Csodálatos helyszínre, a Fertőrákosi Barlangszínházba invitáljuk önöket. A nyári Soproni Ünnepi Hetek gerincét az Európa-hírű fertőrákosi kőfejtőben 1970-től rendszeressé váló előadások jelentik. A színház kiváló akusztikája révén operett előadások bemutatására is tökéletesen alkalmas. Július 2-án a „Jó hozzánk eljönni" szlogen többszörösen érvényesül, hiszen a Csókos asszony című klasszikus operett többek között Huszti Péterrel., Oszvald Marikával, Kékkovács Marával, Peller Károllyal és Homonnay Zsolttal kel életre.
A Soproni Ünnepi Hetek egyik kiemelt produkciója a Budapesti Operettszínház előadása, a Csókos asszony. A három felvonásos nagyoperettben olyan ismerős nóták csendülnek fel, mint a Mi muzsikus lelkek, Most, amikor minden virág nyílik, Gyere, te nímand!, Van a Bajza utca sarkán egy kis palota, Látta-e már Budapestet éjjel, Asszony, asszony, csókos asszony, Asszonykám, adj egy kis kimenőt!, Los Angeles, Éjjel az omnibusz tetején. Ugye már önök is dúdolják?
Jelenet a Csókos asszony című operettből (Fotó: Budapesti Operettszínház)
A Csókos asszony története:
Pesten, a Józsefvárosban, a Nagytemplom utcában Katóka ünneplésére készül a háznép. Katóka, teljes nevén Pünkösdi Kató, ugyanis színinövendék és éppen előadása volt a színházban, ahol a Csókos asszony című operett címszerepét játszotta. Nevelőapja, Kubanek Tóbiás hentesmester és a háznép Katóka és Dorozsmai Pista eljegyzését szervezi.
Közben Báró Tarpataky, a híres mecénás érkezik a Nagytemplom utcába, mert látta Katókát a délutáni előadáson. A bárónak nagyon tetszett, és meghívja a lányt Bajza utcai palotájába. Katóka nem fogadja el a meghívást.
Dorozsmai nem tudta visszaszerezni a zálogba adott jegygyűrűket, ezért elmenekül az eljegyzésről egy esti privát orfeumi fellépésre.
Az eljegyzésre összegyűlt vendégek már csak a vőlegényt várják, de ő nincs sehol. Katóka teljesen összeomlik, és elrohan a Nagytemplom utcából a Bajza uccába...
Homonnay Zsolt (Fotó: Budapesti Operettszínház)
Zerkovitz Béla - Szilágyi László: CSÓKOS ASSZONY
Szereposztás:
Báró Tarpataky Huszti Péter Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló művész
Pünkösdi Kató Kékkovács Mara
Dorozsmay Pista Homonnay Zsolt
Ibolya Ede Peller Károly
Hunyadiné Oszvald Marika Érdemes és Kiváló művész, Erzsébet-díj, Hevesi Sándor-díj,
Rica - Maca Szendy Szilvi
Kubanek, hentes Faragó András
Salvotore, főkomornyik Jantyik Csaba
János, házmester Oláh Tibor
Hédi, orfeumi lány Bódi Barbara
Tűzoltó Magasházy István
Józsefvárosi háznép, hentes legények, szomszédok, lakájok, vendégek
Közreműködik: az Operettszínház ÉNEK- és BALETTKARA, valamint az Óbudai Danubia Zenekar
Rendezőasszisztens: Angyal Márta
Koreográfus Bakó Gábor
Koreográfus-asszisztens: Szűts Rita
Zenei vezető: Silló István
Vezényel: Silló István
Dramaturg: Kállai István
Díszlet: Túri Erzsébet
Jelmez: Kemenesi Tünde
A Los Angeles c. dal szövegét írta: Harmath Imre
Rendező: Böhm György Jászai - Mari díjas
Előadások időpontjai:
Július 1. péntek 20:30
Július 2. szombat 20:30
Információ és jegyvásárlás:
Cím: 9400 Sopron, Liszt Ferenc u. 1. (Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ)
Jegyiroda nyitvatartás: hétfő-péntek 9 - 17 óráig , szombaton 9-12 óráig
Tel.: +36 99 / 517-517, 517-518
Fax: +36 99 / 517-542
E-mail: jegyiroda@prokultura.hu
Online jegyvásárlás: http://prokultura.jegy.hu