Nézőktől kér segítséget a Merlin Színház

Merliner néven kultúratámogatási programot indított és nézői körében keres szponzorokat a Merlin Színház, amely jövőre többek között Bata Rita butoh-operáját és Anton Adasinsky rendezését mutatja be.

A színház új támogatási rendszeréről Magács László igazgató elmondta: a társadalom színházszerető rétegét szólítják meg Merliner elnevezésű programjukban. Hozzátette: a Merlinben mindig is abban hittek, hogy minél meghatározóbban kell a saját lábukra állni.

 

A húsz éve működő Merlin az angol nyelvű színjátszás, a külföldi és a vidéki vendégjátékok, a színházi kísérletek iránt érdeklődők találkozóhelye. A teátrum éves költségvetésének 30 százalékát kapja állami támogatásból, a fennmaradó részt produkciós pályázatokból, nemzetközi együttműködésekből, szponzorációból, illetve jegybevételből fedezi. A saját társulat nélkül, befogadóhelyként működő színház évadonként három-négy bemutatót tart. Az elmúlt három évadban mintegy 71 ezer fizető nézője volt a színházi előadásoknak, a Merlin teljes látogatószáma - kiegészítve a klubprogramokkal - meghaladta a 180 ezret. Tavaly 259 előadást tartottak, a látogatottság 80 százalék felett volt.


Magács László hangsúlyozta: az utóbbi egy évben olyan mértékben megváltozott a független előadóművészek és a befogadóhelyek helyzete, hogy ezt csak úgy tudják túlélni, ha erős szövetségeket kötnek. Kitért arra, hogy több társulattal is hosszú távú együttműködést indítottak, és cél egy öngondoskodáson alapuló színházcsinálási rendszer kialakítása is. A Merlinhez szorosan kötődő társulatoktól is azt kérik, hogy hasonló öngondoskodással próbálják meg előadásaikat felépíteni - tette hozzá. Az elmúlt év minisztériumi elvonása és a 2011-es év zárolása anyagilag kiszámíthatatlanná tette a Merlin működését. Ahhoz, hogy a színház a jövőben is az eddigi színvonalon működjön, most a nézőkhöz fordulnak segítségért.

 

magacsMagács László


A Merliner négy támogatási csomagot kínálnak, különböző összegekért. Az új pártfogói csomagokból mindenki a számára legmegfelelőbbet választhatja. Például a Friends elnevezésű csomag - tízezer forintért - többek között évente kétszer két tiszteletjegyet tartalmaz, és megvásárlói megnézhetik minden új, a Merlinben először játszott darab főpróbáját. A drágább, 25 ezer forintos támogatói csomaggal ezeken túl minden hónapban két tiszteletjegy jár valamelyik előadásra és a támogatóknak szervezett közönségtalálkozókon és programokon is részt vehetnek az érdeklődők.


Azoknak a nézőknek, akik 50 ezer forinttal támogatják a színházat, további programokat, például kulisszajárásokat szerveznek. A diákok minden támogatói csomagot olcsóbban vásárolhatnak meg. Ha valaki bármivel, akár nyomtatópapírral vagy munkájával tudja segíteni a színházat, azt jegyekkel köszönik meg neki.


A Merlin egyedülálló hagyományát - ugyanazon darab bemutatója angol és magyar nyelven - az idén is folytatja. A tervek szerint októberben mutatják be Goda Krisztina rendezésében, Rudolf Péter és Martinovics Dorina főszereplésével a Hard Candy című film színpadi adaptációját.


A színház az elmúlt évadtól nemcsak helyszíne a Kaposvári Egyetem vendégjátékainak, hanem koprodukciós partnere is az előadásoknak. A 2012-ben Kaposváron végző színészosztály Anton Adasinsky - a Merlinben már többször vendégszereplő Derevo társulat alapítója - rendezésében mutatja be első független produkcióját.


A Szerelem című butoh-operát 2012 februárjában tűzik műsorra; Bata Rita rendezése verbalitástól mentesen, librettó nélkül áriákkal, hangokkal, zörejekkel és mozdulatokkal teremt új műfajt. A 2011/2012-es évadban egy angol nyelvű premierre is készülnek: a Merlin Színház és a Madhouse Company 2010 októberében mutatta be Arthur, Part One - The Legend Begins című darabját, amely az Artúr-legenda alapján készült kétszereplős mű. Ennek folytatását tűzik műsorra; a darab munkacíme Arthur, Part Two - The Round Table.


A Határon Innen és Túl programsorozat keretében a Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka) Dogs and Drugs című előadását a tervek szerint decemberben tűzik műsorra. A Hólyagcirkusz Társulat Mindenkit szívesen látunk, Sopsits Árpád Closer és a HOPPart társulat Hajrá Háry! című darabja is szerepel a Merlin programján. A táncpremierek között Kántor Kata Moss, alkoss, takaríts és a PR-Evolution Dance Company Ady munkacímű darabját is láthatja a közönség.

süti beállítások módosítása