A "Lohengrin" a Művészetek Palotájában. Kritika.
A Wagner Napok váltott szereposztásai és többször színre kerülő előadásai rengeteg előnnyel és sajnos hátránnyal is járnak. Többek közt lehet, hogy az első Parsifal kiábrándító, ha a második katarzis, ugyanezen előadáson lehet a világsztár egyszer közepes, másodszor viszont kitűnő. Folytathatnám a sort, a nüánszok és a pálfordulások ecsetelését - sajnos azonban szinte lehetetlen minden egyes előadást végignézni. Éppen ez okozza a problémát.
Az idei Wagner Napok bemutatója, a Lohengrin harmadik előadása mind a két, a fentiekben tárgyalt csapdát magában rejtette. Új szereposztás és többedik előadás. Nos, ez önmagában nem volna probléma, de sajnos ezúttal fordított játszmának voltam a tanúja - a reveláció helyett abban reménykedem ugyanis, hogy az előzőek jobbak voltak, mint a szombati előadás, melyet láttam. "Reménykedem, hogy az előzőek jobbak voltak..." Kezdhetném rögtön azzal, hogy szerencsétlen szereposztás született az estére. A két női főszereplő kettős szereposztásából tehát a másodikhoz volt szerencsém, mely ezen az estén szólalt fel első (és utolsó) ízben. Elzát Ricarda Merbeth szólaltatta meg, aki bár kiváló hangi adottságokkal rendelkezik, mégsem hozta elég hitelesen a lány alakját, jóllehet ez kissé délies külsejének és a (többiekéhez képest) hallhatóan gyengébb német kiejtésének köszönhető. Mindazonáltal a helyenként statikus mozgás hátterében az is állhat, hogy nyilvánvalóan nem volt elég idő - ha volt egyáltalán - az új beállók miatt újra próbálni a darabot. Németh Judit, akit néhány nappal korábban egészen zseniális Brangänénak hallhattam a Trisztán és Izoldában, Ortrudként mutatkozott be. Az egyébként kitűnő énekesnő hangjához nyilvánvalóan nem illett a szerep, a magas lágékban erőltetetten szólt, érezhetően nehezére esett a szerep hangi megformálása.
A férfi "páros" kellemes meglepetést okozott, mondhatni, a már megszokott remek színvonalat. A rendezvénysorozat hangzatos külföldi sztárjai mellett jól esett egy-két remek magyar hangot is hallani, itt természetesen Kovácsházi Istvánra (Lohengrin) és Perencz Bélára (Telramund) gondolok. Mindkettőjüket többször is hallhattuk a Lohengrinben, idén is megmutatták, hogy nem feltétlenül a külföldiek nevére érdemes beülni a Művészetek Palotájába. Perencz árnyalt játéka és erőteljes éneklése tökéletes kontrasztot alkotott Kovácsházi finom jelenlétével és már-már kecsesnek nevezhető hangjával. A zenekar - bár nem volt minden ponton egyenletes -, határozottan pozitív benyomást keltett. Ugyanezt a kórusról is elmondhatom, az apróbb fegyelmezetlenségek mellett azonban ők is magas színvonalon teljesítettek.
Forrás: Müpa
***
BUDAPESTI WAGNER-NAPOK
2011. június 18., Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Richard Wagner:
Lohengrin
Zenedráma három felvonásban
A Művészetek Palotája és a Magyar Állami Operaház közös produkciója
Szereplők:
Henrik - Alfred Muff
Lohengrin - Kovácsházi István
Elza: Ricarda Merbeth
Telramund: Perencz Béla
Ortrud: Németh Judit
A király hirdetője: Geiger Lajos
1. nemes: Mukk József
2. nemes: Kiss Tivadar
3. nemes: Bakó Antal
4. nemes: Jekl László
Közreműködik: Honvéd Férfikar, Budapesti Stúdió Kórus (karigazgató: Strausz Kálmán), MR Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) és a Magyar Állami Operaház Zenekara
Rendező: Marton László
Díszlettervező: Horgas Péter
Koreográfia: Duda Éva
Jelmez: Benedek Mari
Világítás: Bányai Tamás
Játékmester: Frigyesi Tibor
Művészeti vezető és vezényel: Fischer Ádám