Játszani is engedd - Beszélgetés Koltay Gáborral

2011. március 16-án Csomós Miklós főpolgármester-helyettes a József Attila Színházban bemutatta az április 1-jével hivatalba lépő megbízott ügyvezető igazgatót, Koltay Gábor film- és színházi rendezőt. A társulat kérdéseire egyértelműen közölte, hogy a „megbízott” szó ez esetben azt jelenti, hogy Koltay teljes jogkörrel intézkedhet. Két hónap múlva, azzal indokolja Koltay felmentését, hogy leszerződtette a teljes társulatot. Mi történt, mi változott meg két hónap alatt? Hogyan látja a történteket Koltay Gábor? Választ kapnak a következő interjúból.

Majoros József interjúját olvashatják.

Nyilván a március 16-i társulati ülés előtt Ön már egyeztetett a Főváros vezetőivel. Mi hangzott el korábban és kikkel tárgyalt?

Koltay Gábor: Tarlós István főpolgármesterrel találkoztam, egészen pontosan ez év február 9-én. Beszélgettünk arról, hogy szeretnék visszakerülni a Főváros színházi vérkeringésébe azok után, hogy a Demszky-Schiffer kettős 18 év után 2003 végén eltanácsolt a Szabad Tér Színház éléről. Ezen a beszélgetésen a főpolgármester szóba hozta a József Attila Színházat, amely akkor már hosszú idő óta járta kálváriáját. Őszintén elmondta, hogy milyen nehéz a helyzet, beszélt arról is, hogy eleinte meg akarták szüntetni, aztán mindenfajta egyéb, csak részben színházi célú hasznosítási elképzelések is felmerültek, de aztán végleges döntést hoztak, miszerint a színház a jelenlegi, tehát társulatos formában fog tovább működni.

Szóba került-e, hogy milyen legyen a színház profilja? 

Koltay Gábor: Tarlós István egyértelműen arról beszélt, hogy a meglévő értékeket megtartva, de új irányokba is induljon el a színház. Keresse meg a múltban azokat az értékeket, amelyeket egyszer már létrehozott. Azaz, összességében egy olyan színházat képzelt el, amely a világ- és magyar irodalom, a drámairodalom remekeit, kortárs műveket, nagy tömegek és főleg a fiatalok számára is érthető és átélhető módon mutat be. Tehát a szó legnemesebb értelmében vett nemzeti értékrendet képzelt el. A főpolgármester szívemből beszélt, hiszen én is ilyesfajta színházat szerettem volna, amely természetesen minden értékre nyitott, s távlatban komoly szellemi bázisa lenne a legjobb vidéki előadásoknak és a határon túli színházi törekvéseknek is. Mondhatni tehát, hogy egy megújuló, nagy ívű színházi koncepció körvonalazódott ezen a beszélgetésen.

Koltay Gábor és a társulat

A későbbiekben megjelent pályázat első pontja is ezt sugallja, hiszen szóról-szóra ez köszön vissza a Színház számára kiírt feladatok felsorolásánál.

Koltay Gábor: Természetes, hiszen erről beszéltünk. A félreértések esetleges elkerülése végett, még az első beszélgetés napján kilenc oldalban papírra vetettem elképzeléseimet, azaz összefoglaltam a beszélgetésükön elhangzottakat és ki is egészítettem azt. Ezt Tarlós Istvánnak és Csomós Miklós főpolgármester-helyettesnek is megküldtem. Ezt nyilván elfogadták, hiszen ezek után került sor a március 16-i bemutatásra.

Ma már köztudott, hogy Tarlós Istvánnal a ’60 évek végén együtt járt egyetemre, sőt évfolyamtársak voltak. Szerepet játszott-e kinevezésében ez az ismeretség? Csomós Miklóssal volt-e korábbi kapcsolata?

Koltay Gábor: Tarlós Istvánnal 42 évvel ezelőtt valóban a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki karára jártunk. Korrekt, rendes embernek tartottam, s örültem, amikor hallottam, hogy közéleti pályára lépett. III. kerületi polgármesterként néhányszor találkoztam vele, mivel szerettem volna a kerületben egy nagy kulturális projektet megvalósítani, de erre végül is nem került sor. Azt gondolom, hogy Demszky Gábor húsz éve után a FIDESZ a legjobb polgármestert választotta. Laza kapcsolatunk megmaradt, s bizonyára a régi ismeretség és persze elsősorban filmes és színházi pályafutásom okán gondolhatta azt, hogy a hatalmas hullámokon hánykolódó József Attila Színház hajóját talán nyugodtabb vizekre, azaz a megnyugvás felé tudom kormányozni. Csomós Miklóst korábban személyesen nem ismertem, ezen a bizonyos február 9-i beszélgetésen mutatott be minket egymásnak a Főpolgármester. Ezt követően Csomós Miklós előtt is megismételte korábbi beszélgetésünk legfontosabb részleteit.

A beiktatás részleteit ezután nyilván a Főpolgármester-helyettessel egyeztette, hiszen Ő mutatta be Önt a Társulatnak.

Koltay Gábor: Február végén és március elején két-három alkalommal találkoztunk Csomós Miklóssal, amikor is a színház sorsáról beszélgettünk és arról, hogy milyen irányokban kell majd továbblépni. Teljes jogkörről biztosított, azzal együtt, hogy ki fognak írni egy pályázatot, amelyen természetesen bárki indulhat. Pontosan tudtam, hogy majd erre a pályázatra nekem nagyon sokoldalúan kell felkészülnöm.

Szóba került-e az előkészítő beszélgetéseken a társulat szerződtetésének kérdése?

Koltay Gábor: Olyannyira, hogy a főpolgármester kérte, hogy eleinte ne változtassak a társulaton, hiszen ma egy színész, leszámítva a celebeket, nyomorult anyagi helyzetben van, sokszor a minimális rezsijét is csak nagy nehézségekkel tudja kifizetni. Nem véletlen, hogy tavasszal a József Attilában is ez volt a legnagyobb kérdés. Ezért is vetődött fel az ülésen – konkrétan Fehér Anna kérdésére –, a társulat szerződtetésének ügye. Csomós Miklós egyértelmű állásfoglalása után én is kifejtettem, hogy eszem ágában sincs másokban gondolkodni, hiszen az itt dolgozó színészek jelentős részét korábbról ismerem, nagyra becsülöm és amúgy se illene rögtön az elején változtatni. Ezt az álláspontomat – ahogy Csomós Miklós egy sor TV és újságinterjúban –, én is számtalanszor megerősítettem a nyilvánosság előtt.

Ezt követően tehát bejárt a színházba, ismerkedett a társulattal, az előadásokkal, majd elkövetkezett április 1-je amikor is megbízottként, de teljes jogkörrel vette át a színházat.

Koltay Gábor: Igen, március végén két hétig csak felméréseket, jelentéseket, revizori anyagokat olvastam, egyeztettem elődömmel, Méhes Lászlóval, azaz igyekeztem felkészülni a színházból. Ez a munka április 1. után tovább folytatódott, a teljes repertoárt többször megnéztem. Szinte minden nap korán reggel kezdtem a színházban és késő éjjel mentem haza. Legfontosabb feladatomnak a közhangulat megnyugtatását tartottam, a színészekkel és a Társulat többi tagjaival, műszakiakkal, adminisztratív dolgozókkal beszélgettem. Tudtam, hogy jelentős késésben vagyunk és néhány hét alatt kell előkészíteni a szerződtetéseket, valamint megtervezni a jövő évad bemutatóit, hiszen egy színházban április közepén – tehát belépésem után két héttel –, már bérleteket kell árusítani a következő évadra. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy csak akkor lesz a színházban nyugalom, ha a szerződtetéseket minél hamarabb nyélbe ütjük, hiszen közeledik a nyár, amikor a Társulat túlnyomó többségének semmilyen kereseti formája sincs, abból a száz valahányezer forintból élnek – alig a létminimum fölött –, amelyet havi fizetésként kapnak.

A színház korábbi három vezetőjét Léner Péter egykori ügyvezető igazgatót, majd a Méhes László által visszafoglalkoztatott művészeti vezetőt, Venczel Sándor menedzserigazgatót és Harmatiné Zichy Gabriella gazdasági igazgatót már április elején elküldte. Léner Péter esetében egyébként mekkora összegről van szó? Igaz-e a 60 milliós tétel?

Koltay Gábor: Többször hangsúlyoztam, hogy tiszta helyzetet akarok teremteni. Bár mindent elolvastam, ami a múltra vonatkozott és meglehetősen sok szóbeli információval láttak el, mégis úgy gondoltam, hogy ezekkel nekem nem szabad törődnöm, ez tartozzék a Fővárosra. Méhes Lászlónak fontos volt Léner Péter művészeti vezetői közreműködése, ezért vele 2010 nyarán öt évre szóló szerződést kötött. Ugyancsak jelentős összegű határozott idejű szerződése volt Venczel Sándornak és Zichy Gabriellának. Ezeket a szerződéseket közös megegyezéssel felbontottuk. Ennek részleteibe most nem mennék bele, elég csak annyi, hogy közel 100 millió forintot spóroltam meg a színháznak. Ha már itt tartunk, ismételten leszögezem, nem tisztem a 2003 óta tartó folyamatok elemzése, értékelése. Én azért jöttem a színházba, hogy egy komoly perspektívát vázoljak föl, amelynek megvalósításához szerettem volna a teljes társulat egyetértő bizalmát megszerezni. Mielőtt megkérdezné, arra is kitérek, hogy nem keverem össze Léner Péter húsz éves itteni színházvezetői munkásságának vége felé történteket, színházrendezői tevékenységével. Utolsó rendezése a József Attila Színházban, a tavaly bemutatott Mici néni két élete című darab, nagyszerű színházi élmény, legalább tízszer láttam, s egyszer sem untam el magam. A jelenlegi repertoár zászlóshajója, tehát úgy gondoltam, hogy Léner Péterre rendezőként akár még számíthatok is.

A három vezetőn kívül másokat is elküldött, helyükre új munkatársakat szerződtetett, sőt új tevékenységi körökre is hívott embereket.

Koltay Gábor: Magától értetődően természetes, hiszen megbízható és jó munkatársak nélkül nehéz dolgozni. A József Attila Színházat meg kell menteni. Ehhez az általam ismert legjobb szakemberekre van szükség. Kiváló gazdasági igazgatót kértem fel Bognár Józsefné személyében, a szakmájában elismert régi-új művészeti főtitkárt hívtam vissza Pányoki László személyében és más posztokon is változások történtek. A szakma két elismert személyiségét kértem meg, hogy részint sajtó, részint pedig marketing területen legyen segítségemre, hiszen itt évtizedes pótolnivalóink vannak. Nagy tapasztalattal rendelkező kiváló pénzügyi vezetőt is hívtam a színházhoz. Úgy gondolom, hogy olyan szellemi kapacitások jelentek meg az adminisztrációban, akikkel valóban más szellemű színházi közéletet és magas színvonalú művészeti és gazdasági tervezőmunkát lehetett volna végezni. Az átalakítások egyébként folyamatban voltak, további változásokra is sor került volna.

Az új munkatársai korábbi egzisztenciájukat, munkahelyüket feladva az Ön hívó szavára jöttek a Színházba. Mi lesz most velük?

Koltay Gábor: Felmentésemkor a fenntartó ezt a fontos és súlyos kérdést sem mérlegelte. Úgy gondolom, nem lehet ennyire érzéketlennek lenni az emberek élete, sorsa iránt, főleg nem ebben a mai, nehéz gazdasági helyzetben. Ha egyszer a színház felvirágoztatása a tét és ahhoz teljes jogkörrel mandátumot kapok, ez alapján pedig a legjobb erőket hívom a színházba, felfoghatatlan méltánytalanság, hogy Őket nemsokára akár ki is rúghatják. Súlyos lelkiismeret furdalás gyötör emiatt, s csak bízni tudok benne, hogy nem csak engem. Ha új vezetés lesz a színházban, csak reménykedhetem abban, hogy a teátrum jövendő urai felismerik ezeket a szakmai kvalitásokat és nem abból indulnak ki, hogy én hívtam őket a színházba.

Térjünk vissza a Társulat szerződéseire. Végül is kiket szerződtetett?

Koltay Gábor: A szerződéseket hosszú heteken keresztül készítettem elő, az összes színésszel személyesen, több alkalommal beszéltem. A műszakkal, a különböző tárakkal, az adminisztratív dolgozókkal, tehát mindenkivel. A Színházban heteken át ez volt a legnagyobb kérdés. Végül is május közepére tudtam megfogalmazni a magam számára azokat a prioritásokat, amelyek mentén a szerződtetések megkezdődtek. Ugyanis nem valamiféle mechanikus szerződésismétlésről volt szó. A színészek esetében közel 30 millió forintos spórolás, a műszak esetében nagyjából ugyanennyi. Kérésemre a színészek vállalták, hogy havonta három előadást szolgálatban teljesítenek, a műszak egy sor külön juttatásról mondott le, tehát a társulatos forma megtartása ellenére a színháznak ezek a szerződések jelentős spórolást jelentenek. És akkor még nem beszéltem arról, hogy mind a műszak, mind az adminisztráció létszámát jelentősen csökkentettem, tehát július 1-től, kb. 20 fővel lettünk volna kevesebben, mint április 1-jén, s a létszámot még további 10-15 fővel csökkentettem volna július 1. után. A társulatos működési forma többszöri kinyilvánítása mellett ebbéli döntésemben az is megerősített, hogy hitem szerint nem lehet komoly színházat csinálni igazi, együttműködő, magas szakmai kvalitású társulat nélkül. Ugyanakkor nem is tisztességes, emberséges dolog egyik-napról a másikra sokat próbált, nagy tapasztalatú, elismert művészeknek és más társulati tagoknak azt mondani, hogy holnaptól szélnek vagytok eresztve. Egyébként csak halkan kérdezem, hogyan csinálunk holnap színházat, ha ma mindenkit szélnek eresztünk? Más kérdés, hogy egy-két esztendő alatt, tehát egy viszonylag hosszabb időtartam alatt ki lehet dolgozni másfajta struktúrákat, működési modellt, akár teljeskörűen át lehet térni a vállalkozási formákra, de annak meg kell tervezni a normális, időarányos folyamatát, s főleg mindezt emberségesen kell intézni, miközben a Színház működésének, a minőség emelésének szempontjait is érvényesíteni kell.

Időközben megjelent a pályázat, amelyet nem április elején írtak ki, mint ahogy a Főpolgármester-helyettes március 16-án ezt jelezte, hanem másfél hónap után, május 18-án.

Koltay Gábor: Ebben a pályázati kiírásban ugyan a színház magas színvonalú művészeti intézménnyé válása, a megújuló műsorpolitika továbbra is alapkövetelmény, de megdöbbentően alacsony számot, 85,2 millió forintot rendelnek csak hozzá. Ráadásul egy rendkívül ködös, úgynevezett „projekt finanszírozás”-ra kell számítani 2012-től. Ugyan üzleti tervet várnak 2016-ig, de még a 2012-es támogatás nagyságrendjét sem közlik. Tehát a pályázat pontatlan.

Mintha a végén közölt szám birtokában elfelejtették volna az elején csökkenteni a feladatokat.

Koltay Gábor: Nincs most mód arra, hogy az összes felmerült kérdésre kimerítően válaszoljak, de a legnagyobb ellentmondás valóban az, hogy az 1-es pontban megjelölt, összetett, új művészeti program feladatainak – amely egy Nemzeti Színháznak is becsületére válna –, elvégzéséhez aránytalanul kis összeget rendelnek. Ez önmagában is képtelenség, miközben a színház tavalyi támogatásából 222 millió forintot vontak el, azaz a támogatás közel 60 százalékát. Ez minden más színházi elvonást messze meghaladott, míg a Vígszínházét is, ahol az elvonás igen csak nagy összegű volt, de a 40 százalékot nem haladta meg. Kultúrpolitikai nonszensz, hogy ugyan fontos feladatok elvégzését tűzöm ki, de ehhez jelentéktelen összeget rendelek hozzá. Meggyőződésem, hogy május hónap folyamán történnie kellett valaminek a háttérben, amiről én nem tudok.

Beszélt-e a pályázati kiírás után Tarlós Istvánnal? Nem félt-e attól, hogy ezek után nem fogja tudni a megkötött szerződéseket kifizetni?

Koltay Gábor: A főpolgármestert nem kerestem, mert úgy gondolom, hogy félreértés áldozata lett. Csomós Miklós a nyilvánosság előtt is elárulta, hogy három számot tettek a főpolgármester elé azzal, hogy mindhárom esetén működtethető a színház, döntsön, melyiket rendeli a pályázathoz. Volt egy 200 millió forint körüli összeg, volt egy közbülső, és volt az ominózus 85,2 milliós összeg. Tarlós István ez utóbbit választotta. Ezzel kapcsolatban őszintén szólva érthetetlen, kik és miért tettek ilyen összeget a Főpolgármester elé azzal, hogy még így is működtethető a színház. Főleg annak tudatában, hogy a főváros mit szeretett volna kezdeni a József Attilával. Azaz nem vegetálásra kényszeríteni, hanem a fővárosi színházak élvonalába emelni. Ilyen összeggel ez nem megvalósítható, ebből valóban csak vegetálni lehet. Első lépcsőben vissza kellene adni a József Attilának azt a 222 millió forintot, amelyet idén elvettek. És akkor még egy szó sem hangzott el arról, hogy mi várható 2012-től. Hogyan lehet így konstruktívan több évre előre tervezni?

Mit érzett a pályázat megjelenésekor?

Koltay Gábor: A pályázat megjelenése után – bár nyilván többen ezt várták –, nem álltam félre, hanem a gazdasági igazgatóval, hosszú napokon és éjjeleken keresztül számoltunk, alternatív pénzügyi terveket készítettünk. Végül is kiszámoltuk, hogy a szerződéseket mind szakmai, mind emberi szempontból meg kell kötni, a korábban említett jelentős csökkentéseket érvényesíteni kell, és 2011-ben egy rendkívül takarékos, visszafogott működést kell végigvinni, miközben a Színház pozícióit, támogatói körét az elkövetkezendő évekre meg kell alapozni, ki kell építeni. Hozzá is kezdtünk ehhez a munkához, amelyet aztán felmentésem derékba tört.

Csomós Miklós egyik interjújában az is elhangzott, hogy ezek a szerződések ugyan élő, elismert szerződések, de ha valaki üres színházban képzeli el a jövőt, akkor a fővárosnak ezeket fel kell bontani és az ezekhez szükséges pénzt csak a többi színháztól tudja elvenni.

Koltay Gábor: Ez is félreértés, hiszen 2011. évi üzleti tervünk ezeket a szerződéseket tartalmazza. Más kérdés, hogy erre a tervre mindezideig senki sem volt kíváncsi, elfogadását majd a pályázat eredményhirdetése utánra tervezték. Azaz legkorábban júliusban, amikor az évből már 6 hónap ugye eltelt. De azt is szeretném elmondani, hogy tavaly még nyolc olyan színház volt, amely az állami támogatáson túl, még a fővárostól is kap plusz támogatást. A József Attila Színház nem tartozik ezek közé. Ha egy olyan nagy ívű programot akar a főváros megvalósítani, mint ami a pályázati kiírásban szerepel, akkor ehhez elengedhetetlen, hogy ő is adjon. Főleg ha 222 milliót már elvett. Egyébként a pályázatban egyetlen szó sem utal arra, hogy „üres” színházban kell gondolkodni. Ha ezekről lett volna szó, sohasem vállaltam volna el a feladatot.

A társulat nyílt levélben állt ki Ön mellett június 9-én, miközben Csomós Miklóst a szinházi közösség „felmentette”. Valószínűleg ezért nem jött ki a főpolgármester–helyettes a június 20-i évadzáró társulati ülésre.

Koltay Gábor: Lehetséges, bár azt kell mondanom, hogy egy politikus ne legyen ennyire sértődékeny. A színészek abban a nyílt levélben szigorúan a tényeket foglalták össze, s ez a lényeg. Itt nem két egyenrangú fél beszélget egymással, hiszen csak Csomós Miklósnak van lehetősége leváltani, fordítva ez nem lehetséges. Tehát itt szimbolikus dologról van szó. A levél az össze-vissza rángatott társulat megalázott kilátástalanságát fejezte ki, akik április elején újra elkezdtek hinni és megint csalatkozniuk kellett. Ha időközben ismét megváltoztak az elképzelések, akkor újra csak szembe kellett volna nézni az emberekkel. Ezt Csomós Miklós Főpolgármester-helyettes elmulasztotta. Mindenesetre, ha a levélben akaratukon kívűl megbántották, akkor a társulat nevében ezúton kérek tőle elnézést.

Őszintén szólva áttekinthetetlennek tűnő feszültségek és szakmaiatlanságok sora fedezhető fel a háttérben, amelyek tovább nehezítették a Színház helyzetét. Mindezek függvényében meg kell kérdeznem, hogy mégis miért vállalta, s amikor egyre jobban belemerült a részletekbe, miért nem adta fel?

Koltay Gábor: Nem mondanék igazat, ha azt mondanám, sohasem voltak olyan álmatlan éjszakáim, amikor ez ne fordult volna meg a fejemben, de világ életemben kemény ember voltam, a nehézségektől sohasem riadtam vissza. Az is fontos szempont, hogy a társulattal kölcsönösen megszerettük egymást és túlnyomó többségükkel őszinte bizalmi viszony alakult ki, nem volt köztünk tabu téma. A hosszú beszélgetések során többségüknél láttam, éreztem, mennyire vágynak arra, hogy egy megújuló, a szakma és a közönség által is elismert színházat csináljunk együtt. Megható volt az is, hogy a szakma jelesei – hogy csak a rendezőket említsem: Makk Károly, Babarczy László, Csiszár Imre, Huszti Péter, Kerényi Imre és még sokan mások –, hívó szavamra igent mondtak, s személyiségükkel, művészetükkel nagy mértékben járultak volna hozzá a Színház felemeléséhez. Ez is erőt adott. De erőt adott az az empatikus, gyakorlott ügykezelés is, amelyre az első perctől kezdve támaszkodhattam. Mélyen hittem abban, hogy egy-két év alatt meg tudjuk teremteni azokat a művészeti és pénzügyi körülményeket, amelyek ilyen megújuláshoz szükségesek. Legfőképpen pedig hittem abban a beszélgetésben, amit februárban a Főpolgármesterrel folytattam.

Nem gondolja-e, hogy időközben valami megváltozott a háttérben, valaki „rászólt” Tarlós Istvánra, vagy olyasfajta pénzügyi „konstrukció” sejlett fel a háttérben, amelynek nehezen lehet ellenállni, s amelyről a Főpolgármester sem tudott.

Koltay Gábor: Nem foglalkozom az összeesküvés-elméletekkel, már csak azért sem, mert egy erős egyéniség áll Budapest élén. Ha „nehezen visszautasítható” ajánlat, vagy kérés érkezett volna Tarlós Istvánhoz, bizonyára tudatta volna velem, s akkor nyilván az ember gondolkodása más irányt vesz. Sőt, egy április végi „Tarlós-szalonban”, ahol kérésére én voltam az előadó, meleg szavakkal mutatott be és méltatta pályafutásomat, sőt még valami olyasmit is mondott, hogy megnyugtató számára az én jelenlétem a József Attila Színházban. Ezek után már csak arról lehet szó, hogy májusban történt valami, amiről én nem tudok. Lelkiismeretem a legteljesebb mértékben tiszta. A Színházzal kapcsolatos összes gondolatomat egyébként összefoglaltam pályázatomban.

Amelyet a társulat és a műszak, az adminisztrációs dolgozók aláírtak, s ilyenformán a dolgozat egyedülálló a magyar színházi közéletben.

Koltay Gábor: Ez valóban így van, ilyen még nem volt és egyhamar nem is lesz. Miért is adnám fel, ha két hónap után ilyen egységesen és látványosan kiállt értem és a megkezdett munka folytatásáért a társulat. Ez a bizalom megható és kötelez. Remélem, hogy nem bukik meg a pályázatom, mert akkor elbukik a József Attila Színház is. Azaz belátható ideig biztos nem lesz belőle olyan teátrum, mint amelyet Tarlós Istvánnal megálmodtunk.

Megkérdezhetem-e, hogyan gondol most rá?

Koltay Gábor: Úgy, mint eddig. Bár egyik-másik tévés és rádiós interjújában munkatársait védve és gondolom beszorított helyzetében nemcsak szépet és jót mondott rólam, de én ezt fordított helyzetben soha sem fogom megtenni. Nehéz helyzetben van a Főpolgármester, különösképpen a Demszky-Schiffer korszak öröksége után. Iszonyatos teher van a vállán, 10 és 100 milliárdokról kell naponta döntenie, cégekről, intézményekről, emberi sorsok százairól. Ebben a József Attila Színház ügye talán csak egy kis pont, amellyel könnyen ki lehet hozni őt a sodrából. Úgy gondolom, most is ezt tették. Biztos eljön majd az idő, amikor ezt egymást közt tisztázzuk. Tarlós Istvánt sohasem fogom megtagadni és örülök, hogy ő van Budapest élén, még akkor is, ha a Színház ügyében most esetleg alul maradok. Úgy gondolom, hogy a kimondott szó, az igazság, a szakmaiság, a művészi megújulás képviselete és az emberiességi szempontok minden másnál fontosabbak.

Mit gondol a FIDESZ és ezen belül Budapest kultúrpolitikájáról?

Koltay Gábor: A történtek után nem biztos, hogy ez a megfelelő alkalom véleményem kifejtésére. Katasztrofális szellemi és lelki állapotban lévő országot vett át Orbán Viktor, amelyet embert próbáló feladat a megújulás, a nemzeti emelkedés felé kormányozni. Meglátásom szerint ebben a kultúrának, ezen belül a színháznak és a filmnek sokkal nagyobb, kitüntetett szerepet kell adni. Aki a világ történelmét tanulmányozza, pontosan tudja, hogy a nehéz helyzetben lévő országok, nemzetek, amelyek a teljeskörű szétesés határához érkeztek, mindig a tudományba, a kultúrába és az oktatásba fektetik maradék energiájukat, mert 10-20-30 év múlva ennek segítségével tud majd a nemzet felemelkedni. A mi esetünkben nem is olyan rég volt erre egy látványos és szép példa, 1920 után, amikor a megszűnés határához érkezett maradék magyar nemzet mai észjárással hihetetlennek tűnő szellemi és lelki emelkedésbe kezdett és a ’30-as évek közepére a közepesen fejlett európai országok élvonalába emelkedett. Ma szellemi és lelki Trianonban élünk, elemeire szakadt a magyar szellemi közélet, s ez még akkor is így van, ha egyeseknek ez a jól felfogott érdeke. Egy szétesett közösségen ugyanis nagyon könnyű uralkodni. Ezt láttuk ’45 után 45 évig és ezt tapasztaljuk az elmúlt 20 évben is. A színháznak ma az a szerepe, a kultúrpolitikának ma azt kell elősegítenie, amit a húszas években Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház egykori igazgatója, kiváló rendező fogalmazott meg; azaz a színháznak „a színpadon a nemzet legnagyobb problémáit kell fölvetnie és művészileg kialakítani”. S mindezt az egyes ember, a közönség, mindannyiunk okulására kell tennie, hogy a világ történéseiből egyre többet megértsünk és felemelt fejű, öntudatos, összefogásra képes állampolgárként, legalább a nemzeti sorskérdésekben egyetértő közösségként, azaz nemzetként képesek legyünk a világot szebbé, jobbá és igazságosabbá tenni. Rendkívüli művészi erők mozgósításával a József Attila Színház legszebb időszakaiban ezt szolgálta és a jövőben is ezt kívánta volna szolgálni.

Mivel a pályázat beadása után, de még annak elbírálása előtt beszélgetünk, ezért a zárszó sem lehet más, mintsem kíváncsian várjuk, kik, milyen koncepciókkal pályáztak és végül is milyen gondolatoknak és kinek szavazott bizalmat Budapest Székesfőváros vezetése.

Koltay Gábor: Pályázatomat egyelőre nem teszem közzé, mert a várható reagálásokkal nem akarom befolyásolni a bíráló bizottság munkáját. Életem egyik legnehezebb, ugyanakkor legszebb két hónapja volt ez az időszak, hiszen a társulat túlnyomó többségével, egy nagyon nehéz helyzetből a kiutat együtt keresve megfogalmaztuk álmainkat a színházról. Csodálatos érzés és nem lehet elégszer megköszönni, hogy személyemben olyasvalaki mellett sorakoztak fel, aki nem is közülük való volt, hiszen sohasem dolgoztam ebben a színházban. Így aztán ennek a kiállásnak még nagyobb az értéke. Bárhogy alakul is a sorsunk, tudom, hogy találkozni fogunk és bebizonyítjuk, hogy tudunk jó színházat csinálni. Végezetül pedig, meghajtom fejemet a közönség előtt, amely június 8 óta, estéről-estére, az előadások után csendes jelenléttel és 1500 aláírással tett hitet a társulat és a színház fennmaradása mellett. Megható tömeges kiállásuk, élőszóban, levelekben megfogalmazott gondolataik nagy lelkierőt adnak és jelzik, hogy ebben a közösségben nagy erő van.