták, erkölcsileg sincsenek velem egy szinten. Nem vagyok hajlandó semmibe belerokkanni, sem megijedni. Ha bizonyos politikusok szerint antikrisztus vagyok és az én igazgatói működésem a legfontosabb téma és probléma az országban, akkor még ők is használják a népszerűségemet. Tehát be kéne nyújtanom nekik a számlát.

Alföldi Róbert 1999-ben

Ezt megteszed?

Alföldi Róbert: Dehogy. Különben is ezekben az ügyekben nem csak engem, hanem az egész Nemzeti Színházat támadták, és a 120.000 nézőnket is. Azért sem, mert valójában nem tudtak belém szúrni. A történteken csak röhögni lehet. Ráadásul ellenkező irányba hatnak, mint amit megcéloztak.

Említetted, hogy abból indulsz ki, ami foglalkoztat. A POSZTon a Vadászjelenetek mellett egy másik rendezésed, a Tavasz ébredése is szerepel. Ezen a Színművészeti bábosztályával dolgoztatok. “Intézetünket fenntartóiként és védelmezőiként kötelességünk megóvni eme megrendítő csapástól.. Mélységesen sajnáljuk, hogy a súlyos vétséggel terhelt tanulónk kiváló tanulmányi eredményét nem áll módunkban figyelembe venni” – mondja Hóborth igazgató úr, az egyik főszereplő öngyilkossága kapcsán. A darab egy kérdéssel zár: “Hisz Ön Istenben?”

Alföldi Róbert:  Azért vágtam bele ebbe a munkába, mert az álszeméremről, a hazugságról és a szexualitás megéléséről szól. Kamaszokkal nem tudom, hogy meg lehet –e csinálni, a felnőtt színészek pedig elkezdenek „kamaszkodni”. A bábokkal viszont pontosan lehet megjeleníteni ezt a furcsa köztes életkort. A darab végén megfogalmazott kérdés Wedekindé... a darabot is ő írta…

Hogy juttott erre a rendezésre időd?

Alföldi Róbert: Alkat kérdése, ki, mennyit dolgozik. Én nem pöszmögök. Sok lehetőség megtalál, amiről nem szeretnék lemondani. Ráadásul rengetegen munkálkodnak azon, hogy mindenre jusson időm. Engem pedig vár az autó, elvisz, megérkezem, és csinálom azt, ami rám tartozik. Készülni is tudok, akkor is, ha egyszerre két-három feladatot végzek. Van, akit leszedál, de engem a nehéz időszak inspirál. Persze panaszkodom, hisztériázom, arról beszélek, mennyi dolgom van, és hogy nem bírom tovább. De hazudok. Bár a Tavasz ébredése, a Rigoletto, és a Tragédia egy időszakban készült, szerintem senki sem érezte, hogy az egyik a másik munka rovására megy.

Alföldi Róbert

Ezek szerint nem akarsz mindent kontrollálni.

Alföldi Róbert: Nem telepszem rá a színházra. Nem akarok olyasmivel foglalkozni, amihez nem értek. Ezer százalékig bízom a munkatársaimban, önállóságot tudok nekik adni. Inkább csalódjak – ami egyébként nem baj, és ami még soha nem fordult elő -, mint folyamatos stresszben éljek a csapatom iránti aggodalmamban. Ha nem bíznék másokban, akkor magamban nem hinnék, és akkor rossz főnök volnék. Ezzel együtt persze, hogy vannak konfliktusaink. Előfordul, hogy mint „főnök” közlöm: úgy lesz, ahogy én mondom. De a kollegáim mernek nekem nemet mondani. A Nemzetiben mindannyian érezzük, hogy ugyanabba az irányba tartunk, ettől függetlenül, néha vannak nagy viták, üvöltözünk egymással.

Miért?

Alföldi Róbert: Szoktam üvölteni, ha nincs igazam, ha igazam van, mert hisztérikus vagyok, mint minden normális ember. De a kiabálás az adott pillanatnak szól. Nem teszek úgy, mintha merev vállalatvezető lennék. A színházirányításhoz hozzátartozik egy csomó gazdasági, műszaki, praktikus dolog, amihez nem értek. Az én dolgom azt biztosítani, hogy jó szakembereim bizalommal képviseljék az irányt, amit meghatározok.

Mennyit változtatott rajtatok az elmúlt év? Például Serban? A Három nővér szakmai beszélgetésén azt mondtad, ő frissességet, új szemléletet hozott.

Alföldi Róbert: Ha én erre a kérdésre tudnék válaszolni, az azt jelentené, hogy folyamatos önelemzésben vagyok. De bármily furcsa, nem sokat foglalkozom magammal. Mindenesetre büszke vagyok az egész társulatra, mint egy apuka. Könnyekig meghatódom tőlük. Serban fenntartásokkal érkezett közéjük, mert általában hiányolja a magyar színészek nyitottságát. De nálunk nem találkozhatott a “magyar méricskéléssel”. Mind teljesen tiszta lappal indultunk nála, ami nekem kifejezetten jól esett. Reggel tízkor, míg mi kótyagosan indítottuk a próbát, ő már topon volt. Serban szinte megtanult magyarul, pontosan idézett a szövegből, nem érdekelte a tötymörgés, konkrét instrukciókat adott, szakmaiságot, pontos rögzítést kért. Mindenkit halálosan boldoggá tett a jelenléte.

Schell Judit és Alföldi Róbert a Három nővérben

Bár szüntelen önelemzésre nincs szükséged, egyszer kifejtetted, mennyire szükségesnek tartanád a szakmai párbeszédet, amit gátol, hogy a szakma arisztokratikus.

Alföldi Róbert: Az. A párbeszédnek – ahogy azt a mai szakmai beszélgetésen tapasztaltam - az is gátat szab, ha egy résztvevő képtelen kerek magyar mondatokban fogalmazni, és az is, ha az számít, hogy politikailag kiegyensúlyozott legyen a hozzászólok összetétele. Az gáz. Jó lenne, ha párbeszédeinkben a szakmaiság és nem a politikai kiegyensúlyozottság lenne az elsődleges szempontunk. Könyörgöm, vegyük figyelembe, ki mennyire hiteles! A szó szoros értelmében életbevágó lenne, hogy most ne a saját pecsenyénket sütögessük. Csak az összefogásban van erő. Én elég öntörvényű vagyok, és nem szeretem az össznépi akciókat, mert ott mindig bűzlik valami, mégis hiszem, hogy most lényegileg ugyanazt kéne tennünk. Szerintem nem kéne finomítani a gondolatainkat a színházról. Nem igazodni kellene. Nem arra kellene törekedni, hogy minél kevésbé látszódjunk, hanem éppen ellenkezőleg. Minőségileg, társadalmi ügyekről kéne beszélnünk. Az nagyobb erővel bír, mint bármilyen szervezet levele, mivel közvetlenül az emberre, a nézőre, a gondolkodásra hat. És ha hat, akkor nem lehet bezárni színházakat.

Felháborít az, hogy az egri színházat (is) a bezárás veszélye fenyegeti?

Alföldi Róbert: Ilyen esetben érdektelen, ki hova szavaz. Az egri színház művészeti vezetésének koncepciója finoman szólva nem áll hozzám közel, de szerintem megengedhetetlen, hogy ilyen helyzet álljon elő. Olyan szakmai közeget kell létrehozni, amelyben nem merülhet fel kérdésként, lesz-e Egerben színház. Azt, amit képviselünk csak a darabok, a művészet igazolhatja, a duma kevés. Ezért ismétlem: nincs mese, erős, expresszív, bátor előadásokat kell csinálni.

És persze érzelmeseket… “Azt szeretem a színházban, ha facsarja a szívemet, ha csak a szellememre hat, unatkozom. Érzelem az kell. Marcipános, tocsogós, könnyes érzelem” – te mondtad.

Alföldi Róbert: Hogyne! Hiszen az egész színház zsigeri ügy. Bejött a tévé, a video, azt mondták, a színház meghal. Sokszorozódnak a technikai őrületek, a filmekhez számítógéppel csinálnak embereket, azt mondják, a színház meghal. És még mindig felmegy a függöny! A színház nem halt meg. És ebben az országban egyre virágzóbb lehet, és kell is, hogy legyen, mert van miről beszélni. A kémia a legfontosabb: a színész hat rád és nem tudod megmondani, hogy miért. Azért, mert a színház az egyetlen olyan hely, ahol élő embert látni, aki izzad, aki kiszámíthatatlan.

Alföldi Róbert

Külföldön más kémiával működnek a színészek?

Alföldi Róbert: Igen.. Nem! A hozzáállásuk eltérő. Külföldön elveszítheted a bizalmukat, Magyarországon folyton meg kell őket nyerni. Itt mindenkit el kell csábítani, külföldön meg óriási, artikulált helóóóóval fogadnak. Lehet, hogy azért, mert nincsenek veszélyben?

Milyen veszély fenyeget most titeket?

Alföldi Róbert: Szellemileg kerültünk veszélybe. Nem fontos a kultúra. A kultúra nem úgy működik, mint egy bankcsőd, amit tőkeinjekcióval helyre lehet hozni. Magyarország kulturális élete hungarikum, büszkék lehetnénk rá. Könnyű lehetetlenné tenni, de 50 év felépíteni. A második világháborúban azt mondták Churchillnek, “zárjunk be minden múzeumot, könyvtárat és a pénzből vegyünk fegyvereket”. Erre azt felelte: “igen, de akkor miért háborúzunk?” A kultúrában rejlik leginkább a magyarságunk, a hazaszeretet. Ha kinyírják a színházakat, akkor nem is tudom, mi lesz… Ha kell, munkafényben fogunk játszani. Ebből nem vagyok hajlandó engedni. Anyagi nehézségek között is fontos bemutatókat tartani, mert muszáj igazolni a létünket.

Személyesen neked is?

Alföldi Róbert: Ha válaszolnék, az már mélyanalízis volna, ezért nem mennék bele abba, mit és hogyan cipelek. Persze, mindenki próbál valamit igazolni, legfeljebb nem ennyire exhibicionista módon, mint én.

Tóth Berta/ színház.hu