Gubík Ágit a Pánik óta ismerte meg az ország, Till Attila filmjéért a szlovákiai magyar színésznő megkapta a Magyar Filmszemle legjobb női alakításának járó díját. Most a Zsámbéki Színházi Bázison a Meggyalázás című darabban láthatjuk viszont. Ennek kapcsán mesél hidegről, melegről.
Gubík Ági a Pánik című film forgatásán
A sajtósotok említette, hogy a bemutató előtt megnézett benneteket, és mindenkit kissé meggyötört állapotban talált.
Gubík Ági: Ez könnyen lehet, hiszen a darab, amit játszunk, elég nehéz, Shakespeare Titus Andronicus-át dolgozza fel. Ez egy „vérdráma”. Rengeteg bosszút, rengeteg halált vonultat fel. Mégsem ez gyötört meg minket, hanem a körülményeink, az, hogy a szabadban próbáltunk. Sokszor mezítláb álldogáltunk. Ha meleg jött, akkor az nagyon melegnek, ha hideg, akkor nagyon hidegnek hatott. A szél szinte átfújt rajtunk, hangosabban kellett beszélnünk miatta. Azt hittük, rossz az akusztika a zsámbéki hangárban, de amikor megtelt emberrel az üres tér, nem kongott annyira, így nem kellett kiabálnunk. Tehát a közeggel küzdöttünk, de csodálatos élményeket is adott nekünk, például a premieren. A Meggyalázás utolsó jelenete egy nagy lakoma, amelyen Titus Andronicus bosszúból megeteti velem a saját fiamat. Ennél a résznél feltámadt a szél, jött egy nagy vihar, villámlott és ez igazán szürreálissá tette az előadást. A főpróba estéjén pedig tombolt a hőség, rengeteg csillag látszódott. Akkor, az idő furcsa nyugalmat hozott, valamiféle bomlást megelőző állapotot, ami másként volt félelmetes. A kinti körülmények, amik meggyötörtek, kárpótoltak is. Ilyesmi, egy kőszínházban elképzelhetetlen.
A szokatlan közeg mennyiben segíti a játékot?
Gubík Ági: Szerintem a színházban semmire sincs képlet, nincsenek szabályok, és nem lehet tudni, mi az, ami segít, megmagyarázhatatlan állapotokat tudok elérni. De sokat gondolkodom azon, hogy egy alakítás mitől lesz jó. Egy biztos, minden egyes próbafolyamatnak más a rendje. Súgnak az ösztönök, lendít a lazaság, de támogathat a gyötrődés is... Most sokat számított, hogy nagyon jó kis csapat jött össze erre a munkára. Sokat adott, hogy a rendező választott, szeretett minket. Olyan emberekkel találkoztam partnerként, akiket eddig kívülről figyeltem, például Krétakörösökkel, Terhes Sanyival, Katona Lacival, Nagy Zsolttal, és Tóth Orsival. Ők is inspiráltak, akárcsak az, hogy visszatértünk valamihez, amit a főiskolán tapasztaltunk. Valami szabad, közös építkezéshez. A darabban mindenki kellékezik egy kicsit. Szuper az a fiatal csapat, akik a kórust alkotják, ők az átépítők, díszletépítők. Az előadás folyamatos mozgásban tart minket. És ez jó. Mindig nagyon jó.
Pedig kemény történetet mutattok be... és mintha elment volna a hangod.
Gubík Ági: Igen, a hangommal végig küszködtem, bár beszéd szempontjából nem megterhelő az én szerepem. Lehet, hogy ez pszichés dolog... Lehet, hogy ilyen erősen hat az emberre az, amiben részt vesz. Azon is morfondíroztam, hogyhogy sokszor elhagyott és nem csak az utolsó héten ment el a hangom. Talán az lehet az oka, hogy katonai területen dolgozunk, ahol elég sok a kátrány és arra vagyok allergiás. De ez nem biztos... Olyan, mintha valami különös átok ülne rajtam, mert amint letesszük ezt az egészet, rendesen tudok beszélni.
Min mész keresztül a darab során?
Gubík Ági: A én figurám igazán negatív. Egy gyönyörű asszony, aki a saját nőiességével manipulál. Kemény nő, akinek semmi sem szent: ő Tamara, a gót császárnő. A gótokkal harcban állnak a rómaiak. Vezetőjük, Titus Andronicus elveszíti a fiait. Mivel a rítus azt mondja, az én fiaim közül választ valakit, akit feláldoz, meg is öli az elsőszülöttemet. Ezzel egy végeláthatatlan bosszúhadjárat veszi kezdetét. A bosszú bosszút szül. Titus Andronicus lányát, Laviniát meggyaláztatom a fiaimmal, kivágják a nyelvét, levágják a karját, és megerőszakolják. Tehát elveszíti a lányát Titus Andronicus. Viszont a legkisebb fiam, aki részt vesz a meggyalázásban, beleszeret. Bár egy csonkot lát maga előtt, és undor fogja el, mégis szerelmes... Ez tényleg egy borzalmas történet.
Mindez hogy jelenik meg, hogy tud benne hinni a színész és a néző?
Gubík Ági: A kegyetlenségek bemutatásában kerültük a naturalisztikus megoldásokat. Ezt mutatja például az a jelenet, amelyikben lelepleződöm. Bár Szaturmin felesége leszek, megcsalom egy szerecsennel. Teherbe esek, de amint megszülöm a gyermekem, kiderül, hogy nem a császár fiát hordtam a szívem alatt. Ekkor a színtéren egy élő halat szülök meg, fogok a kezemben. Tamara undorodik a jövevénytől, ebből is látszik, mennyire érzéketlen. Az előadás elrajzolt világba visz, tele van szimbólumokkal. Nekem, például ez rengeteget segít.
Mi az, amit még áldásosnak tartasz ebben a munkában?
Gubík Ági: Azt, hogy igazán inspiratív közegben dolgozhattam, amiért nagyon hálás vagyok. Tehetséges a tér, tehetségesek az emberek, kihívás rejlik abban is, hogy egy lövészárokban állok. Szeretem, hogy csomó területet bejárunk az előadás alatt. Újat kaptam azáltal is, hogy a lengyel származású jelmeztervező lány, milyen képeket hozott. A fiúk nagyon nehezen mentek bele abba, hogy bármi is az arcukra kerüljön, de ő bazírozott a sminkekre. Ragaszkodott ahhoz, hogy amit elképzelt a festésben is megjelenjen. Valójában, a bemutató után egy nappal még nem igazán látok rá a történtekre, ahhoz még többet kell játszanom. Nem tudom, hogy formáltam meg Tamarát, sikerült-e azt megmutatni, amiről beszéltünk a rendezővel. Túl friss az élmény. Jó lenne, ha eljönnél és megnéznéd.
Tóth Berta/ színház.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.