Stohl 1 milliót tett letétbe

Stohl András teljesítette a bíróság előtt tett ígéretét, azaz letétbe helyezett egymillió forintot az ittasan okozott közúti baleset károsultjának, Kaincz Pálnak. A színész ügyvédje most az idős férfi jogi képviselőjével folytat tárgyalásokat annak érdekében, hogy fogadják el és számítsák be az összeget a végleges kártérítés összegébe. Amennyiben nem születik megállapodás, a pénz akkor is letétben marad az ügy teljes lezárásáig. Lapszemle.

 

Stohl András még a keddi másodfokú tárgyalás során tett ígéretet arra, hogy a szerdai nap folyamán letétbe helyez egymillió forintot Kaincz Pál részére, miután az ügyben eljáró bírónő kérdőre vonta, miért nem adta át eddig az összeget. A jelentős összeget nem tudta előteremteni másnapra, 24 órával később azonban már állta a szavát, így már csak a megállapodás hiányzik ahhoz, hogy Pali bácsi szabadon rendelkezhessen az összeg felett.

stohl

"Jó ideje próbálkozunk már azzal, hogy tető alá hozzunk Kaincz Pál ügyvédjével egy végleges megállapodást a tekintetben, hogy mekkora összegű is legyen az a kártérítés, amivel ügyfelem megpróbálja kompenzálni. Ez idáig sajnos nem kaptunk konkrét választ, csak egy ígéretet, hogy rövidesen reagálnak. Azon vagyunk, hogy az általuk korábban megjelölt ötmilliós összeget közelebb hozzuk a mi elképzeléseinkhez" - mondta az Új Ásznak dr. Ruttner György, András jogi képviselője, aki a tegnapi nap folyamán fel is kereste a sértett ügyvédjét.

"Azt szeretnénk, ha aláírnának egy elismervényt, amelyben befogadják az összeget a végleges kártérítési igényükbe. Amennyiben nem születik konszenzus, az összeg akkor is letétben marad, egészen az ügy végleges lezárásáig" - fűzte hozzá Stohl András ügyvédje.

süti beállítások módosítása