Versszínház a Pilvaxban

Petőfiről szóló monodrámával, vesszínházzal zárja az idényt a Pilvax Kávéház.

Hogy mit is jelent a versszínház? A költészet és a színművészet határvidékén született különleges kompozíciót, amely nem egyenlő a hagyományos pódiumelőadással. "A dramaturgiát az élet, a szövegkönyvet pedig maga a költő írta. Amiként egy vers a pillanatok impressziója, úgy a Versszínház láncra fűzi a költő életének valamennyi fontos és jelképes állomását, hogy a néző teljes képet kapjon a történelmi korról, a személyes drámákról és magáról a sorok írójáról is" - fogalmaz Turek Miklós színész a műfaj alapítója, aki Szőlőszem című összeállításával lép fel június 24.-én a Pilvaxban.

 

akokardas_medium

 

Az est premierje 2009 novemberében a Petőfi Irodalmi Múzeumban volt, és az elmúlt másfél évben megjárta már Vácot és Torontót, Siófokot és Pécset is. A Szőlőszem című Versszínházi estből egy filozófiai magasságokban gondolkodó fiatalember, azaz Petőfi portréja rajzolódik ki június 24-én a legendás Pilvaxban.  „Különleges élmény „Petőfiként” a Pilvax színpadára állni. Bárcsak minél többen éreznék, Petőfihez hasonlóan, hogy „én is egy sugár vagyok, / Amely segíti a földet megérni” – számol be érzéseiről Turek Miklós, színész, a versszínház műfaj alapítója. „Nagy öröm az is, hogy a magyar kultúrának ezen emblematikus helyszínén folyamatos irodalmi és színházi műsornak adnak a teret a szervezők. Petőfi Sándor életútja éppoly rövid volt, mint amilyen sokszínű. Volt Ő katona, színész, hősszerelmes, költő és szabadságharcos is. Mondatai több mint 150 év elteltével is érvényesek és aktuálisak lehetnek” - összegez Turek Miklós.

 

Turek Miklós a Színház- és Filmművészeti Egyetemen töltött évek után játszott a Madách és a Vígszínházban, valamint a Győri és a Tatabányai Színházban is. Eközben forgatott Szabó Istvánnal, Jancsó Miklóssal, Ragályi Elemérrel, Bujtor Istvánnal, Herendi Gáborral és Goda Krisztinával is. 2004-ben mutatta be Faludy Györgyről szóló első önálló előadását, amivel a Fringe Fesztivál legjobb férfi előadója lett, és elnyerte a Kaleidoszkóp Fesztivál különdíját is. Az estet maga Faludy is nagyra tartotta. Turek versszínházi programja időközben egy négyrészes versszínházi előadássorozattá bővült (Faludy György, József Attila, Radnóti Miklós, Petőfi Sándor), melyekből a költők versein keresztül az életük is a közönség elé tárul.

 

 

süti beállítások módosítása