Már javában zajlik a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiválja. Tudósításunkban A velencei kalmár kritikáját és a neves kritikus, Nánay István "vallomását" olvashatják.
A fesztivál nyitó napján, 17–én, pénteken, már 17.30–kor megkezdődtek a programok a Művészetek Házában. A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában pedig Shakespeare: A velencei kalmár című előadását mutatták be. Erről árulkodik Varga Anikó kritikája.
Egy font hús
A velencei kalmár – ez tipikusan shakespeare-i eljárás – a mese logikája, szimbolikája szerint modellálja az emberek és a világ bonyolult működését, a benne megjelenített konfliktusokat pedig a mese logikája szerint is oldja meg. Jó kis csel ez, mert miközben a dramaturgia az egyértelmű igazság és ítélet utáni vágyunkra épít, például hogy a jó nyerje el méltó büntetését, addig a kötelező boldog vég minden, csak nem megnyugtató. Ez is a cél; megakasztani egy automatizmust, hiszen a világ s benne egyetlen ember sem fér bele egy kis mese kereteibe.
Bocsárdi pontosan látja ezt a hatásmechanizmust. Úgy viszonyul hozzá, hogy a meseszerűen idealisztikus elképzeléseket (nemeslelkűségről, barátibajtársi viszonyokról, igaz szerelemről) rögtön egy világosan látható érdekhálóval takarja ki. Itt a szerelem könnyedén konvertálható valutára. Az első rész világában nincs érzelmi történet, csak az érzelmi működés külső jelei. A jellegzetesen stilizáló rendezői-színészi nyelv, ami gesztusok és intonációk erős és ismerős formáival operál, eltakarja előlünk a történet emberi tétjeit. Zavaró az egyritmusú harsányság, a térhasználat inkább látványos, mint jelentéses, és leszámítva Antonio kezdettől hangsúlyos, kidolgozott figuráját, a szereplők a típus rugójára járnak.
Ám a második felvonásban nem csak a nézőtér fordul meg, hanem veleegyütt csodaszerűen valami más is: a szerep-maszkok felszínei megtörnek, és végtelenül mély emberi drámával telítődnek. Azok az érzelmi alakzatok, amelyek előállnak, önmagukban is külön világokat jelenítenek meg. Ha a Lorenzo-Jessica páros az első részben vígjátékian egysíkú is, a másodikban a boldogtalanság csehovian kifinomult történetét sűríti bele pár percbe. S míg az első részben Antoniónak nem ellensúlya Portia, addig itt valódi szerelmi háromszögjátszma bomlik ki, amelyben Antonio és Portia között Bassanio, a szög kétnemű csúcsa a maga bizonytalan, ezért infantilis állapotában és végül fájdalmas választásában megrendítően mutatja fel a homoszexuális viszony és szociális normák közti feloldhatatlan feszültséget.
Mátray László, Szakács László
Fotó: TÁSZ
S Antoniónak nem elég, hogy le kell mondania szerelméről, még azt is el kell fogadnia/ viselnie, hogy megmenekülését vetélytársának köszönheti, aki jogtudorként a színpadon ágálva mintha kegyet gyakorolna, mintha csak épp akkor jutna eszébe a mentő megoldás (és persze lehet, hogy így van), az utolsó percig kiélvezi Antonio halálos sarokba szorítását. A nemes gesztus – minden nagylelkűsége ellenére – így válik megalázó fricskává, de egyben értő partneri-baráti mentőakcióvá is (hiszen hogy is lehet nő és férfi klasszikus ellenfél itt).
Mátray László, Szakács László
Fotó: TÁSZ
De Bocsárdi az igazságtevő procedúrát is hasonló érzékenységgel rendezi, profin vezérelve a nézői érzelmeket egyik hullámvölgyből a másikba. Shylockot, akit mint piti kis gusztustalan uzsorást szó nélkül elítélnénk, totális megalázása pillanatában értjük meg emberi lényként, s tudunk azonosulni az ő érzelmi igazságával. Győzelme pillanatában pedig annak látjuk Antoniót, amivé a győzelem pillanata teszi: egy arrogáns, a tömeg hatalmát maga mögött tudó bosszúszomjas zsidógyűlölőnek. S végső soron az előadás ennyit mond az antiszemitizmusról: hogy egy paranoid logika szerint működik, az egyik előítéletre (sérelemre) egy másik előítélettel (sérelemmel) válaszol.
Varga Anikó
Nánay István a szakmai beszélgetésekről
Nagyon sok és sokféle fesztivál szakmai megbeszélésén voltam moderátor vagy opponens. Teljesen más volt ez, mondjuk, Kazincbarcikán, egy amatőr színházi fesztiválon, mint például a POSZT-on. Az előbbinél inkább továbbképzés jellegű volt, hiszen hosszú éveken keresztül Ascher, Fodor Tamásmeg én, így hárman értékeltünk. Olyan elemzésfélék voltak ezek, amelyek tágították a résztvevők tudását, ismeretanyagát, mélyítették a színházhoz való viszonyát. Az ilyen jellegű fórumnak az a titka, hogy nem a nagyközönségnek szól, hanem szigorúan a fesztivál résztvevőinek.
Nánay István - két évtizede van jelen a kisvárdai beszélgetéseken
Amikor a szakmai beszélgetések nem a szakma képviselői és a szakmai értékelők között zajlik, hanem kinyitjuk a közönség felé, akkor óhatatlanul olyanfajta önkorlátozó vagy önfényező megnyilvánulások hangzanak el, amelyekből pont a szakmaiság vész el. A pécsi beszélgetések ebből a szempontból sokszor rosszak, de az is igaz, hogy moderátorként is, opponensként is nagyon nehéz a sokféle, a szakmát és a közönséget egyaránt kielégítő igénynek eleget tenni.
Van ellenpélda is: A velencei kalmárról szólva sikerült úgy megszólaltatni Bocsárdi Lászlót, hogy ő minden felmerülő kérdést szakmai kérdéssé fordított át, és így mindenfajta személyeskedés helyből ki volt zárva. Ő a kritikát nem az őket ért sérelemként élte meg. Általában véve viszont nem arról van szó, hogy beszélgetünk, és egyenrangú helyzetben vagyunk, hanem arról, hogy van az egyik fél, amely osztja az észt és a másik, amely kénytelen eltűrni a kritikát. Ebben az esetben nem szakmai beszélgetés, hanem szakmai kiértékelés folyik.
A kisvárdai beszélgetésekre igazán nem lehet azt mondani, hogy egyformák. Az alatt a két évtized alatt, amióta itt jelen vagyok, a legkülönfélébb minőségben vettem részt ezeken a beszélgetéseken. Főleg a kilencvenes években annyifélék voltak a szakmai beszélgetések, hogy közöttük jók is, meg rosszak is előfordultak. Az azonban elmondható, hogy ritkán sikerült igazából beszélgetéssé alakítani ezeket. Ez nyilván függ attól, hogy ki a megszólaló. Előfordult, hogy a magyarországi kritikusok, hozzászólók nem igazán ismerték azt a közeget, amelyben az egyes előadások megszülettek, így nem tudták felmérni a produkciók helyi értékét, de arra is volt példa, hogy az egyes régiók megszólaló szakembereinél a szélesebb kitekintés, az összehasonlítási alap volt hiányos. Aki egy szakmai beszélgetésen moderátor vagy opponens, annak empátiával kell rendelkeznie, tudnia kell feloldani az érzékenységet, felpattintani a védekező páncélokat. Hogy megnyíljon a másik fél is, és valódi beszélgetés alakuljon ki.
Lejegyezte: Mészáros Csilla
A Kisvárdai Lapok - 2011. június 18.-i számából válogattunk
Tovább a teljes lapszámhoz >>>
Fotó és forrás: Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.