Lehetséges-e élni egyáltalán? - Interjú a Meggyalázás rendezőjével

"Mi a következő lépés? Hogyan lehet így élni? Lehetséges-e élni egyáltalán? S ha igen, hogyan?" - ezekre a kérdésekre keresi a választ Botho Strauss Meggyalázás című darabján keresztül Lucie Málková Zsámbékon. A rendezőnő arról mesél, hogy dolgozott magyar színészeinkkel, mi inspirálta és hogy a Meggyalázás valójában egy irónikus-groteszk Rómeó és Júlia történet.

Az interjút készítette: Váradi Nóra

2009-ben jártál már Magyarországon, A nő vágya című előadást állítottad színpadra a Pesti Színházban. A magyar közönség azonban még nem ismer jól. Mit tudhatunk meg rólad?

Lucie Málková: Két évvel ezelőtt fejeztem be Prágában a Színművészeti Egyetemet és közvetlenül ezután kaptam meg azt a lehetőséget, hogy ebben az országban rendezhessek. Ez volt az első találkozásom Magyarországgal és fantasztikus embereket ismertem meg. Természetesen vissza akartam jönni és az álmom valóra vált: azokkal az emberekkel dolgozom, akiket csodálok, szeretek és szakmailag kiválónak tartok. Fontos pillanat az életemben.

Lucie Malková

Az első munkád A nő vágya volt. Hogyan kerültél kapcsolatba a Pesti Színházzal?

Lucie Málková: Eszenyi Enikő a Nemzeti Színház meghívására érkezett Prágába és az egyik este megnézte az előadást. Meglepődött a szokatlan formától, a témától és annyira megtetszett neki, hogy meghívta a Pesti Színházba.

Ennek az előadásnak a műfaja musical, de elég távol áll attól a fogalomtól, amit a musicalről általában gondolunk.

Lucie Málková: Nagyon érdekelt a musical műfaja, már azelőtt is, hogy elkezdtem az egyetemet. Úgy gondolom, a musical nagyon erős műfaj, könnyed és örömteli, tele zenével tánccal, de mégis tartalmas témákról szól. Szeretem a könnyed dolgok és a kemény témák kombinációját, mert van benne irónia. Azonban kevés musical van, amit igazán szeretek. Nem tudom, hogy Magyarországon mi a helyzet, de Csehországban rengeteg musicalt játszanak, amelyek rettenetesen kommerszek és szegényesek. Ez volt az, ami nagyon dühített, ezért úgy döntöttem, hogy elkészítem az ellenkezőjét. A különbség az volt, hogy fontos, komoly témát vettem alapul olyan emberekről, akiket rabul ejt a pénz és a csillogó, hamis világ. A jelmezek is különösek, monstruózus jellegűek voltak. A forma pedig a Brechtet idézte, a songokat: a legkülönfélébb zenei stílusok keveredtek, a gospeltől a tangón és a szvingen át a bluesig. A brechti színház az, amit igazán szeretek, mert komoly témákkal foglalkozik, van mondanivalója.

A Meggyalázás a második munkád, az o.s. Divadlo Unlimited és a Füge produkciója a Visegrádi Alap támogatásával, a Zsámbéki Színházi Bázison. Mit kell tudnunk az o.s. Divadlo Unlimitidről?

Lucie Málková: Az iskola befejezése után úgy döntöttünk, hogy csoportot szervezünk frissen végzett rendezőkből, dramaturgokból, színészekből, jelmez- és díszlettervezőkből, hogy továbbra is együtt tudjuk folytatni a munkát. Van egy szervezetünk, amely alapot biztosít a projektjeink megvalósításához. Én azokkal a színházakkal dolgozom, amelyek meghívnak, és a csoportommal is vannak közös munkáink. Arra törekszünk, hogy olyan témákat válasszunk, amelyek felébresztik és elgondolkoztatják az embereket.

A Meggyalázás Botho Strauss darabja, amely a Titus Andronicus felhasználásával készült. Ez Shakespeare egy korai darabja, bár kutatók vitatkoznak rajta, valóban az ő műve-e. Véres, akciódús…

Lucie Málková: Igen, ez egy korai munka és nem tökéletes. Az az elképzelésem, hogy nem igazán komoly. Olyasmi, mint manapság a Kill Bill filmek. Látványos show Shakespeare korszakában. Botho Strauss újraírta, újragondolta a darabot, valódi témát adott neki. Nagyon fontos, hogyan változtatta meg. Az expozíció és az első rész shakespeare-i, de azután teljesen más történetet sző belőle. Nagyon fontos kérdéseket vet fel: mit lehet tenni ilyen dolgok után, amelyek ezekkel az emberekkel történtek. Mi a következő lépés? Hogyan lehet így élni? Lehetséges-e élni egyáltalán? S ha igen, hogyan?

A szereplők is sokkal kidolgozottabbak ebben a darabban. Például Lavinia…

Lucie Málková: Igen, teljesen. A Titus Andronicusban áldozat, semmi több. Itt viszont a történet főleg róla szól, inkább róla, mint Titusról. Az előadásban megpróbáltunk Lavinia és Chiron történetére összpontosítani a meggyalázás után. Irónikus-groteszk Rómeó és Júlia történet. Ahogy mepróbálják folytatni, túl lenni rajta, ahogy keresik a létezés lehetséges módját, s ami azután mégsem működik.

Titus és Aaron két ellentétes pólus a darabban. Titus a hagyományos értékeket képviseli, a becsületet, hűséget, hazaszeretet; vele szemben Aaron az, aki a háttérből mozgatja a szálakat.

Lucie Málková: Nagyon fontos, hogy Titus és Aaron csak a darab végén találkoznak. Szerintem Aaron nem bűnös, számomra a dolgok állapotát képviseli. Ő maga nem gonosz, csak azt próbálja megmutatni, ami az emberekben rejlik. Sokkal összetettebb karakter. Azt a kérdést teszi fel, bennünk hol rejtőzik a gonosz. Megpróbálja megmutatni nekünk, de ő valójában nem az.

A generációk kapcsolata, a szülő-gyermek kapcsolat szintén fontos kérdéseket vet fel.

Lucie Málková: Igen, ezt megpróbáltuk hangsúlyozni. Lavinia és Chiron áldozatok, tulajdonképpen a saját szüleiké. A szülők okozták a problémát, s a következmény, hogy a gyermekek válnak áldozattá.

A zsámbéki környezet is aktív szerepet játszik az előadásban. Könnyű volt az elképzeléseiteket megvalósítani ezen a helyszínen?

Lucie Málková: Tulajdonképpen a helyszín adta az ötleteket. Rendkívül inspiráló, csodálatos. Miután megérkeztünk ide a szöveggel, hogy előkészítsük az előadást, a hely megmutatta, hogy hol játszunk, hogyan játszunk.

Hogyan választottad ki a színészeket?

Lucie Málková: A főbb szerepekre kiváló színészeket kértem fel és nagyon örülök, hogy elvállalták. A kórust, a mellékszereplőket casting alapján válogattam ki. Emellett nagyszerű kollégák jöttek velem Csehországból, Szlovákiából és Lengyelországból. Az volt a nehéz, hogy két hónap alatt kellett összeraknunk az előadást. Az egész csapat nagyon keményen dolgozott. Remek kollégáim vannak.

Hogyan dolgoztatok együtt?

Lucie Málková: Kicsit nehéz volt, mert a többnyelvűség miatt több időt vett igénybe a próba és sok türelem kellett hozzá. Gertrúddal, a dramaturggal szinte összenőttünk. Amit én mondtam, ő tolmácsolta. Érdekes helyzet volt.

A nézők is aktívan részt vesznek az előadásban. A darab első felében ők a legyőzött gótok, akiket a rómaiak terelnek tovább és tovább. Fel vagytok készülve arra, hogy lesznek olyanok, akik nem akarnak ebben részt venni?

Lucie Málková: Ez mindenkinek a saját döntése, senkit sem kényszerítünk olyan helyzetbe, amelyben nem szeretne lenni. Számunkra kihívás azt látni, hogyan reagálnak a nézők. A próbák során csak elképzeléseink voltak arról, mi történhet. Tegnap játszottunk először közönségnek és meglepődtünk, hogy mire képesek, hogyan reagálnak. Ez számunkra is egy nagy kaland.

Mi lesz az előadás további sorsa? Hol mutatjátok még be?

Lucie Málková: Mivel az előadást a Visegrádi Alap támogatja, ezért szeretnénk turnézni Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában, ahol hasonló helyszíneken mutatjuk be a darabot. Reméljük, sikerül megszervezni és megkapjuk a szükséges támogatást.